2020. július 25.
Székesfehérvártól 24 km-re található Gánt, ahol igen barátságos népek élnek, és ahol főleg természeti látványosságok megtekintésével tölthetjük időnket.
Egyik kéktúraszakasz (OKT-10) teljesítése közben a „pihenőnapunk” Gánt környéki kirándulással (geoládázással) töltöttük, és számomra nem vártan szép tájon kóboroltunk.
Hamar kisétáltunk a településről s könnyű séta után már magunk mögött egy völgyben láttuk Gánt házait. Mi pedig dombok közt találtuk magunkat, valahogy itt Gánt felett és körül ilyen buckás a táj. Az egyik ilyen nagyobb dombon áll egy kereszt, emlékövekkel, ez a Kitelepítési emlékmű. A kitelepítés 60. és a Bauxitbányászat 80. évfordulója alkalmából épített emlékmű. Az egyik csiszolt kőbe ezt vésték: „A kitelepített gánti német ajkú polgárok emlékére 1946-2006 Gánt község polgáraitól.” A másik kőre pedig ezt írták: „Szerencse fel, szerencse fel Ilyen a bányász élete. A bauxitbányászat emlékére. ”
Gánt környékén sétálva szinte csak olyan falvakban jártunk, ahol a településtáblák vagy egyéb ismertetők németül is ki voltak írva, ezért érthető, hogy egy ilyen emlékkő miért is került ide. Nem utolsó sorban egy olyan helyre, ahonnan igencsak szép a kilátás.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Innen Gánt-bányatelep felé indulunk, de addig még sok dombon kelünk át, és erdei ösvényen vágunk keresztül.
Akkor aztán jön a váratlan aznapi ámulat. Vörös föld mindenfelé, de olyan gyönyörű színű, hogy festékpalettán alig lehet ilyet kikeverni. Sokan úgy írnak erről, hogy Marsbéli táj. Méltán. Csöppet se kicsi ez a terület, egész sokat bóklászunk itt, és még mindig mindenfele ez a sok-sok vörös, kopár domb és ív. Ez hát az egykori bauxitbánya, az elhagyott külszíni fejtésű bánya.
Némi kis sétával eljutunk a Balás Jenő Bauxit Bányászati Múzeum és Földtani Park bejáratához, ami nem csak múzeum, hanem tanösvény (belépőjegy ellenében látogatható a múzeum területén) is. A 3,5 km-es 13 állomásos tanösvény 1-2 óra alatt végig járható. A múzeumban, parkban pedig például érdekes eszközöket, vonatokat lehet találni. Azt hiszem egyedülálló hely ez az országban.
Innen visszamentünk az erdőbe, s mezőkön át lassacskán ismét Gánton voltunk.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)