2018. július 12.
Szabadtéri játszótér felnőtteknek, gyerekeknek a Velencei-tó közelében. Ahol egy laza túra és sziklákon való szökdécselés után jól esik majd a hűsölés a Velencei-tóban.
Én a magyar geocaching 17. évfordulójára rendezett esemény miatt figyeltem fel az ingókövekre. Ekkor nagyon sok és különlegesen trükkös, kreatív geoládát helyeztek ki erre a területre.
Ettől függetlenül, a hely bárki számára vonzó lehet, gyerekeknek különösen.
Egy kis ízelítő a későbbi kövekből.
Már a neve is beindítja a fantáziánkat, nem? Mire gondolunk? Én a lelki szemeim előtt valami libikókásan mozgó kőcsoportot képzeltem el, amihez, juj, hozzá ne nyúljunk, mert beindul a lavina. De legalábbis instabilan álló kövek csoportjait láttam magam előtt. De valójában jobbról van szó. Mert stabil, a természet csodája által egybe hegesztett kövek, amik kaotikusnak és imbolygónak hatnak, de ez csak a Természet illuzionistájának jóízű vicce.
Egy szó mint száz, mivel bár neve az ingásra utal, de teljesen masszív, mászható, a legszuperebb “játszótér”, ahova invitállak most.
Az ingókövek felé vezető mezős táj kilátással a dombokra.
Odáig azonban el kell jutni, rögtön autóból kipattanva még nem kapható.
Ideális a megtekintése viszont abból a szempontból, hogy körtúrával bejárható. Nincsenek nagy emelkedők, sokszor sík a terep, de van azért erdős rész is. Melegben ezért fokozottan szükséges a fejfedő, ital, mert árnyék itt kevesebb lesz, ámde annál több égbolt. A táv kb. 7-9 km.
Pákozdról érdemes indulni, onnan is a Bella tótól, ami inkább elhagyatott úszómedencének néz ki korlátjával, lépcsőjével – nem véletlenül, hisz egykoron ez strand volt.
Itt még házak között visz az utunk be az erdőbe, s utána sokáig ilyesmit már nem látunk.
Kósza kövek szerteszét. Ezek már vajon azok?
Némi séta után egy olyan mezőre értünk, ahol mintha egy óriás a kenyérmorzsáit széthullajtotta volna egy hatalmas asztalon. Akkor tanakodtunk, hogy ezek már vajon a bizonyos ingókövek-e, azok a híresek? De arra jutottunk, talán ez még nem az, de valami köze lehet hozzá.
Újabb alakzatok.
Határozottan kezdtünk az ingókő City fele közeledni, egyre több és egyre izgibb kőcsoportok jöttek szembe.
Elértünk a Pogány-kőhöz is. Amit cirill betűs feliratairól is felismerni.
Aminek a közelében ilyen szép kilátás nyílt a Velencei tóra.
Aztán következett a Kocka. Szerintem ez maga a művészet! Mert a Természet műalkotásai a legnagyobb műremekek. Mintha épp elbillenne, pedig hét ökrös szekérrel se lehetne arrébb mozdítani. Mondanom se kell, itt valahogy a népsűrűség is hirtelen megemelkedett.
Nem messze a Kockától, tőle balra felfele, az úttól balra fent növények által rejtve áll ez a robusztus gránitkő, fákkal benőve, elölről, mint egy óriás dobókocka. Ez is tetszett, főleg, mert a többség vígan elment mellette, annyira nem vág fel ez a nagy melák.
Aztán egy kis gyaloglás, és jön a nagy szenzáció, az ingókövek sztárja a Pandúr-kő!
A csöppet se pindur Pandur-kövek, amiken csak mi magunk lehetünk ici-picik.
A Pandur-kövek nagy kőcsoport, számtalan arca van. Sok felől megközelíthető. Elképesztő, marasztaló és hívogató: gyere, mássz meg!
Itt aztán úgy repül az idő, hogy észre se vesszük, ahogy felmászunk erre a sziklára, meg arra. De csak óvatosan! Mert bár szélesek a sziklák többnyire, azért van alattuk mélység is bőven. Annyi huncutság van azért benne, hogy oldalt van egy ösvény, amin könnyen oda lehet menni a sziklákhoz, semmi mutatvány nem kell hozzá.
Ha itt kinézelődtük magunkat, akkor a Pandúr-kő bal oldalán vezet le egy igen lejtős út, ami utunk végéhez vezet, át az erdőn, elvezetve minket az egykori Csorda-kút mellett. Lassacskán visszaérünk Pákozdra, s ismét a civilizációban találjuk magunkat.
