Tavaszi szlovéniai körtúra
avagy Bledtől Piránon át Ljubljanáig
2. rész: A szlovén tengerpart
A szlovén tengerpart
Miután kétnaponta egy új tóba és tájba szerettem bele, de úgy igazán, akkor jött a tenger, és megint mindent vitt, ő lett végül az Igazi.
De előtte még olyan szép dimbes-dombos üdén zöldellő tájakon is vezetett utunk, mint Sorica vidéke.
Útban a tengerpart felé még megálltunk a türkiz színű Most na Socinál.
A szlovén tengerpart lett az én Cinque terrém, csak nem 5, hanem 4 faluval (Piran, Portoroz, Izola, Koper), s abból is csak kettőt láttam rendesen (Piran, Izola), és még plusz néhányat futólag.
Hát nem mintha Toszkánában lennénk? Pedig ez a szlovén tengerpart tája.
De mielőtt odaérnénk, beszélnem kell a szerpentinekről és az alagutakról, mert azokat nem szabad kihagyni, de főleg nem lehet kikerülni. Már a hegyeknél, Bohinjnál is, ha magasabbra akartunk menni a tó fölé az erdős részhez, akkor körbe, körbe mentek a keskeny utak, s irtóra örültem, hogy május van, hétköznap, és nem sokan közlekednek arra. Félelmetes volt s a kilátás ebből adódóan gyönyörű. Míg leértünk a tengerpartra, át kellett kelnünk pár hegyen, amibe a szlovének hipp-hopp akármilyen hosszú alagutakat vájtak. S egyszer csak a házak mögül kikandikált a tenger, már csiklandozta a szívem, s aztán elértük Izolát, ahol a következő szállásunk volt. S itt kezdődött a parkoló keresés. Interneten készültem, hogy ott lehet valahol az ingyenes parkoló, s már majdnem bele is találtunk, csak szembe vele lett volna a tuti.
Parkolás Szlovéniában
Erre a témára ki szeretnék térni, mert aki autóval megy, annak ez folyamatos kérdés. Pedig az egész nem is bonyolult, ha tudja az ember a csíziót. Ami a következő: a parkolóknál különböző színnel rajzolják ki az autók helyét a betonon. Ha kék a csík, ha kékkel festik körül az autók helyét (általában ilyenkor parkolóóra jel is látható a P betű mellett, és az ár jelölés), az fizetős parkoló. Ha ugyanez sárga, az valami rossz, hogy nem lehet oda állni, vagy hogy csak bizonyos engedéllyel (szálloda vendége, kórház dolgozója, stb.), s ha fehér, az az ingyenes. De… ez a fehér se hagyja senkinek lankadni a gyanúját, mert attól, mert fehér, vagyis ingyenes, lehet, hogy csak bizonyos időszakban, vagy időtartamra vonatkozik az ingyenesség. Tehát ha fehér a csík, akkor meg kell nézni, hogy milyen tábla áll a parkoló bejáratánál. Ha nincs ott semmi más, csak egy nagy P betű, akkor rendben, ez mindig ingyenes. Ha azonban van egy tábla, szöveggel, akkor jó ki kell okosodni, hogy mi áll a táblán, mert mutathatja azt is a tábla, hogy hánytól hányig ingyenes, vagy azt, hogy mikortól ingyenes, vagy hány óra időtartamra ingyenes a parkolás kezdetétől.
Sok étterem, vendéglátóhely, szálloda, panzió, turisztikai helynél ki van írva, hogy csak a vendégek parkolhatnak oda, de ha nincs sok vendég, akkor nem jönnek sodrófával, ha az ember 10 percre odaáll. A szlovén tengerparton ezt megfejelik azzal, hogy az információs tábla szlovénul és olaszul van csak kiírva.
Izolán van 2-3 ingyenes parkoló, vagy több is, de olyan, ami egész nap free, és elég nagy, olyan csak egy van. Ahogy jövünk be a főúton Izolába, és jobbra nagy hajók, kikötő, előtte parkolók sokasága, na, annak egyik része totál fizetős, másik fele 12 óra időtartamára ingyenes (itt a szélvédőn kis papírra írják, hogy mikor parkoltak le), tehát nem ez a befutó. Hanem ezzel szemben (az út túloldalán, tehát a főútról balra), ahol a Stadion van, s afféle kocsmák, na, e kocsmák előtt van egy nagyobb parkoló, ami teljesen ingyenes, folyamatosan, és mindig volt benne hely. S nincs is messze Izola központi részétől, gyalog olyan 10-15 percre.
Ez volt az első parkoló tábla (Izola bejáratánál jobbra, a kikötőnél), ami elsőre fejtörést okozott, de ma már tudjuk, annyi az egész, hogy 12 órán keresztül lehet itt ingyen parkolni. Így üdvözli (Dobrodosli) az embert Izola.
Izola
Azt rögtön láttam, hogy amit a leírások említenek, hogy az olasz hatás így meg úgy, hát az tényleg úgy van. A macskaköves utcán ahogy ugrált a bőrönd utánam, és egyre jobban elvesztem a szűk sikátorokban, s egy kanyarban elém libbent pár száradó ruha, szinte az olasz Velencében éreztem magam, s nem tudtam elképzelni, hogy találom meg először a szállást, s utána onnan majd hogy találok ki bárhova is. Hát nem is ment könnyen (de beletanultam hamar). Szállásunk egy ilyen labirintus belsejében volt, s mégis mindenhez közel.
Az a bizonyos olasz hatás Izola városkájában.
Izola nem az a hely, amibe futó városnézéskor beleszerethet az ember. Izola az a hely, ami apránként mutatja magát, mindig jobban s jobban közelebb engedd magához. Ahogy napról napra több részét ismered meg, rájössz, hogy rabul ejtett. Izola azoknak való, akik nem igénylik a nagyvárosi nyüzsgést, de szeretik látni, ahogy élnek egy adott helyen az ottani emberek, ahol csend van, béke.
Izola kikötője a városka tornyaival a távolban.
Mindig arra a reggelre fogok vágyni, amikor kel fel a Nap a kikötőnél, az étteremben rakják ki az asztalra a terítéket, a cukrászda már nyitva, a sétányon csak egy fiatal pár s egy kutyasétáltató jár. A Nap fénye átsüt a világítótorony előtti téren. A strandon egy lélek se. El se tudom képzelni, hogy nyáron itt törölközők érik egymást. Feljebb, a templomnál, a mellette lévő toronyra a templom keresztje veti árnyékát. A péknél már lehet venni friss sütit, a bisztróknál már ülnek, állnak a férfiak, eszik a reggeli szendvicsüket, pedig csak reggel 7 óra.
Reggeli fényekben az izolai világítótorony ilyen megkapó.
Itt strandolnak Izolán nyáron.
De itt is strandolhatnak Izolán.
Izola tornya és a mellette lévő templom ilyen közel vannak egymáshoz. Valamint Izola tornya a kora reggeli fényben.
Nekem ez Izola, pedig ennél több, mert ott vannak a színes házai, a zegzugos utcácskáival, a kikötő a sok vitorlással. Ez utóbbit már első este megcsodálhattuk.
A kikötőtől jobbra, a strand s a világítótorony fele haladva ilyen kis színes házakra bukkanhatunk egy beugróban lévő terecskén.
De ilyen kedves udvart is felfedezhetünk Izolán.
Izola kikötői sétányának egyik padja.
S azon is ámulhattam, hogy Szlovéniában milyen természetes, hogy a járókelő bármerre talál toalettet. És e téma mellett nem tudok elmenni.
Mosdók Szlovéniában
Nem szoktak erről írni, mintha nem egy olyan dologról lenne szó, amire mindenkinek szüksége van.
Szóval Izolában, a kikötő központi részénél található egy csinos wc, ami kulturált, tiszta, ingyenes, és nagyon dizájnos, ahogy a falára mindenféle nyelven ki van írva, hogy mi is ez az épület, pl. magyarul is az, hogy nyilvános vécé, így, ilyen régimódi nyelvezettel, ami már megmosolyogtatott.
Az ugye természetes, hogy idegenforgalmi helyeken (várak, múzeum, stb.) van mosdó, de még a tengerparti dombocska tetején, ahol semmi sincs, csak egy templom (na jó, meg egy étterem, és a templom mellett egy suli), ott is egy guszta wc áll a templom mellett, de Ljubljanában se kell szorongania senkinek, ott is belebotlik ilyenbe (azokat nem láttam belülről, de a hidak környékén voltak pl.). És ezek mind tiszták és ingyenesek. Nagyban növelik az utazó komfortérzetét, s ettől valahogy még otthonosabban érzi magát egy turista.
Izola központjában, a kikötőben, ilyen a mosdó. Na hol bújik meg a magyar felirat: nyilvános wc?
Izolától Piranig több kis tengerparti település
Másnap Portoroz s Piran lett volna az úti cél, még pedig biciklivel, de ezt elvetettük. Két biciklikölcsönző van Izolán (a kölcsönzéssel is foglalkozó szálláshelyeken kívül), abból az egyik a kikötőnél a bárnál, ahol előző este meg is néztük a bicajokat, és hát szállásadónknak volt igaza, hogy nem túl jó minőségűek. A másik helyet meg se néztük, pedig azt dicsérte. De jól döntöttünk, hogy nem bicikliztünk, mert azért a terep dimbes-dombos, és sokszor szűk utakon kellett volna bringázni, amik az autósokkal volt megosztva, s ezek némelyike még meredek is. Igaz, jó kis bicikliút van, a Parenzana, ami viszont többször autóúton folytatódik. Saját kerékpárral, s ha több időnk lett volna, úgy valóban ideális lett volna a biciklis túra. Így maradt az autó, amivel Portoroz felé vettük az irányt.
A Parenzana bicikliút egyik alagútja, mielőtt begurul a biciklis. S a bicikliút másik alagútja bentről nézve.
A közeli Jagodje település volt az első állomás, ahol már kezdődött is a szerpentinezés, ami az egész szlovén tengerpartot jellemzi. Sok girbe-gurba út, rengeteg kacskaringó, kanyarból kanyarba, amely fordulóiban csodás kilátás a tengerre, meg egy városra, pl. Jagodje fordulójából is kiválóan látni Izola házait, tornyát.
Jagodje tehetős házai közül Izola látszik hegyes tornyával.
Az egész tengerparti rész ilyen, hogy meglepetésként bukkan elő egy öböl, egy strand, miután kiverekedte magát az ember egy-egy ilyen tekervényes útból. Szóval kicsit se statikus a szlovén tengerpart. Én nagyon szerettem a kicsiségét, olyan izgalmas, hogy mindig meg tud lepni, mintha sok kis ékszerdoboz heverne rendezetlenül. Igen, ez a szabálytalansága is tetszett, és a kiismerhetetlensége. Jagodje luxusházai közül is pompás kilátás nyílt Izolára. Aztán Strunjánba mentünk, de útközben két csodálatos kilátóparkból néztünk le a tengerre. Az egyik a Kilátó a tengertől az Alpokig (A View from the Sea to the Alps) nevű volt, ami egy amolyan fennsíkfélén kezdődött.
A tanösvény kiindulópontján ilyen természetbe simuló pad helyezkedett el a tájékoztató táblánál, ahol megismerhettük, hogy mik a főbb látnivalók e természetvédelmi körzetben, a só lepárlótól kezdve, a madarakon át a tiszta időben látható Alpokig.
A bizonyos kilátás. A tanösvény lefele vezető szakaszánál egy ilyen oszlop állt a tágas kilátásban. S az oszlopon lukakkal, a lukak alatt egy-egy település, hegy a nevével. S mindez mire szolgál? Amelyik lukon benézünk, ott éppen a luk alatt olvasható nevezetességet láthatjuk.
A másik kilátó fele menet útba esett egy kis „mellékes” kilátás a Strunjani öbölre, ahol bal oldalt a strunjani sólepárlók látszanak, középen, távolban a kiszögellésben Piran nevezetes csücske, jobbra pedig a templom (cerkev Marijinega prikazanja).
A másik kilátó, a Strunjani Kilátópark következő pontjai, mint a Hullámok ereje (The Power of the Waves, 9-es pont) vagy a Tengeri élet (Marine Life, 8-as pont) nevet viselő is igazán lenyűgöző hely. Egy szűk kanyargós kis úton volt egy pici kiállás, fakorláttal, s onnan kinyílt a tenger, az útról semmit se lehetett látni a tengerből, de ahogy beljebb sétáltunk a fák közt, ott volt a lábunk alatt az egész tenger, az imádnivaló végtelenségével, előttünk a víz az éggel összeért, jobbra távolabb ház és szikla, balra is szikla, lent a köves part 2-3 napozóval. Én pedig kidugva a fák közül fejem, alig bírok tovább menni, mert a sziklákhoz szögez a nagy kékség.
Ez a kilátás az útról az ösvény bejáratához lépve.
S innen látható jól a nevezetes Strunjani szikla.
Persze megyünk tovább, Strunjánba, ahol igazán gond a parkolás, mert csak a szállodáknál van parkoló, ahol ugye csak a szállóvendég parkolhat. A település a sólepárlóiról híres, nagy területen lehet ezt megnézni, de így májusban nincs semmi a sóból, ez a nevezetesség inkább nyár végén „működik”, és nem is olyan nagy maga a terület (mint Seca, ami szintén sólepárlós, de erről majd később).
Strunjan sómezői.
Innen felmentünk a Cerkev Marijinega prikazanja-ba, ahol a templomnak nagyon szép udvara volt, s mellette bájos kis kertet láthattunk, érdekes kaktuszokkal, s más különös növényekkel. A templom udvarán található árnyékos padok igen alkalmasak egy kis pihenésre.
A Cerkev Marijinega prikazanja a mellette lévő kerttel.
Nap végén eljutottunk Fiesába, ahova az Internet ingyenes parkolót ígért, de azon a helyen csak fizetős volt, ám lejjebb, a Barbara szálló előtt volt olyan 4-5 kocsira elegendő hely, ami free parkoló volt, és akadt is épp hely, így pompásan megállhattunk. Ami azért volt jó, mert ez egy klassz hely, van itt egy strand, különös fákkal, játszótérrel, padokkal.
Fiesa strandja.
Fiesa strandjának játszótéri részénél a különös formájú fa, amitől balra a nádas látszik, ami mögött már a Fiesa tó rejlik.
Fiesa különlegessége, hogy előtte a tenger, mögötte pedig két kis tó, amit nádas rejt, amitől alig látni a tavacskákat, de mindegyik körül tanösvényszerűen táblák mesélnek arról, hogy mi ez, milyen állatok, növények élnek benne. Érdemes megnézni, mert valóban különleges, hogy egy tavat nézve tenger is a látóterünkbe kerül. Ez már így is elég jó lenne, de innen, Fiesából indul egy kövezett út a sziklafallal övezett part mentén, ami egyenest Piránba vezet. Innen, a beachről, gyalog 15 perc alatt már Piránban lehet az ember.
A Fiesa tó, ami mögött a nádas után látszik a tenger.
Például ez a szeretnivaló a szlovén tengerpartban, hogy egy beachen vagyunk, ami egy önmagában zárt egész, és kevés sétával átmehetünk egy másik világba, ami szintén egy önmagában zárt egész. A tengerparti települések úgy egymásba nőttek, mint a Balatonnál, csak itt nem lineárisan, hanem inkább egymás felett, vagy szintesen eltolva.
Piran
Másnap került sor Szlovénia egyértelműen leghíresebb tengerparti városkájára, Piránra.
Fiesa beach felől, a már említett sziklafal menti kövezett úton közelítettük meg, ami nagyon jó találkozás a várossal, ahova mielőtt belépnénk még „kint” egy pad fogad, ahol merengeni lehet a tengert bámulva, mielőtt belépünk a házak falai közé.
Piran kapujában, Fiesa felől közelítve.
S már messziről lehetett látni a templom tornyot, amit csak később néztünk meg, mert először balra fordultunk, felmentünk a városfalhoz (ami szezonon kívül ingyenes volt, különben se drága), aminek két bástyája is van, letekintettünk a városra, s megláthattuk azt a perspektívát, amit oly sok képeslap mutat, a település csúcsos alaprajzát a toronnyal, templommal, kikötővel, s az egészet két oldalról a tenger veszi körül.
A városfal Piranban, az udvarából felnézve.
S ilyen a bástyás városfal messziről, Piran másik pontjáról nézve.
Ámultunk. Egyszerre akartam csak nézni, s magamba elraktározni ezt a látványt, s közben már szaladtam volna le a kikötőbe, hogy megnézzem közelebbről is azt, amit most fentről kicsiben látok.
Az a bizonyos pirani látkép, amit minden képeslapon, útikönyvben láthatunk.
Aztán átmentünk a Szent György templomhoz, ahol fentről láthattuk a sok cseréptetős házak szinte egymáshoz érő cserepeit, s a sok kis tetőteraszt. Balra a Tartini tér egy kis része, előre pedig a kikötő látszik.
Arra gondoltam, hogy Chioggia lehet ilyen (sose láttam), legalábbis a hangulat olyan, mint a Chioggai csetepaté című színdarabban, olyan olaszos, ahol el tudom képzelni, hogy kiabálni se kell, hogy átszóljon egyik szomszéd a másiknak, mert szó szerint karnyújtásnyira van a másik ház ablaka, terasza. Erről jut eszembe, hogy Izolán, a reggeli sétámnál, az egyik emeleti ablakban könyöklő idősebb asszony kiszólt nekem, s egy kedves jó napot után, valamit csevegni akart, szóval össze se kell érni a háztetőknek, az olaszos mentalitás tetten érhető.
Na de, Piran, a templomnál van fent egy nagyobb hátsó udvarszerű rész, támfallal, ahonnan lelátni a tengerre, el egészen Fiesa strandjáig. Itt van a Szent György templom, a múzeum, s a torony (1EUR), amire sok csigalépcsőn lehet feljutni, s körbe tekinteni.
Lesétáltunk a Tartini térre, ami fentről is már olyan érdekesnek tűnt.
Itt a Tartini téren volt az egyik turisztikai iroda (a kikötőben balra egy másik), lehet, hogy itt lehetett biciklit kölcsönözni, mert ott sok egyforma kerékpár állt. Lementünk a kikötőhöz, ahol először megkerestünk egy nagyon szép panorámájú helyet a városban, amit mintha senki se ismerne, mert más nem járt arra, nehéz is volt megtalálni, minket is egy geoláda vitt oda (N 45° 31.493 E 013° 34.062) (a geoláda azonosítója GC2TGVQ, Piranska panorama).
Egy kis utcácska vezet fel a házak között, a kilátás pedig pazar, teljesen más, nem a megszokott látószögből mutatta magát Piran, ha ember lenne, azt mondanám a profilját láthattuk, oldalról. Távoli csücsökben az öreg világítótorony, elöl a kikötő.
S most már igazán le akartam menni a színesen vonzó kikötőbe.
Jó volt sétálni a mólon, egyre beljebb a tengerbe, s mindig érkezett egy vitorlás.
Még elmentem Piran csücskébe, megnézni a régi világítótornyot, így közben a kikötőnél láthattam, hogy a jobb oldalon (ha mögöttem a tér) van Piran strandja.
A strand, Piranban egy betonozott felület, ahol páran már napoztak így májusban, kis lépcsőkön lehet bemenni a vízbe.
Itt egy kis gondolati kitérőt teszek Piran strandolási lehetőségei kapcsán. Tehát ez a betonozott strand az egyik alternatíva, a központban a kikötőnél. A másik pedig a Piranból a tengerparti sétány mellett található, illetve annak végén, Fiesában (amiről már írtam), ahol hagyományos füves strand található.
A régi világítótorony különösen szép volt csipkés tornyával. Érdekes volt a félsziget sarkán lenni, mintha egy végponton lennél, ahonnan nincs tovább. Pedig csak pár lépés, és a félsziget másik felén mehetsz tovább.
Nagy fotópont is volt ez a hely. Erősen érezhető volt, hogy Piran nagyon turistás hely, május lévén kevesebb emberrel, nem volt tömeg, de úgy éreztem mintha csak turisták lennének, és akik őket kiszolgálják. S el tudom képzelni, hogy nyáron ez kellemetlenül zsúfolt is lehet. Mert most is néha kerülgetnünk kellett egymást a szűk utcákban.
Tudni kell, hogy Piránból ki vannak tiltva az autók, csak, aki ott lakik, az mehet be autóval, s az autóval érkezőknek a fizetős parkolóban kell hagyni autójukat a város szélén, s onnan az az ingyenes kisbusz viszi be őket a város fő terére a Tartini térre.
Piránt már bekebelezte a turizmus, de érthető módon, mert nagyon édes, szeretetre méltó hely, amit az ember nehezen ereszt el.
Seca
Sajnos vártak minket egyéb helyek is. Így folytatni kellett utunkat, elmentünk Secába, ami hasonló sólepárlós hely, mint Strunjan, de sokkal nagyobb, és valójában szebb is, a környezete is. Mi fentről közelítettük meg, egy kis lépcsős úton mentünk le, ahol már egy tájékoztató tábla hirdette, hogy hol is vagyunk.
Ilyen szép is a környezet Secában.
Volt ott még Secában egy hajós rész is, ahol hajókázni is lehetett.
Aztán ez a jó nagy sómező, amit parti sétány, padok, játszótér, s egy félköríves földnyelv követett a tenger felé.
Majd egy szabadtéri fitnesz hely mindenféle torna alkalmatosságokkal, kilátással a tengerre.
S ha fentről is meg szeretnénk nézni a tengert, akkor fel lehet menni a Portorozhoz tartozó, a hegyoldalban lévő Forma Viva, szoborparkba.
Ahol a kilátás mellett érdekes szobrokban is gyönyörködhetünk.
A sorozat további részei:
