Szigetköz szárazon és vízen

2020. augusztus 13-16.

Denkpál hallépcső lentről a fák közül nézve.

Szigetköz. Egy külön világ a hármashatár (osztrák-szlovák-magyar) közelében. Egy olyan vidék, ahol nincs valójában semmi különös, minden egyszerű, nyugodt, békés, nekünk kell felfedeznünk magunknak, mi hozzuk létre a saját szigetközünket, és mégis akaratlanul kapcsolódunk egy ősi Szigetközhöz. Elsőre nekem semmit se mondott e táj neve, pedig gyanakodhattam volna, hogy amiben benne van a szó, hogy sziget, az különleges lesz, mert a szigetek semmihez se foghatók.

Ez a hely a vízi sportok, vízen közlekedés szerelmeseinek paradicsoma. De a vizeket egyfelől a partról is lehet nézni, úgy is adódik lélegzetelállító látvány, másfelől a szárazföldön is van érdekesség, mint például szobor egy bogárról, vagy kastély, vagy vár, sok kis apró látványosság, ahol nem kell tömegek közt nyomakodnunk, míg a gyöngyszemeket lánccá fűzzük magunknak.

No de, első sorban azért jönnek ide az emberek – rengeteg ember –, hogy kajakozzanak, kenuzzanak, suppozzanak, a vízi ösvényeken járják be a Szigetköz ágait. Elképzelhetetlenül sok ember, táborok, csoportok szállnak vízre, hogy a keskeny, kanyargós járatokon bolyongjanak.
A főbb vízre szállási lehetőségeknél (pl. Kisbodak, Cikolasziget) könnyen lehet kenut/kajakot/suppot bérelni, vagy akár túravezetőt, mert bizony olyan sok kis járat van, hogy fel kell kösse a gatyáját, aki biztosan vissza is akar érni a kiindulási pontjára záros időn belül.
Ezeknél a népszerű „kikötőknél” a legkülönfélébb emberek szállnak vízre. Vannak a profi vízi túrázók, vannak, akik a szuper vízhatlan felszerelésekkel indulnak, aztán vannak, akik most először ülnek kenuba, hátizsákjukat egy zacsiba bugyolálják, vannak a kisportolt ifjak és a sportos szép korúak, mások oly gyakorlottak, hogy kutyájukat se hagyják ki ebből a programból, vannak a félősek, akiknek szavát se hallani, mert a légzés is sok energiát von el, vannak a vagányok, akik ide-oda billentgetik a kenut, vannak a bohócok, akik kapásból majdnem beleborulnak a vízbe, de aztán hajszál híján mégse, amivel nagy riadalmat keltve végül mindenkit felvidítanak. A „hajók” ilyen vegyes társaságokkal „suhannak”.
A terep pedig semmivel se összehasonlítható. Érdemes előre felkészülni, hacsaknem valaki szereti a meglepetéseket, amiben itt bőven lehet része. Mert itt bizony előfordulhat, hogy elfogy a víz a „csónak” alól, oly sekéllyé válik a vízszint, miközben a vízben mindenfelé fák állnak ki a vízből, vagy fekszenek el. Szlalomozni kell a facsonkok közt, vagy lehajolni egy belógó fa alatt, ha nem ott akarunk spéci guilottine áldozata lenni. Aki járt már a Szigetközben, általában azzal a szóval jellemzi, hogy vadregényes. Nos, azért, mert a számtalan járata keskeny, miközben kanyarog akár a nádas közt, vagy fák ágai közt bújva kell evezni, azt is nehezen, mert nemigen van rá hely. Krokodilként fekszenek el a fák, és sok facsonk áll ki a vízből. Számomra ezek inkább rémisztőek voltak, mint szépek, egy-egy ilyen helyen, ahol a vízből mindenfele kiálló facsonkokat láttam, nekem egy ilyen helyen inkább az jutott eszembe, hogy olyanok ezek, mint a hullák. Mintha fák hullái közt eveznénk, morbid volt és nyomasztó, nem az életet éreztem ott, hanem a halált, az elmúlást, és azt, hogy én itt betolakodó vagyok a természet legbelső intimitásába. De nyilván ez csak az én fura érzésem, sokak ezt lenyűgözőnek és gyönyörűnek találják.
Több napot el lehet itt tölteni a vízi zegzugokban, mi két részét fedeztük fel, Kisbodak felől az Öreg-tavi kört s Cikolaszigetnél eveztünk.

Szigetköz a víz felől nézve

Cikolai ágrendszer egyik járata.

Kisbodaknál csónakba szállva mi egy bemelegítő kört tettünk, ami Öreg-tavi kör néven ismert. Bár ez egyszerűbb rész, mert sokfelé tágasabb vízen lehet evezni és nincsenek igazi szűk ösvények, mégis már itt egy komolyabb ízelítőt lehet kapni abból, mi is ez a Szigetköz. Ha csendben evezel, mint egy indián, akkor vízi madarakat is megfigyelhetsz, itt is megtapasztalod a vízből kiálló fadarabokat, amik igencsak fejlesztik a koncentrációd, mert folyton azt kell nézni, hogy merre kerülhető ki egyik s másik, itt is kapsz a vadregényes feelingből, és itt is meglátod, hogy a vadregény nem mindig full-romantika, hanem lehet, hogy oly alacsonnyá válik a vízszint, hogy ki kell szállni és arrébb húzni a kenut, hogy a mélyebb vízben haladhass tovább. Itt, ezen a túrán jutsz el az Öreg-tóhoz, amit rögtön megismersz, mert kerekded, mint egy tó, nem óriási, de azért tudsz benne evezni ide-oda, és mindenfele famaradványok állnak ki, lógnak be, fekszenek a vízben (bocsánat, de számomra, mint egy temetetlen holtak tava a fák számára). E túra során juthatsz el egy pici tóhoz, ahol ki is köthetsz, strandolhatsz is északi jegesmedve módjára, mert a víz pont olyan hideg, hogy maci pajtásnak épp való (10-15 fok). Másik kikötési lehetőségnél pedig elsétálhatsz a Dunához, ahol pár méter csak az országhatár. Van kikötési, pihenési lehetőség és élmények is, 10 km-es távon.

Másik napon Cikolaszigetről indulva a Cikolai ágrendszerben eveztünk (17 km). Ott aztán volt szinte minden: nagyon-nagyon szűk járat, ahol két oldalról erdős részről hajoltak fejünk fölé az ágak, amitől olyan sötét volt, hogy a szúnyogok is vígan repdestek körülöttünk, s hely is szűkösen volt mozogni, nem beszélve a vízben lévő fákról, amiket kerülgetni kellett; de széles „utak” is voltak, ahol tiszta volt a víz, vagy járat, ami zsákutca, de a felfedezés érzését adja; vagy olyan járat, ahova ha bemész, sietsz is ki, mert a sok növénytől moccanni se tudsz. De volt bukó is a végén, amitől nagyon paráztam, mert láttam videót bukókról, ahol hömpölygött a víz, mint egy örvényes sodrás nagy erővel. De ez a bukó szélesebb és kisebb sodrású volt, nem volt vészes, könnyedén átlibbentünk rajta. Legnagyobb szenzációja ennek az ágnak a Denkpál hallépcső. Neve alapján teljesen mást képzeltem el. Gyönyörű hely, ahogy a nagy víz után távolról is már hallatszik a morajló zubogó víz, ami mellett egy békés patakos rész bújik meg, ami számomra olyan érzést adott, mintha egy oázisban járnánk, ahol piknikező padot találsz asztallal. A víz felől érkezve szép betonozott sója ad lehetőséget a kikötésre, ahonnan aztán sétálva meg lehet nézni a hallépcsőt. De autóval is jól megközelíthető, nagy parkolóban lehet megállni. Ha a Szigetközben jársz, és teheted, ezt ne hagyd ki! Azért hallépcső, mert a halak itt kapnak egy átjárót, ahol a mozgásukat egy ablakon is figyelhetjük, s ott én azt láttam, hogy eléggé vergődnek szegények, hogy átbírják nyomni magukat a víz erős sodrásán. Igazán a halaknak jó hír, hogy van ez a hely, mert a Duna szabályozása után nehezen – vagy egyáltalán nem – tudtak átjárni a fő- és mellékág között. Maga a hallépcső egy vízszintkülönbségekkel rendelkező medencesor, ahova az oxigénnel dúsult levegő odacsalogatja a halakat, s így az alsó víztérből a felsőbe tudnak felúszni a halak. Ez sokat számít a fennmaradásuk szempontjából. Tudományosan és technikailag ez sokkal bonyolultabb, én átlagember azt láttam, hogy csodálatos és kellemes hely, ahol jó sétálni ebben az oázisban, hallgatva a víz morajlását. Ha innen vízen folytatja az ember az útját (mint mi is), akkor jó nagyot kerülve erősen lapátol, hogy kellő távolságot tartva távolodjon el a hallépcsőtől, hisz ha a sodrásnak engedne, és a zsilip fele menne, ott az erősen hömpölygő víz, kövek és beton valószínű úgy állítaná meg, ami kétséges, hogy a „hajós” épségét megtartaná. No de utána már nagy széles vízen eveztünk, néha egy-egy kis növényes járatba merészkedtünk, madármegfigyelő házikó, vadles mellett mentünk el, s a végén a szelídebb bukón átcsusszanva hamarosan visszaértünk a kiindulópontra.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Kisbodakról az Öreg-tavi kör.

Cikolaszigeti túra, szűk járatok, tágas vizek.

Cikolaszigeti túránál egy kis zsákutca, ahol olyan átlátszó volt a víz, hogy az aljáig le lehetett látni.

Hallépcsőnél a híd, a felső víz, majd a hömpölygő alsó víz, és mellette az „oázis” a köveivel.

Hallépcsőnél a Denkpáli zsilip és környezete.

Cikolaszigeti túra utolsó része.

Szigetköz a szárazföld felől nézve

Ahogy említettem, a víz itt a fő látványosság, amit viszont a szárazföld felől is meg lehet közelíteni, biciklivel vagy autóval is. Ilyen az előbb említett Denkpáli hallépcső vagy Szent Kristóf hídja (Kisbodak közelében), ami mellett esőbeállós pihenő is van, és igen impozáns látvány ez is.
Lássuk hát a közeli településeket!
Kisbodak egy pici kis hely, ahol tán a legfontosabb egy turistának, hogy itt vízre lehet szállni, a falucska látnivalói egy térre koncentrálódnak, ahol van egy templom, harangláb, s a boglyakemencék, amiket ma is használnak (annak idején itt sütötték meg a családok a kenyerüket) pl. az évente megrendezésre kerülő Kisbodaki Kemencekapokon.
A falvak nagyon közel vannak egymáshoz, könnyű átmenni egyikből a másikba.
Lipót is szinte csak egy ugrás. Elárulom, nem hemzseg a látnivalóktól, van egy falumúzeum, egy templom (Szent-Kelemen templom), ami előtt nagyon szép rózsás padon lehet ücsörögni, aztán egy tanösvény (Holt-Duna tanösvény), fa törzsébe faragva áll (Barátság-liget utca végénél) a falu védőszentje I. Szent Kelemen pápa. Innen gyorsan tovább is lehet menni Hédervárra, ami viszont már sokkal több programot kínál. Héderváron áll egy kastély, ami nem látogatható, de a parkjában lehet sétálni (ahol meg lehet keresni a Hédervár-fát, ami egy H-betűt formáló oldalágról kapta nevét, amit két egymástól 180 cm-re álló kőrisfa alkot, ahogy 7 m magasságban enyhén emelkedő oldalágaik tökéletesen összenőttek, éppen egy H betűt formázva), és kívülről meg lehet nézni a kastélyt a szfinx-eivel. Ha átmegyünk az autóút túloldalára, ott egy kis parkban lesz egy olyan kuriózum, ami valószínű sehol máshol, ez pedig egy bogárnak emelt szobor: a Burgonya-bogár szobor. Ezúttal nem a szobor tárgya iránti hatalmas tisztelet hívta életre e szobrot, hanem éppen ellenkezőleg, az ellene roppant gyorsan kibontakozó országos méretű, szervezett növényvédelemre utal: „1947-ben Héderváron látták meg először az Amerikából behurcolt burgonya leveleit pusztító – népies nevén a származási helyre utaló – colorádó bogarat”. A kastélytól másik irányba indulva egy védett fát nézhetünk meg, az úgy nevezett Kont-fát (Héderváry Kont István emlékét őrző szürke nyárfa), a Darnózseli felé vezető úton az utolsó ház után a nyírfákkal övezett ösvény vezet el minket hozzá – nem véletlenül lett védett, meg kell nézni vajon miért. De a városba érkező először a Boldogasszony-kápolnába botlik, ahol egy tartókkal jól megtámogatott fát, az Árpád-fát nézheti meg, ugyanitt megemlékeznek a hét vezérről. Az Árpád-fa egy korhadásnak indult tölgy, ami 1942 óta védett, négy hatalmas ágából már csak egy maradt életben, majd 2014-ben így is elnyerte Az év fája címet.
Ha a sok kulturális program után egy kis hűsölés jól esne, akkor Halásziban van egy aranyos kis strand játszótérrel, nagyon rendezett környezetben.
Végére hagytam a legnagyobb falatot, Mosonmagyaróvár városát, ahol már sok látnivaló akad. Rögtön a malom, aztán a vár, ami valójában a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kara. A vár területére egy kis hídon is be lehet menni, ahol az első, aki fogad minket, Fekete István, író, ahogy beljebb megyünk, egy térkép segít tájékozódni, hogy az egyetem melyik épülete mit rejt. Azt hihetnénk ez alapján, hogy campuson járunk, pedig még látványában se, de inkább egy nagyon kellemes patinás miliőbe kerülünk, ahol minden szép és őriz valamiféle régi értékeket, ahol a látogató azt érzi, hogy egy régi várban jár, de közben irigyli az itt tanuló diákokat, hogy jó lehet ide járni, ha a belbecs is olyan pompás, mint a külcsín. Hihetetlen, de már 1818 (!)-ban agrár-felsőoktatási intézmény működött itt. Természetesen itt is vannak templomok, köztéri zsánerszobor, egy kedves sétálóutca. Pár órás sétával a központi rész bejárható, s egy csendes, nyugodt várost ismerhetünk meg, ami termálfürdőjéről is ismert.

Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)

Szent Kristóf hídja, ahol igen látványosan zubog a víz, és a partján álló Szent Kristóf szobor feliratát érdemes lenne sokaknak olvasnia: „„Szent Kristóf példájára/Verj hidat, ne éket,/Emberek, népek,/Ég és Föld közé!”