2020. április 5.
Honnan hova, s szinte végig a sárga úton!
Csípős reggelen…, mit reggelen, hajnalban indultunk, hogy reggel 8-kor már Mátraházán legyünk, s megkezdjük a geoláda-túránkat. Bizony, utunkat a láncra fűzött geoládák szervezték.
Nagyon változatos napot töltöttünk a Mátrában, annak egyik részében. Mert ha azt mondod a Mátrában voltam, az nagyon sok mindent jelent, hisz a Mátra nagyon gazdag sokféle, de mindig szép, mindenfele másképp szép. Ebből a sokféleségéből most sok szeletet kaptam egyetlen nap alatt.
Fentről ereszkedtünk le, és ez nagyon jó választás volt. Mintha a Mátrának különböző szintjein jártunk volna, ami mind-mind egy külön világ. Volt a hegymagas-érzés, amikor a többi hegyet, dombot velünk egy szinten láttuk, ekkor minden tágasnak tűnt, nagynak. Majd az az érzés, hogy belül vagy, egyre beljebb és egyre lejjebb, s közben körbe vesz az erdő, s a fák. Aztán jött a síkság érzés, ami tudom, hogy szürreális egy erdőben, de így tudom csak leírni, szóval egy síkság érzés, amikor már lent a Sástónál csak vízszintben sétáltunk.
Autónkat Mátrafüreden hagytuk, busszal felmentünk Mátraházára, ahol megkezdtük a túrát.
A hegyen csak egy lélek volt rajtunk kívül, és az első „ajtó”, amin beléptünk, az a Naphimnusz parkba vezetett, Szent Ferenc szellemiségéhez. A parkocska kanyargós útján fatáblákon találkozhattunk többek közt Nap bátyánkkal, Hold nénénkkel, Szél öcsénkkel. Az út végén a Szent sebek kápolnájához jutottunk. Aztán bevetettük magunkat az erdőbe, a terep nem volt kiegyensúlyozott, hol lefele gurultunk, hol felfele kaptattunk, közben láttuk a távolban a Kékest, alatta a Mátrai Gyógyintézet romantikusnak ható épületét. Az erdei út egy ponton kivitt az autóút szélére, ahol egy egész különös dologgal, ritkasággal találkoztunk, egy csapos forrással, magán a csapon is ott virított a sárga forrás szimbólum. Majd elértük a Kecske-bércet, ami a nap egyik legaranyosabb helye volt, a cuki kis híddal, s ha átmentünk a hídon, ott a kicsi dombocskán mintha egy külön birodalom tárult volna fel előttünk, onnan is volt némi kilátás a mátrai „hegyekre”, aztán visszajöttünk a hídon.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Naphimnusz park és a Szent sebek kápolnája.
Fél 10-kor már a Nap is kisütött a fák közt.
Az erdő még közelebb Mátraházához. A jobb középső képen a Mátrai Gyógyintézet alakja bújik meg, felette pedig balra igen távol a Kékes.
A csapos forrás az autóút és az erdő szélén.
Kecske-bérc, látómezőben balra a Mátrai Gyógyintézet épülete.
Leereszkedve kibukkantunk az erdőből, s egy szép ki tisztáson találtuk magunkat, az impozáns Ózon Hotel mellett, ahol a kedves kis játszótéren kívül Tormay Cécile emlékoszlopát is észrevehettük. Egy régi töltőtollat formáz kopjafa stílusban az emlékoszlop, amit 2012-ben állítottak, az akkor 75 éve itt, a Mátrában elhunyt írónőnek, akit 1937-ben irodalmi Nobel-díjra jelöltek. Innen már sokkal közelebbről lehet látni a Kékest és a többi domboldalt.
A játszótéren megpihentünk s mentünk vissza az erdőbe, ahol egyszer csak egy mini kilátóhoz értünk, a Hanák Kolos-kilátóhoz, ami bár kilátónak csöpp, de a kilátása már hatalmas. Onnan felfele pár lépésre egy fura kőpark található, majd annak kerítését elhagyva azt látjuk, hogy húha, egy óriási luk tátong…, ami közelebbről megnézve kiderül, hogy az Oxygen Adrenalin Park az, és a felette átívelő kötélhídja is épp itt indul. Akkor még nem tudtam, hogy pár óra múlva alulról fogunk elmenni e szórakoztató létesítmény mellett.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Ilyen szép volt az erdő a fái közt, vagy ha kinéztünk a fák közül.
Tormay Cécile emlékoszlopa.
Hanák Kolos-kilátó.
Kilátás a Hanák Kolos-kilátóból.
Oxygen Adrenalin Park fentről.
A terep még mindig hol le-, hol felvisz, de azért továbbra is egy közepes terepről van szó.
Végül elértünk a Rákóczi-forráshoz, ami egy erdei csomópont. Nem értettem, hogy egész nap többnyire magunkban voltunk, de ha egy ilyen helyre értünk, ott hirtelen lett még 5-8 ember, akár plusz kutyával, mint itt is.
Nem kellett sokat menni, s az erdei utat fejünk felett egy libegő keresztezte. Ahogy jobbra néztem egy igencsak extrán meredek és hosszú lépcsősort fedeztem fel, gondoltam is magamban, ki az a bolond, aki itt felmegy! Mert le persze oké, na de fel…hú! Pár perc múlva kiderült, hogy én is ezek közé a bolondok közé fogok tartozni. Hát nem épp arra kellett menni?! Felhúztam hát magam valahogy a libegő kiindulási pontjához, ahol természetesen szép panoráma volt a jutalmam. Elhaladtunk az Adrenalin park mellett, s innen már lefele vitt az utunk, ezen a részen egyre több ember jött szembe.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A terepviszonyok.
A Rákóczi-forrás.
Ott jobbra van az ominózus lépcsősor, amin ki az az őrült, aki felmegy?
A hosszú és meredek lépcsősor fentről visszanézve, s a lépcsősor tetején a fehér épület a libegő kiinduló állomása.
Majd betonút, autóút, amikor az ember nem érti, hogy került ide, miért kell itt az autók közt szlalomozni, miért erre visz a túraút. De aztán szerencsére mielőbb eltűnhettünk be az erdőbe újra. S hamarosan a völgybe értünk, ahol sík terepen a Sástói tanösvényre kerültünk, ahol mindenféle fákat mutatnak be, egyéb növényeket, kedvcsináló táblákkal. Ez egy nagyon kedves hely, nem csoda, hogy itt voltak a legtöbben.
Aztán elértük a Farkas-kutat igazán kis kitérővel, majd visszatérve a tanösvényre, elhaladtunk egy igen kellemes kis mezőféle mellett, a Sástói tisztás mellett. Aztán egy szempillantás alatt a Sástói-kilátó lábánál találtuk magunkat, ez egy nagyon emlékezetes kilátó (itt már voltunk korábban), ahol a korlát sarkainál mindenféle madárfigurák állnak. Innen már csak egy gondolat volt, és máris a Sástónál voltunk. itt volt csak igazán sok látogató, méltán, hisz tényleg nagyon szép, kedves kis tó.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A Sástói tanösvény.
A Farkas-kút.
A Sástói tisztás.
A Sástói kilátó.
Felnézve a Sástói kilátóra.
A Sástó.
A Sástó.
Itt már Mátrafüred levegőjét szívjuk be.
Azonban innen visszamentünk az erdőbe, ahol olyan utakon kellett menni, amit csak a térkép jelzett, különben még csapásnak is gyenge volt, s mégis mások is jártak rajta. De természetesen aztán rendes útnak is látszó úton folytattuk, a végén még egy kis patak is társunknak szegődött, s ekkor már Mátrafürednél jártunk, s hamarosan kibukkantunk az erdei útból a parkolóhoz, ahol már a reggel ott hagyott autó várt.
Végére értünk egy nem megerőltető, de nem is nagyon könnyű túrának, ahol a Mátra sok emlékezetes részén haladhattunk.
A Sástó.
