Országos Kék Túra 14-es szakasz: Budai-hegység: Hűvösvölgy

14,2 km
2018. március 2. hétvégéje

Elkezdtük, elkezdtük, elkezdtük!! Országos Kék túra, itt vagyunk!
Kék túráink sorát egy kisebb szakasszal kezdtük, a 14-es számúval, ami Hűvösvölgyből Óbudára megy, ezért Hűvösvölgy végállomásról indultunk. Ott bevetettük magunkat az erdőbe.

Itt kezdtük túránkat.

A tél végi erdő nyújtózkodó fáival.

Lelkesen kezdtük meg a túránk, hisz a tavaszt idéző első igazán napsütéses napra szép időt jósoltak a meteorológusok. Tudtuk, hogy lesz egy kis sár, de azt nem gondoltuk, hogy iszonyat sok sár lesz, sőt… nagy hó, sőt… mély latyak, s örülhetünk, ha épp csak kis sár.

Itt még csak az út legelején vagyunk, de látszik, hogy a sár tetemes.

Olyannyira, hogy a gyalogúton kis patak csörgedezik a kocsikerék vájta nyomban.

Sebaj, ekkor még nem tudtuk, hogy utunk jelentős részében a hóban fogunk taposni, de ez hamar kiderült, amikor a Hármashatár-hegyi Repülőtérre értünk.

A Hármashatár-hegyi Repülőtér.

Ami a kutyások Mekkája. Szerintem az itt élőknek mind legalább egy kutyája van, de inkább kettő, és mind itt sétáltatják (hisz hol máshol). Nagy élet van ott.

Közvetlen célpontunk az a kis „hegycsúcs”, a reptér szélén, s ezen a szép egyenes úton mentünk felfele. Jól látszik, hogy bakancs helyett a sítalp lett volna a megfelelő „lábbeli”.

Visszanézve a reptér.

Utána ezt a dombot hagyjuk magunk mögött.

Felfele, kövekkel tagolt úton.

Aztán a II. kerületi Szépvölgyi dűlőnél (ahova tömegközlekedéssel is fel lehet jutni) folytattuk utunk a Hármashatár nevű pecsételő hely felé.

Ilyen hullámvasút úton szánkáztunk.

Már látszik az átjátszóadó tornya, aminek tövében majd a pecsétet találjuk.

Ahol aztán ilyen látványban lesz részünk, s ahol megszerezhetjük életünk első Országos Kék Túra pecsétjét.

Fanfárok zengenek: bekerült az első pecsét a füzetkémbe!

Picit arrébb sétálva megpillantottuk a Guckler Károly-kilátót.

A kilátóból Budapest számos hídját látni, köztük a Megyeri hidat, mindenféle dombokat, beléjük fogpiszkálózó tornyokkal, s a János hegyi Erzsébet kilátót.

Számunkra újdonság volt ez a kilátó, ami nem is csoda, hisz csak 2016. júliusa óta áll itt. A kilátó gyerekekkel is jó célpont, mert egyáltalán nem szédítő magasba kell felmenni, biztonságos, és közlekedési eszközzel is jól megközelíthető. Van itt turistaház és bisztró is.

Mentünk tovább a 2. pecsétünk felé, a Virágos-nyeregbe, itt még egyenes szakaszon, ami rögtön megváltozik, ha a végében lévő emelkedőből elkezdünk alászállni.

Ilyenre változik, véget nem érő lejtős, havas, csúszós útra. Itt egy teknős lehet, hogy leelőzött volna. Fogadkoztam, hogy hóban, sárban, latyakban soha nem indulunk többé túrázni.

A durva szakaszon is csak-csak leküzdtük magunkat, s érte ezt a jutalom-tájat kaptuk.

Végleg kiérve a havas erdőből a zöld füves rétre értünk. Ahonnan a vidék emberlakta lett, kutyaugatással, házakkal.

Mígnem elértük a Virágos-nyereg pecsételő helyet, ami egy olyan villanyoszlopnál volt, ami igazi dagonyában állt.

A Virágos-nyereg pecsételő hely után itt botorkáltunk lefele, ismét be az erdőbe.

Lement a Nap, lassan sötétedni kezdett, itt fényképezés helyett világítottam. Olyan érzés volt, mint amikor barlangászásnál az ember csak azt látja, ahova lép. Azzal a különbséggel, hogy volt egy kanyar, ahol a fákra helyezett fényvisszaverő mutatta az utat. Közben ki tudja mely ponton, de átértünk a II. kerületből a III. kerületbe.

Esti panoráma Óbudáról.

A csillagfényes erdőben mentünk úgy egy órácskát, és már a Téglagyár közelébe kerültünk, ahol begyűjtöttük a 3. pecsétünket, ezzel feltéve a koronát a napra.