Országos Kék Túra 10-es szakasz (OKT 10): Bodajk, Csókakő vmh.

52,6 km
2020. július 23., 24., 26.

Már közel Várgeszteshez.

Három nap alatt és fordítva teljesítettük ezt a szakaszt, és rendhagyó módon ezúttal 4 napig folyamatosan mentünk faluról falura… illetve 2 nap után beiktattunk egy „pihenő” napot, amikor helyben kirándultunk, s csak másnap folytattuk a kéktúrát. Így összesen 3 nap jutott e szakaszra. A beígért 52,6 km-ből pedig több mint 80 km lett a 3 nap alatt. Alapvetően nem volt nehéz a terep, sokszor nem is volt izgalmas, de aztán rácáfolt unalmas voltára, és akadtak meglepő érdekességek, úgy a tájban, mint az egykor ott éltek életében.

1.nap: Szárliget – Várgesztes
2020. július 23.

Szárligeten rögtön pecsételéssel kezdtük a vasútállomáson, majd Szárligeten kószáltunk kicsit, megnéztük a Vértes-Gerecse kisvasút emlékhelyet.
Az idő már itt rosszat sejtető volt, borús, máris szemerkélt az eső, így aztán poncsó elő, táskára esővédő fel. Az egész csak egy ijesztgetés lett, mert a borúra hamar jött a derű, kisütött a Nap. Mi pedig gerincen sétáltunk, majd betonos úton, s elértük íziben Csákányegyházát, ahol egy kanyarnál hatalmas olajfa mellett vitt az utunk, s pár méterrel arrébb a mezőn a „testvére” őrködött. Sok-sok mező után a Csákányosi Turistaház mellett haladtunk el, majd az addig nyitott táj zárkózottabbá válik, árnyékosabbá, ahogy elérjük a Mária-szakadékot (Csákányospuszta). Ahol egy keskenyebb út egyik oldala amolyan mélység, mint egy kiszáradt folyómeder, tele kövekkel, fával, s később sziklák kerülnek elénk. Szűkös út, de szép rész. Ezen út végén egy kereszteződésnél fába vésett Mária-kép díszeleg. Talán a nap legkedvesebb meglepetései, a túrát számomra fémjelző momentumok, ezeknek a képeknek a felbukkanása, mert volt még belőlük több ezen a tájékon.
Egyszer csak a Körtvélyesi erdei temetőbe botlunk. Igazi kísértet temető, régi sírokkal, benőtt növényekkel. A temetőről az 1800-as évek kezdetétől találhatók feljegyzések. „A síremlékek évtizedek óta az enyészet örök fogságában várják elmúlásukat.” – áll a temetőről szóló ismertető tábla végén. A komor erdei élmény után szép fasoron haladunk, míg nem újra belépünk az erdőbe, és az egyik fába vésve Csikasz kutya portréja ad útjelzőt.
Újra erdei földes út következik, mintha földfal között mennék, valahol itt ért az aznapi állati élmény. Még soha nem láttam fekete harkályt, most se idilli körülmények között…mármint a madárnak nem volt idilli a helyzet, mert lehet, hogy kiesett a fészekből, vagy nem tudom mi okból, de fahasábok között vergődött és elég heroikusan el is jutott egy fáig, aminek a törzsére akart ráfogni, de nem bírt, visszaesett. Pedig biztattam, de nem segített rajta.
Aztán elértem Vitányvárhoz (ez egy kitérő volt a kékről), aminek tényleg rendes vár formája volt, bástyákkal, és körbe lehet járni, mindegyik oldala más várat mutat. Nekem tetszett.
Innen nem messze áll a Rockenbauer Pál (1979) emlékfa kőbe vésett arcmással.
Majd egy pihenőház mellett haladunk el, nem sokkal később elérjük a Mátyáskutat, ami egy elég komoly hely, padok, kút, kulcsosház, két wc alkalmatosság. Utána ismét egy fába vésett arc: Zsigmond király. A naplementével együtt érünk fel a Zsigmond-kőre, ami egy szép kilátópont, s ahonnan már Várgesztes (az aznapi szálláshelyünk települése) házait látjuk.
Innen már egész hamar beértünk a településre. Elsőként a Várgesztesi tó fogadott minket, majd – akkor már igen fáradtan – A Bolthoz értünk, ahol pecsételtünk, s még 10 perc a szállás, ahol aznapra letehetjük a batyunk.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Szárliget: a templom és a Vértes-Gerecse kisvasút emlékhely.

Szárliget után egy szép panoráma.

Egy gerincen sétáltunk.

Csákányegyházára érve, ahol rögtön óriási olajfa állított meg minket.

Mária-szakadék.

A nap folyamán ilyen fába vésett képeket láttunk.

Vitányvár.

Körtvélyesi erdei temető, majd később egy betonos út.

„Találkozás” a fekete harkállyal (jobbra középső kép), és a magas földfalú út.

Vitányvár sok oldaláról, s a fenti részéről a kilátás.

Mátyás-kút felé az út, s a Mátyás-kút sok funkciós pihenőhelye.

Zsigmond-kőról a kilátás Várgesztesre, majd maga a Zsigmond-kő lentről, a Várgesztesi tótól nézve, s a Római Katolikus Templom Várgesztesen.

Zsigmond-kőnél kibukkanva

2.nap: Várgesztes-Gánt
2020. július 24.

Ezen a reggelen hasonló történt, mint sok-sok évvel ezelőtt Görögországban, Szantorini szigetén, amikor a helyi buszjáratra várva, türelmetlenül toporogtam, nézve a menetrendet, hogy de már rég itt kéne lennie, mire egy helyi ember végtelen nyugalommal közölte, hogy a buszok itt olyanok, mint a vulkán, jönni fog, jönni fog, csak azt nem lehet pontosan tudni mikor, de ne izguljak, jönni fog az. Áhá. Most a település egyetlen boltjának nyitására vártam, szépen odamentem a kiírás szerinti nyitás időpontjára, reggel 7:00-re, hisz minél előbb kell indulni, hisz a napi túraadag az megvan, nem érek rá egyetlen percet se elvesztegetni. 10 perc után jött egy helyi gyűrt arcú asszonyság, és a világ legtermészetesebb módján, nyugiban tudatta velem, hogy biztos későn végeztek a boltban (ahonnan a friss pékárut hozzák), de jönnek azok, ilyen sokat sose szoktak késni. Príma, idegeskedek rendes városlakóként. Lám, jöttek is 15 perc késéssel, hozták a friss zsömlét, én meg özönlöttem béfele. Lassulj már le ember – kiabált bennem a történetből kiabáló hangocska –, hát ezen a 20 percen múlik az aznapi haladás?! Jó, hát, igazából az a 20 perc még plusz 30 perc, mert a szállástól a bolt 15 perc járásra volt. De hát akinek (nekem) fontos a nyugalommal elfogyasztott friss reggeli, annak be kell áldoznia az időbeli indulást. Így utolsóként induló túrázóként hagytuk el a szállást.
Érdekes volt különben, hogy ebben a térségben mennyire szinte csak túrázókkal találkozik az ember, és ők szinte amolyan közösséget alkotnak, a szállásadókkal együtt, akik mind szívélyesek és a túrázókra építenek.
A szálláshelyünktől pár lépésre már a kéktúrán voltunk, elágazás, és pár perc múlva kapásból egy szörnyű meredek út…”nem hiszem el, már az első percekben egy durva emelkedő”. A Gesztesi várhoz ilyen kemény úton lehetett feljutni, és a látvány nem volt annyira jutalmazó, egy egészen banális, semmi különös (kődoboz téglalap lőrés ablakokkal) várhoz szenvedtünk itt fel magunkat. Ahonnan egy macskaköves úton egy hatalmas tisztáshoz jutottunk, padokkal, esőbeállóval, ahol korlátlan számú csoportok piknikezhetnek. Köves úton botorkáltunk tovább, itt már ijesztgetett némi szemerkélő eső, ami aztán alábbhagyott. Közben beértünk Kőhányásra, ahol pecsételtünk a kápolna közelében, és megnézhettük a füves parkocskában álló Avilai Nagy Szent Teréz szobrát. Kőhányás számomra mégis arról lesz nevezetes, hogy ez az a hely, ahol iszonyúan eláztunk. Mert itt már egyre borúsabb lett az ég, aztán távolból egyre közeledő dörgés, de a csepergésnél több nem volt, így elindulunk, de bár ne tettük volna, mert 5 perc múlva akkora nagy eső ömlött ránk, mintha dézsából öntenék, pillanatok alatt hömpölygött a víz a lábunk alatt az úton, s hiába voltak sűrű fák a fejünk felett és poncsó a testünkön, nem sokat ért. Így inkább visszafordultunk Kőhányáshoz, ahol egy építkezés fedett részén húztuk meg magunkat. Amikor 15-20 perc múlva az eső már csak szemelt, nekiindultunk. A nap folyamán pedig megszáradt rajtunk pár óra múlva a nadrág térdig vizes „lábszára” s a fél pár átázott cipőm.
A sima út után az egyébként is sötét erdőben amolyan vályúban kellett sétálni, ahol nem egyszer hatalmas fák feküdtek keresztben. Erről a vízmosásszerű teknő-útról idővel fel lehetett lépni egy rendes útra, ami aztán jobbra egy barlanghoz vitt, balra egy várhoz. A kétféle útban a közös az volt, hogy mindig kegyetlen meredeken kellet felerőltetni magunkat.
Először a barlanghoz mentem: Oroszlánkői barlang. Ez egy kisebb barlang, ahova be is lehet menni (elemlámpa azért jó ha van), sőt föléje is lehet menni, ahonnan szép kilátás lesz a környező dombokra.
Már-már gatyaféken (de nem!), de visszajutottam a vízszintes útra, ahol most a másik irányba mentem a várhoz, azaz a Cáki-várromhoz. Itt is meredeken, de azért korántse olyan meredeken, mint a barlangnál kellett felmennem. A várrom…nos…az annyira diszkrét jelenség, hogy simán elmentem mellette, mire észbe kaptam, hogy csak nem az a kőfal lenne a várrom?! De! Egy érdekes gerincen lehet megközelíteni, de kihagyható programpont.
Aztán valahogy elmúlik ez a sötét erdő, és kacskaringós utak jönnek, vadászles, majd egy olyan terület, ahol olyan hatalmas fák közt megyünk, mintha óriások birodalmában járnánk.
Aztán Mindszentpusztán, a kulcsosháznál pecsételés.
Innen már nem sok van hátra, s lassan látszik Gánt templomtornya, egyre közelebb kerül a vacsora. Mert ilyenkor este 8-kor már csak erre tudok gondolni.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Gesztesi várhoz vezető durván meredek út, és maga a Gesztesi vár.

A Gesztesi vár után e mező mellett visz utunk, de akadt azért szép kilátás, s végül e köves út vitt Kőhányás felé.

Kőhányáson a kőhányási Esterházy-kápolna, és Avilai Nagy Szent Teréz szobra.

A vályúszerű út, az Oroszlánkői barlang és tetejéről a kilátás, a Cáki-várrom, és a túraút, ahonnan jobbra és balra a barlang és a várrom közelíthető meg.

A hosszú egyenes út már Gántra visz, de előtte még átsétáltunk az „óriások birodalmán”, majd Gánton a Mária-kápolna bizton jelzi, megérkeztünk mai célpontunkhoz.

3. nap: Gánt – Bodajk
2020. július 26.

A közbeiktatott pihenőnap után fittebben vágtunk neki a kéktúra szakasz befejező részének. Hamar kikanyarodtunk Gántról, még rápillanthattunk azokra a dombokra, ahol előző nap még kirándultunk.
Pár kilométer séta után el is értünk egy pihenőhelyre, ahonnan fel lehet menni a Gánti barlanghoz.
Utána egy kis letérő, kitérő a kéktúra szakaszról: Kápolnapuszta. Ne hagyjátok ki!. Áll ott egy temető, ami több mint egy szokványos kis temető, ez inkább egy megelevenedő történetes történelmi könyv. Amibe itt nem csupán belelapozhatunk, hanem mintha visszarepülnénk egy régi korba, a temető előtti tábla szövegét olvasva egy hihetetlen, kalandos, tragikus történetet ismerhetünk meg, s nem utolsó sorban azt, hogy miért van ott egy kirándulóhelyen egy temető. Mert egykor itt házak álltak, s emberek élték anno mindennapjaikat, mígnem… Megtudhatjátok mi történt itt, e bejegyzés legeslegvégén, ahova bemásolom az ismertető tábla szövegét az érdeklődök számára.
Innen visszamentünk a kéktúrára, de a kápolnapusztai emberek, történések végig velem voltak, azok keringtek a fejemben.
Aztán elkezdődik a dombjárás, dombra fel, mélybe le, dombra fel, aztán kukucs át a többi dombra. Talán itt éreztem először a 3 nap alatt, hogy nem is olyan csúnya ez a Vértes.
Kitérőkkel spékeltük meg a kéktúrázást: Sétáltunk egy gerincen, ez volt kedvenc részem a napban. Az egyik gerinc „völgyében” már messziről látszódott egy cukorsüvegnek tűnő csúcs, ami Karl Redl oszlopa volt (Karl Redl erdész-vadász emlékére állították, akit a legenda szerint 1845. szeptember 30-án ezen a helyen egy orvvadász agyonlőtt).
Majd némi séta után az erdőben, felértünk Géza pihenőhöz, ahol egy igencsak dúsan zöld kilátásban lehetett részünk. Itt hirtelen a napsütést felváltja a csepergő eső, 2 perc múlva pedig már le is szakad az ég, s akkor fejünket leszegve a poncsó alatt menetelünk, míg nem 20 perc múlva tovább állt a zivatar.
Leérve betonúton haladunk tovább, majd a saras erdő következik (ahol jól látszik az elmúlt napok esőzése). Bíztatóan közeledünk Csókakő vára felé, egy padokkal teli pihenő mellett visz az út, ott már kicsit vadabb a táj, árnyékosabb, sziklák is fel-feltűnnek. Majd a lépcső…ahol balsejtelem fog el, hogy csak nem itt majd fel kell mennünk? Ó, ne?! Pedig, de, de, mert a tetején tudunk átjutni a Csókakői várhoz. Muszáj, menni kell. Valahogy felvonszoljuk magunkat. Pár perc múlva már azt éreztem, megérte, mert volt vízcsap is, és egy igen aranyos kis tip-topp vár (ingyenesen megtekinthető). A várnál hemzsegő érdeklődők száma is tisztán mutatta, hogy ez a vár népszerű, és okkal, mert váras hangulata van, szép kilátással, lépcsőkkel fel-fel a magasba.
Aztán betonúton le a vár alatti parkolóhoz (pecsételőhely is), ami egyben pihenőpont is, sőt, oázis a hozzánk hasonló túrázók számára. Mert van ott büfé, finom falatokkal, és mosdó is. No meg az ismertetőtábláknak nagy, széles teteje van, ami a Nap elől is védhet, de az eső elől is. Ez utóbbi számunkra megint fontossá vált, amikor váratlan adódott finomságaink megettük, s ismét fenyegető dörgés jött a távolból, ami meghozta a zivatart, így az egyik ilyen táblára tapadva vártunk negyed órácskát, míg elvonul a zápor, hogy folytathassuk utunk az utolsó 5 kilométerre.
Amit végig autóút mentén kell megtenni, tényleg nem igazán kellemes.
De lassacskán elérjük a vasútállomást, ahol ismét pecsételés, majd mint a maratoni futó, alig várjuk, hogy átvágjuk a célszalagot, amikor meglátjuk a Bodajkot jelző településtáblát.
Itt már vár az autónk, amivel majd hazamehetünk, de előtte még csipegetünk kicsit Bodajkból: elhaladunk egy tó mellett, rálátunk a domb tetején díszelgő kálváriára. Igyekszünk haza, hisz sweet home sweet.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Gántot egy kedves kis virágos fordulónál hagytuk el, ahol rápillantottunk azokra a dombokra, amelyeken tegnap még sétáltunk.

A Gánti barlanghoz e pihenőtől lehet felmenni.

Kápolnapuszta.

Az egyik dombról a panoráma.

Dombok között, itt áll Karl Redl oszlopa is (jobb felső kép).

Géza-pihenő és onnan a kilátás.

Csókakő vára.

Csókakő felé már ilyen változatos az út. Csókakő előtt 2 kilométerrel egy pihenő, s majd közvetlen közelében a rémisztő lépcső, amin keresztül végrehajtható a támadás a várhoz.

Csókakő vára alatt a parkolónál, majd a végig autóút Bodajk felé.

Bodajk: „Köszöntjük városunkban”, a templom felett egy kálvária, és a tó.

Előszó a kék túráinkhoz: Kék Túra nem csak túrázóknak

Az ígért kiegészítés:
Kápolnapuszta: A temető melletti tábla szövegét idemásolom, ismerjétek meg Ti is ezt a nekem oly érdekes történetet:
„Kápolnapuszta tragédiája
Az 1970-es években mindössze 16 ház állt Kápolnapusztán, 101 lakossal, az 1930-as években pedig a lakosság száma 62 fő. Ezek a lakosok részben a kiirtott erdők helyén felszántott területeken mezőgazdasággal foglalkoztak, de az év jelentős részében a korábbi uradalmi birtokon (Hochburg-, Lamberg-, később Merán-birtokon). fát termeltek és faszenet égettek.
A falu sorsa 1945. március 16-án pecsételődött meg. Erre vonatkozóan id. Právetz Antal egykori csákberényi erdész és Stumpfold József csákberényi lakos elbeszéléseiből tudunk meg részleteket, akik részesei voltak az akkori eseményeknek.
Elmondásuk szerint már 1994 kora őszén gyakran találkoztak az erdőben idegen emberekkel, akik a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar katonai hadműveleteket távcsővel követték figyelemmel. Későbbiek során az erdészek rátaláltak földbe vájt búvóhelyükre is. Ezt a völgyet azóta is „Partizán-horhály”-nak nevezi a köznyelv. Az időjárás romlása miatt védettebb helyet kerestek fedezékként, így elfoglalták a Házivágási vadászházat (Csákberénytől északra kb. 4 km-re), amit a behívóparancsot megtagadó csákberényi lakosok – 12 férfi – már korábban rejtekhelyül használt. Ezeket a férfiakat éjszakánként kettesével leküldték a közeli faluba élelemért, azzal a kikötéssel, ha nem térnek vissza, társaikat agyonlövik. A szűkös és nehézkes élelmiszerellátást december elején azzal toldották meg, hogy elkötötték Zimmermann Mihály kápolnapusztai uradalmi erdész növendékborját, és azt felvezették a vadászházig. A borjú gazdája 8 kilométeren keresztül követte a nyomokat a rejtekhelyig, ahol számára idegen embereket látott, ezért az esetet azonnal jelentette a Gánti Községházán. Azok intézkedtek és a helybeli Právetz Antalt, mint erdészt keresték meg, hogy legyen segítségükre s vezesse fel őket az említett vadászházig. A magyar tábori csendőrök német páncélautóval közelítették meg a helyszínt. Jóval előbb kiszálltak és körbefogták a házat, de a partizánok (7 férfi és 2 rádiós nő) az ablakokon kiugorva elmenekültek, egy kivétellel, aki a parancsnok volt. Tűzharc alakult ki a bent lévő parancsnok és a csendőrök között. Sorozatlövéseket adtak le és kézigránátok robbantak. Mikor minden elcsendesedett, bementek a páncélautóval, ahol a földön feküdt a mellkasi sérüléseket szenvedett partizán és két falubeli, akik szintén lövést kaptak A szovjet partizánparancsnokot elszállították Fehérvárcsurgóra, a német parancsnoksághoz kihallgatásra, ahonnan megszökött. Átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulathoz. A március közepén indított nagy offenzíva után, ennek a partizán parancsnoknak az utasítására keresték a feltételezett árulóikat. A településen megjelent a 2. Ukrán front felderítő zászlóalja és visszaemlékezők szerint minden 15 év feletti férfit agyonlőttek. Egyetlen férfi élte túl, akit lövés ért ugyan, de mozdulatlan maradt, és éjszaka volt esélye a menekülésre. A szemtanúk szerint egy nagytermetű kozák jeleskedett a kivégzésben. A partizán parancsnok sokáig kereste azt a csákberényi erdészt is, aki felvezette a vadászházhoz a tábori csendőrséget, de őt a frontvonal mögé telepítették ki. Szerencséjére.
A háború után a falu teljesen elnéptelenedett, a megmaradt lakosok elköltöztek, és az itt zajlott eseményekről még a rendszerváltást követően sem mertek nyíltan beszélni.
Ez a kis erdei temető a kivégzetteken túl sok elesett magyar honvéd nyughelye is. Állította: Vértesi Erdő Zrt. 2013. március 13-án.”

Gánt közelében egy keskeny hegygerinc.

Országos Kék Túra 10-es szakasz (OKT 10): Bodajk, Csókakő vmh. – Szárliget

Ajánló