Országos Kék Túra 3-as szakasz (OKT 03): Sümeg

45,4 km
2019. március 23-24.

Kevesebb emelkedő, kevesebb izgi táj, s este kevésbé gyötört túrázó – röviden összefoglalva ez a 2 nap alatt megtett szakasz. Igazán érdekes, emlékezetes látványosságokat akkor láttunk, amikor plusz utakat iktattunk be, ami ugye a 45 km-re rádobott még jó néhány kilométert. De megérte.

A sümegi vár tavasszal.

Rögtön kitérővel kezdtük, szinte a Nappal együtt kelve a csípős tavaszi reggelen már 8 órakor a Sümeg várának kapuja felé vezető macskaköves utat koptattuk. Hevenyészve körbenéztünk a várban, ami tényleg jó hely, gyerekeknek különösen vonzó a sokféle játékokkal (dobójáték, lovacskázás, kaloda, ágyú, sokfejű sárkány, stb.). Természetesen kilátás adódik Sümeg városára és a környező dombokra, s nem utolsó sorban arra az élményparkra, ahol lovagi játékot is nézhet a szíves publikum.

A sümegi vár alatti Élménypark, ahol színvonalas fa játszótér található, s a lovagi játékok helyszíne.

Sümeg – Sarvaly erdészház

Autóút és földút vezetett a Sarvaly erdészházhoz, ami az egyik pecsételőhely volt. Utunk nem nehezítették emelkedők, a vékony kis fák közt átsütött Nap.

Sarvaly erdészház – Zalaszántó

A két nap alatt mindenfele hatalmas medvehagyma mezők között gázoltunk, amit az erős hagymaszag is megerősített. Itt a képen is az a sok zöld mind-mind medvehagyma.

Tátika-vár, középkori várrom (Zalaszántó felől is megközelíthető annak, aki nem kék túrázik), amit a 16. században a törökök felgyújtottak.

A két nap alatt soha senkivel se találkoztunk az erdőben, csak olyan helyeken, amik egyszerűbben is megközelíthetők, nem csupán a kék jelzésen, és kevesebb gyaloglással. Ilyen igen népszerű hely volt a Tátika várrom. Idősebbek, fiatalabbak kedvelték, mert a panoráma megengedte, hogy a tekintet messzire elkalandozzon, padon lehet falatozni vagy pihenni. Nem kell mondanom, némi emelkedőt azért csak le kellett küzdeni annak, aki idejött. Ez a Tátika várrom is kitérő a kék túra útvonalához képest, letérve az útról „felszaladtunk”, megnéztük, aztán vissza a kék jelzésre. Erdőn, mezőn folytatódott utunk, jelentős szintek nélkül. Ami rögtön megváltozott, ahogy a sztúpa közelébe értünk Zalaszántónál.

A sztúpa felé vezető út, a sztúpa és az ajándékbolt.

Meredek út vezet a sztúpa felé, 1 kilométer hosszan. Aki autóval jön, és a parkolóban hagyja a kocsiját, neki is itt kell feljönnie. Bár, ezen a részen engedélyezett a jármű használata, ezért bosszantóan forgalmas volt az út, mint valami belvárosi sugárút, s nyelhettük a port. De tán nemesíti a lelket, ahogy a Béke Sztúpa felé közeledünk, ami Európa egyik legnagyobb (30 m magas és 24 m átmérőjű) sztúpája, s ami a béke, a boldogság és a megvilágosodás jelképe. A sztúpa mellett áll a Milarepa Meditációs Központ, ahol nyitvatartási időben bárki meditálhat, ami ugyanúgy ingyenes, mint a sztúpa látogatása.

Számomra ez a sztúpa.

A zalaszántói pecsételőhelyek egyike itt is megtalálható a Világosvári-hegyen, az Emberi Jogok Parkjában található buddhista építménynél. Valami más is van itt, ahol egy szerzetes kedvesen ad vizet, aggódva, hogy nem iszunk-e még, és elég-e, amit kaptunk. Ahol a padon uzsonnaidőt tartva egymás közt beszéljük, hogy már csak kekszünk van, mire a hátunk mögött megszólal egy hölgy, hogy neki van egy szendvicse, ami a férjének nem kellett, azt szívesen nekünk adja, viszonzásul mi csak a kirándulós kekszünkből kínálhattuk meg. Ezek szép pillanatok, mint a rókával való hajnali találkozás, amikor a ravaszdi lekushadt a fű közé, gondolván, akkor nem látjuk, s mikor rájön, de biza látjuk, hát illa berek nádak erek.

Bájos falusi jelenet Zalaszántón.

A sztúpától lejönni már nem volt fárasztó, csak kis idő, és közben helyes házakat láttunk, míg ki nem bukkantunk Zalaszántó tán fő utcájára, ahol szintén pecsételőhely volt.

A túra legszebb látványa ez volt számomra. Olyan, mintha igaz se lenne, pedig nagyon is az.

Zalaszántó – Rezi

Második napunkat Zalaszántón kezdtük. Büszke voltam magunkra, mert reggel 7 órakor már kavartuk az avart az erdőben.

Hamar kalandos szituációba kerültünk, ahol át kellett kelnünk egy kis patakon, ahol választhattunk a sárba toccsanós köveken való szökdécselés és a faágakon való egyensúlyozás közt. Nos, a faágakra szavaztunk. Sikerrel abszolváltuk is ezt a próbatételt.

Itt volt aztán egy kis emelkedő, ami e nap egyetlen nehezebb terepe volt. A még hűvös reggelen máris felmelegedtünk, ahogy felértünk a tetejére.

Számomra rejtélyes kis piramisokkal volt itt tele az erdő, amik magányosan álltak, vagy kettesével, vagy az út mentén, vagy attól távolabb. Az útszakaszon veszélyes száraz fák találhatók, olvashattuk egy feliraton az egyik fán: ÁTHALADÁS CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE! Vállaltuk a kockázatot. Rezi felé közeledve ismét tettünk egy kitérőt a Rezi várhoz.

A Rezi vár.

A várhoz közeledve egy hatalmas tisztáson kell átmenni, ami tele van padokkal, asztalokkal, tűzrakóhelyekkel, esőbeállóval. Nekem ez a felújított várrom kevésbé tetszett, valahogy olyan lélektelen volt, nem érintett meg. Az igazán érdekes itt számomra a kilátásnak az a része volt, hogy a szemközti dombok közt kilátszott a zalaszántói Béke Sztúpa csúcsa (de valójában már útban felfele ezt is láttam korábban a fák közül kikandikálva). Figyelemre méltó volt még itt egy 1956-os emléktábla: Emlékül az itt gyülekező keszthelyi fegyveres egyetemistáknak – 1956. XI. 04.

Rezi – Gyöngyösi csárda

Egyenesen szakaszokon elértük Rezit, ahol beszerezhettünk egy újabb pecsétet, s ahol a Rezi tanösvény tábláin megismerhettük Rezi kőiparát és szőlőtermesztését. Virágzó gyümölcsfák közt leereszkedtünk a Gyöngyösi csárdához.

Gyöngyösi csárda – Hévíz

A Gyöngyösi csárdához ilyen szép fák közt értünk le, és ismét pecsételhettünk.

Könnyebb terepen haladtunk Hévíz felé.

Erre fele vettük észre a mezőn matató rókát, aki fényesen bizonyította rossz távolbalátását, mert nem vett minket észre, így egész közel ügetett hozzánk míg nem láttuk őt. Csodásan rálapulhatott a mezőt hosszan szegélyező fűcsomó partra, mígnem számára is váratlanul felbukkant, s akkor már szemébe tűnt, hogy hoppá, emberek…hát az a villámgyors, önmagába tekeredés, ahogy fejét máris dús vörös farka követte…! Lenyűgöző! Eliszkolt, szégyent nem hozva nemzetségére, s bizonyítva, hogy az a max 50 km/h-s sebesség, az bizony nem mese. Ezen a hétvégén róka-fun lettem. Rájöttem, sőt megéreztem, hogy miért is ravaszdi a róka, tényleg eszes, életrevaló, rátermett. Résen van, figyel, gyorsan dönt, nem teketóriázik. Erdeink csúcsragadozója! Legalábbis nekem csúcs Róka Rudi és társai.

Hévíz – Keszthely

Az erdőből egyszer csak, minden átmenet nélkül Hévízre léptünk be, annak is az Egregy nevű városrészébe, ami igen kellemes és előkelő környéknek látszott, sok szép villával, házzal, gyönyörű virágokkal, kertekkel, parkokkal. Korábban már jártam Hévízen, de ebben a városrészben – ami egyébként nincs is olyan messze a központtól – még nem. Jó volt így is látni Hévizet, mert árnyalódott a képem a városról, most úgy látom, van az a bizonyos turistás rész, ahol alig hallani magyar szót, de annál több oroszt, németet, s ahol a többség úszógumikkal közlekedik, s ahol méregdrága áruk díszelegnek a kirakatokban. Aztán van a másik része, ahol a helyi emberek élnek, szép, rendezett környezetben, parkok, vintage cukrászdák közt.
Pecsételés a buszpályaudvaron. Séta a hévízi tó oldalában, míg el nem érjük a bicikli utat.

Bicikliút vezet Keszthely felé, ami egyúttal a kék út is, eseménytelen, érdektelen úton jutunk Keszthelyre.

Ha valaki netán itt is szeretne egy kis kitérőt tenni, akkor annál az elágazásnál, ahol balra a bicikliút kijelöli a kék jelzést is egyúttal, no, ott ne menjünk el rögtön balra, hanem előbb jobbra. Egész közel lesz ott ugyanis a hévízi-kifolyó, ami egy nem hivatalos szabadstrand is (ahhoz képest még lépcsőt és toi toi vécéket is tettek oda). Itt a zsilipen túl lehet fürdeni a sekélyebb vízben, ami pont olyan, mint ami a tóban van, tavi rózsákkal. Itt a szezon áprilistól októberig tart. Itt lehet szervezett kenutúrákon evezni, végig a patakon, 13 kilométeren át, egészen a Zala folyóig. Maga a látvány is egyedi, ahogy hosszan a termálcsatorna jön a tó felől, a zsilipnél oly koszos, hogy nem sokunknak lenne kedve belemártózni, de a zsilip után ismét tiszta (és még természetes nyakmasszázst is ad). Szerintem érdemes ezt megnézni, utána vissza lehet menni a kék jelzésre.

Már kezdett ránk sötétedni, mire elcsigázva Keszthelyre értünk, s még egy utolsót pecsételtünk a szép, kulturált vasútállomáson.

Galériaképek itt:

A sümegi várhoz vezető úton érdemes a lábunk alá nézni mert ilyen patkókat is észre vehetünk.

A sümegi vár udvara.

A sümegi vár bentről, s a kilátás onnan.

A sümegi várból így látszik az élménypark egyik része, a lovagi játékok helyszíne.

Az élménypark a sümegi vár aljában, s rálátás a várra onnan.

Az út az erdőn át Sümegről.

Kilátás Tátika várából.

Tátika várrom. Kérdés, hogy tudsz leülni arra a padra a kis épületrész tetején?

A Béke sztúpa alatti parkoló útbaigazító táblája, ami hiú reményekkel áltat, mert valójában 1 km (de ha átlépsz az út túloldalára, ott már ők is erről informálnak).