Ki van kint és ki van bent („ki a bohóc én vagy te”)? Kizárva vagyok vagy bezárva? Már a túra első órájában ez a gondolat foglalkoztatott, ahogy haladtam egy szűk „folyosón”, amit kötelek határoltak jobbról is, balról is. Meg kellett állnom, és szertenézni, hogy akkor most hogy is van ez…egészen szürreális, állok az erdőben és…
12km 2020. Október 10. Láttam egy fotót a Dunáról, ami az adott pontról szerintem teljesen úgy néz ki, mint a rántott halszelet a két ágával, na mondom, ebből a szögből még nem láttam a Dunát, nézzük hát meg! Az Esztergom közelében található Búbánatvölgynél találjuk ezt a kilátópontot. Ha már arra jártunk, akkor egy körtúra keretében…
Balatoni mozaik Balatonedericstől Badacsonyig avagy Széljegyzet az OKT 06 balatoni szakaszhoz 2020. augusztus 18-19, 21. Végre valahára nagyobbat is haraphattam a balatoni vidékbe, nem csak csipegettem. Ugyanis, a legszebb kéktúra szakasz (OKT 06) bejárását úgy terveztük, hogy adunk magunknak hét napot a Balatonnál, amiből „megcsináljuk” a kéktúrát, amikor nem esik az eső, és a…
47,9 km 2020. augusztus 17., 19., 20. Teljes elfogultsággal állíthatom, hogy ez a kéktúra legszebb szakasza. A tanúhegyek látványa, vagy épp azok megmászása, a sziklák, kövek, a szép házak. Már útközben azon törtem a fejem, hogy mi miatt kell még ide (többször) visszajönnöm. Nem kellett sokáig törni a fejem. Ezt a szakaszt 3 nap alatt…
52,6 km 2020. július 23., 24., 26. Három nap alatt és fordítva teljesítettük ezt a szakaszt, és rendhagyó módon ezúttal 4 napig folyamatosan mentünk faluról falura… illetve 2 nap után beiktattunk egy „pihenő” napot, amikor helyben kirándultunk, s csak másnap folytattuk a kéktúrát. Így összesen 3 nap jutott e szakaszra. A beígért 52,6 km-ből pedig…
2020. július 25. Székesfehérvártól 24 km-re található Gánt, ahol igen barátságos népek élnek, és ahol főleg természeti látványosságok megtekintésével tölthetjük időnket. Egyik kéktúraszakasz (OKT-10) teljesítése közben a „pihenőnapunk” Gánt környéki kirándulással (geoládázással) töltöttük, és számomra nem vártan szép tájon kóboroltunk. Hamar kisétáltunk a településről s könnyű séta után már magunk mögött egy völgyben láttuk Gánt…
2020. március 14. Kilátók, forrás tavacskával, patak, barlang és sziklák, ezekre számíthatsz, ha követed e túra útvonalát. A Bakonyban járunk, így van azért némi szintemelkedés, szuszogás, s ha végigmész, akkor benne lesz a lábadban 20 km (de meg lehet szakítani több helyen is). Geoládász esemény „vitt” erre a helyre. A Veszprém közelében lévő Hárskútról indultunk,…
45,4 km 2019. március 23-24. Kevesebb emelkedő, kevesebb izgi táj, s este kevésbé gyötört túrázó – röviden összefoglalva ez a 2 nap alatt megtett szakasz. Igazán érdekes, emlékezetes látványosságokat akkor láttunk, amikor plusz utakat iktattunk be, ami ugye a 45 km-re rádobott még jó néhány kilométert. De megérte. Rögtön kitérővel kezdtük, szinte a Nappal együtt…
17,1 km 2018. július 14. Mint valami szétesett szalmabábú futottunk a vonathoz, lógott rajtunk minden cuccunk. A vonat mellett a tárcsás hölgy nyugtatott, hogy ne siessünk, megvár. Jól eső érzés volt ez. Zsupp, le az ülésre, vonat megy is. Szuper, jó irányba szálltunk fel, minden stimmt. Kalauz jön. Nincs jegyünk? Itt akartuk megvenni a vonaton,…
2018. július 12. Szabadtéri játszótér felnőtteknek, gyerekeknek a Velencei-tó közelében. Ahol egy laza túra és sziklákon való szökdécselés után jól esik majd a hűsölés a Velencei-tóban. Én a magyar geocaching 17. évfordulójára rendezett esemény miatt figyeltem fel az ingókövekre. Ekkor nagyon sok és különlegesen trükkös, kreatív geoládát helyeztek ki erre a területre. Ettől függetlenül, a…
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.