Országos Kék Túra 08-as szakasz (OKT-08): Városlőd

A túra emblematikus szakasza, ahol megállított saját belső kérdésem: bezárva vagy kizárva vagyok éppen?

Ki van kint és ki van bent („ki a bohóc én vagy te”)?
Kizárva vagyok vagy bezárva?
Már a túra első órájában ez a gondolat foglalkoztatott, ahogy haladtam egy szűk „folyosón”, amit kötelek határoltak jobbról is, balról is. Meg kellett állnom, és szertenézni, hogy akkor most hogy is van ez…egészen szürreális, állok az erdőben és mintha be lennék zárva. Vagy a tehenek vannak bezárva, vagy én vagyok most az “állatkerti” attrakció a teheneknek. Hosszasan vitt az út e kötélkarám mentén.
A kéktúrának ez a szakasza nem volt nagyon izgalmas, nem bővelkedett fantasztikus kilátásokban, se elképesztő mezőkben, egy közepesen erős túra amolyan átlagos erdőben, de maga az erdő, a fáival valahogy mégis varázslatos volt. Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy mi lehet ez a lenyűgöző fa, ami ekkora hatással van rám, hasonlít a nyírre, de nem az, SŐT, nekem szebb, mint a nyír. Amikor a Kőris-hegy fele mentem, és hosszú volt az út, volt időm gondolkodni, akkor arra jutottam, hogy lehet, hogyha a Kőris-hegyre megyek, akkor a körötte lévő erdőben kőrisek vannak, és nem. Dacára annak, hogy a Kőris-hegyről levezető úton a kőrisfákról szóló ismertető táblába botlottam. Utána néztem, és a kéktúra leírás is bükkösökről regél. Láttam én már bükkfát, de ez más volt, mintha most láttam volna először. Szerelem volt első látásra, és maradt is, most úgy érzem, e fáknál megejtőbb, csodálatosabb fa nincs a számomra. Ezek a nyakigláb fák levettek a lábamról. Ahogy a vékony világos színű törzsük nagyon nagy magasságba az Ég felé nyújtózkodik, és többnyire csak fent bontanak leveleket. A bükkerdő szellős, átlátható, tiszta, árnyékos is, de nem sötét. Mintha a felhőket csiklandoznák. Egész nap csak csodáltam őket, néha meg is kellett állnom, hogy bámuljam a nyurga lényüket.
A harmadik erős hatás, ami ebben a két kéktúrás napon ért, az a szarvasbika volt. A szarvasbika, ami szerintem hazai erdeink királya vagy ura, de legalább egy méltóságos úr. A sűrű bokros-fás növényzet zsizsegését hallva megálltam, és akkor kiugrott a hangos neszekből Ő. A ritkás fák közt jól láthattam, ahogy megállt, majd a dombra felugrott, ahol újra megállt, már néni takarásban, de jól kivehetően. Ez az állat vagy lény, maga a méltóság, a büszkeség, a férfierő. Az erő, ami nem erőlködik, az uralkodás, ami nem uralkodik, csak van, a puszta léte különleges energia, olyan lenyűgöző, hogy lélegzetvisszafojtva próbáltam magamba szívni minden pillanatát. Nanáhogy nem fényképeztem, hisz egy fotó nem tudná visszaadni e csodás lény karizmáját. Ezért érdemes kirándulni, ezekért a percekért, amikor a vadon élő állatot a saját környezetében láthatom, ahol elő tud jönni, és el tud menni, és én örülhetek a tőle kapott közös időnek, mert Ő nincs bezárva, ahol kedvemre akármeddig nézhetem, és ahol Ő nem is igazi, hisz nincs ott vele az erdő, ahol az Ő valódi lényét leshetem meg – ahogy most.
Két napig túráztunk ezen a kéktúra szakaszon, és ami megérte a fáradságot, az a bükkfa és a szarvasbika volt.

A nyurga bükkfák.

A két napot ezúttal úgy tettük meg, hogy a kocsi a kezdőponton maradt (amiért aztán a végpontról kellett visszamenni), és mi két napra való cuccal indultunk a túrának.
Az első nap (Városlődról Bakonybélig) elég egyszerű tájon vitt, lehet kitérőket tenni, ami színesíti az élményeket, nekem a napi 20 km is elég volt, így csak Németbányánál tettem egy tényleg kicsi kitérőt, mert már vágytam egy kis épített környezetre, házakra, és jól is tettem, mert Németbánya központja tipp-topp volt, aranyos kis kápolnával, művelődési házzal, aminek a mosdóját lehet használni, és ahol van egy büfé, ahol a büfés hölgy nagyon szívélyes volt és a turisták barátja. Ebben a büfében akár frissülni is lehet, falatozni. A házak kerítésein sok mosolyt fakasztó postaládát látni. Addig és utána nem túl nehéz terepen lehet gyalogolni erdőben vagy autóúton, és csak Bakonybél közelében adódott egy dombos kilátás. Illetve a nap eleje az autóút után az erdőben folytatódott hatalmas elkerített részen legelésztek a tehenek, a kirándulót pedig beterelték kötélkerítés mellé, vagy épp azok közé, ami így egész hosszan tartott, hát, nem ez volt a túra kedvenc része.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Az első nap elején ilyen terepen lehetett menni, a kötél által határolt mezsgyéken szigorúan.

Kötélkarámból szabadulva már hidakon is át lehetett kelni, volt pihenőhely is.

Ez az erdei kis szabadtéri edzőpálya igazi rejtély. Mégis mire gondoltak a készítők, hogy túrázás közben valaki még fokozni akarja a terhelést, és igen megörül neki, hogy húzódzkodhat, hasizmozhat?

Németbánya és a környékén lévő út.

Bakonybél közelében már nem is számítottunk rá, hogy lesz még a nap folyamán kilátás is, itt kikandikálhattunk egy dombra.

A második nap (Bakonybélből Zircre), itt jött a bükkfás-aha élmény. Ez a nap már izgalmasabb volt, több kitérővel megspékelve.
Az első rész a Kőris-hegyre elég egyedi volt, Bakonybél települést elhagyva autóút és erdő szerpentinesen váltakozott. Volt egy pont, amikor a tekerődző erdei út kinyílt, mintha egy függönyt húznának el, és ott volt a bükkös teljes szélességében, magasságában, és csak álltam, földbe gyökeredzve…huh…szavaim nem voltak, csak amolyan kis ámulásos hangocskák. A nap elejének első célja a Kőris-hegyen lévő kilátó (és pecsételőpont) volt, de addig, míg oda felértem, én a bükkfa bűvöletében poroszkáltam, igyekeztem megismerni „őt”, rájönni a titkára, miközben még a nevét se tudtam, néha szerelmi mámoromban megzavart, hogy tájékozódni is kell, aztán csak felértem a kilátóhoz. Tériszonyosoknak kihívást jelenthet ez a kilátó, főleg, hogy a kapaszkodói csak egy oldalt vannak, és a legfelső szinten elég alacsony a korlát, no és a kilátás nem egy nagy szám.
A hegyről lefele menni épp annyira nem volt kellemes, mint ahogy nem szokott az lenni, de aztán az „aljára” érve, és közeledve Szépalma felé, tágas mező mellett lehet elhaladni és jó visszanézni a hegyre. Szépalma után geoládákat keresve érdekes sírokat találunk az erdőben, az egyik gróf Pejácsevich-Mikó Pálé, ami azért ragadott meg, mert kedvenc magyar filmemben, a Liliomfiban többször elhangzik viccesen Pejácsevics gróf neve. Kicsit arrébb, e kerítéssel körbe kerített kősírtól az erdő egyik fáján egy kis táblán olvasható, hogy Pejácsevich Pál ott lőtte utolsó szarvasbikáját. Milyen finom kapcsolódás az apának fiához egy ilyen emléktábla és sír az erdőben. Az apa elbúcsúztatta fiát, aki 30 évesen távozott, de az apja egy büszkeséggel emlékszik rá és emlékeztet másokat is fiára, a szarvasbika elejtésésével. Egy ilyen gesztus beszédesebb száz márványsírnál.
Aztán nemsokára Borzavárra értünk, ami egy útba eső település, nem pedig egy vár, ahogy én elképzeltem felkészületlenül. Pecsételés, aztán tovább végre Zircre, ahol végleg megpecsételhetjük a két napos OKT-08 szakaszt.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Az erdő a Kőris-hegy felé.

Autóúton és erdőben tekeregve szerpentinen, lassan felérünk a Kőris-hegyre, ahol a kilátó megmászásával lehet megkoronázni a csúcsra jutást.

Így nyúlnak az égbe „kezeikkel” az én szerelmetes bükkjeim.

Szépalma után az erdőben a Pejácsevichék sírjai, és a környező vidék.

Előszó a kék túráinkhoz: Kék Túra nem csak túrázóknak

Országos Kék Túra 08-as szakasz (OKT-08): Városlőd – Zirc

Ajánló