Az élet feketén-fehéren. Pedig csak egy játék csupán. De az élet egy komoly játék. Hányszor jut eszünkbe, amikor valaki tesz valamit, hogy ez egy okos lépés volt, és a sakkra gondolunk, s már látjuk is maguk előtt a helyzetet és a figurákat.
Szótlan bölcsként tanít. Mire? Nem kérdés, hogy stratégiára, taktikára, előre gondolkozásra, s ezek mellett, hogy türelmesek legyünk, hisz lehet, hogy vesztésre állunk, de bízzunk benne, hogy akkor is nyerhetünk, tehát legyünk türelmesek és főleg kitartóak, állhatatosak. Ki kell bírni, hogy veszíthetünk, de akkor sincs veszteség, mert az csupán visszajelzés az aznapi állapotunkról, s az ellenfelünkről, ki mennyire volt összeszedett. Fejleszti a koncentrációnk, emberismeretünk, a gondolkodásmódunk, tudjunk szempontot váltani, dönteni, s aztán a döntésünkért a felelősséget vállalni.
Mégis valami egészen más a rabul ejtő a sakkozásban. Mégpedig az, hogy mindegyik figura én vagyok, azaz, Te vagy. Te vagy a király, akit mindenki megvéd, óv, egy egész hadsereg. De Te vagy a paraszt is, aki előrenyomul, s akit fel lehet áldozni, aki a legkisebb, de egy adott ponton a legnagyobb lehet, amikor futásra készteti az ellenfelet. A huszár is Te vagy, amikor cselesen átlépve trükközöl. A futó is Te vagy, aki hatalmas területet tud átszelni hétmérföldes csizmájával, s ha kell, sas szárnyakkal védi a többieket. A bástya is Te vagy, aki biztos pont, s amikor nem számítanak rá, akkor nagy húzásai vannak. S a vezér is Te vagy, aki akármit kitalálhat, bármit megtehet, nála a varázspálca, az Élet varázspálcája.