2018. április 7-9.
Rakamaz
Utunk Rakamazon folytattuk, ami Nyíregyházától 30 km-re fekszik.
Az óra, ami télen-nyáron itt látható a Szent István utcában.
A Szent István templom előtt, 2009 óta áll egy turulmadár egy hatméteres mészkőoszlop tetején. A szobor arra emlékezteti az arra járót, hogy egyik legismertebb honfoglalás kori magyar régészeti emlék egy rakamazi sír mellékleteként előkerült hajfonatkorongpár, amin ilyen turul ábrázolás díszelgett.
Tokaj
Tokaj neve mindenkinek mond valamit, egy népszerű hely, fesztiválozó hely is, érthetően sok látogatót vonz magához.
Az idei tavasz szinte második igazi meleg hétvégi napján voltunk itt, talán ez is okozhatta, hogy a belvárosi, folyóparti rész tele volt turistákkal és helyiekkel, az összes fagyizóban sorban álltak. Azt mutatta a város, hogy itt az emberek élnek, nyüzsögnek. Nyáron még nagyobb lehet a pezsgés, de úgy képzelem Tokaj egy eleven település. Azt éreztem, itt jó lehet élni.
Első utunk a Tokaji Múzeumba vezetett, amit mindenkinek szívből ajánlok. Mert maga az épület is, az egykori polgárház is nagyon klassz, a személyzet szívélyes, senki se jár a nyomunkban, hogy mit teszünk, s nyugodtan fényképezhetünk. S nem utolsó sorban gazdag, érdekes kiállítási anyag két szinten, kertben és pincében is.
A földszinten a Tokaji vár régészeti emlékeit lehet megnézni, közte egy ilyen körbejárható Tokaj-hegy makettet is.
Szintén ezen a szinten egy kis dolgozószoba is megbújt.
Az emeletre igazi régi fa lépcsőn lehet felmenni, aminek fordulójában még egy unikornis szobor is helyet kapott.
A múzeumépület egykor görög kereskedőház volt, ami felidézi a régi mezőváros virágkorának hangulatát.
Az emeleten az időszaki kiállítások mellett, mindig megtekinthetőek a berendezett szobák, mint például az emeleti szalon, ami a görög kereskedőház étkező- avagy tárgyalóterme volt. A helyiség faliképei 1790-ben készültek, ahogy maga az épület is, a bútorok a korhű divatot tükrözik.
Az épület egyik emeleti ablaka.
A múzeum „Kincses padlása” valamikori népi használati tárgyakat mutat be hatalmas területen.
A hangulatos pince is látogatható.
Ahogy a kertje is az óriási magnóliafájával, szobraival.
A múzeumból kilépve rögtön patinás házak között találjuk magunkat, és pár lépés múlva már a város fő terén vagyunk.
Elsiettünk a Finánc dombhoz, ami egy kis lépcsőzés után szép kilátást nyújt a hídra és a Tiszára.
Ilyesféle kilátást.
Meg ilyet.
Már elindult a hajózási szezon, innen indulnak a sétahajók.
Természetesen a hídról is meg kellett nézni az örvénylő Tiszát.
Ami egyszerre ejt ámulatba és rémiszt el, ha a Tisza nő lenne, azt hiszem ő lenne a femme fatale.
Tokaji röplátogatásunk a vasútállomáson zártuk.
Ahol egy trianoni mozaik ábrázolású térképet is nézhet a vonatra váró a dombba vésve.
Vagy akár egy régi locomotívon is elábrándozhat.
A Tisza ártere
Tokajt elhagyva, a kirándulásunk egyik kedvenc részéhez tartottunk, a Tokaj határától 1 km-re lévő Tisza árteréhez (“parkoló”: N 48° 05.294 E 021° 25.798 ), egy zsiliphez, ahol egyszerre lehet látni a Tiszát, s az abból leágazó csatornát, valamint 2 természetes kialakulású és 6 mesterségesen kialakított halastavat (közülük az egyik a a Kovách-tó, amit láttunk is kitáblázva útközben,), és még a Tokaj hegyet is.
A zsilipnél közvetlen a sebes Tisza tárult ki egyik oldalt.
A zsiliptől a Tisza csatornája is látszik, míg hátunk mögött a Tisza.
Tokaj hegye szinte tapintható közelségben, miközben sétálunk a töltésen, jobbra erdős rész, balra a tavak.
A töltés másik oldalán a fák vízben állnak, ezekben a napokban ez gyakori látvány volt.
A madárdalos környezet szépségét növelte a sok felszálló tavi madár, „akik” állandó lakosok lehetnek itt, nem véletlen tán a madármegfigyelőnek tűnő torony a tónál.
A csatornán egy ilyen igazi mozgós függőhídon lehet átkelni, csak úgy játszásiból. S nem csak a tavakban, de ebben a csatornában is horgásztak.
Szabolcs
Utunk Nyíregyháza felé vettük, s betértünk a Tokajtól 10 km-re lévő településre, Szabolcsba, ami egy nagyon békés, tipp-topp hely.
A szabolcsi földvár kopjafáival, Szabolcs vezér szobrával.
Református Templom, kertjében Szt. István szobrával.
Van itt egy kedves kis XVIII. század végi késő barokk épület is, a Mudrány-kúria, amelynek falán Móricz Zsigmondról is megemlékeznek, aki itteni emlékei hatására írta az Ebéd c. novelláját (belépődíj: 200 Ft).
A kúriát, tulajdonosa, Mudrány András halála után református lelkészlakként használták a XIX. század végétől az 1970-es évekig. A helyiségek mennyezetét hun és magyar fejedelmek, királyok festett mellképei díszítik. A kúriát érdemes felkeresni, olyan, mint egy váratlan kincs,
A Tiszánál
Tudom, már volt sok kép és bejegyzés a Tiszáról, de ismét megálltunk, és ezeket nincs szívem kihagyni, mert nagyon tetszett a vadregényes folyó.
Mindenfele belvíz volt és gólyák. Életemben először nem vadásznom kellet a gólyákra, és tapsikolva ünnepelnem, hogy végre látok egyet, hanem a több nap alatt sokszor, akár naponta többször láttam gólyákat. S nem csak így a természetben, hanem városban is, ahol fészkükben kelepeltek, mit se törődve az arra járókkal, vagy a közelünkben szálltak le, vagy a fejünk felett repültek. Nagyon öröm volt nekem mindegyik pillanat.
Ahogy jöttünk a Tiszától, vissza az autóútra, ilyen belvízben álltak a fák.
Nyíregyházi Állatpark
Nyíregyházából ezúttal az állatpark maradt, az viszont alaposan. Az állatkertben szét lehet nézni 3-4 óra alatt, de akár egy napot is el lehet itt tölteni, mert az állatok mustrálása mellett van fóka-show és tevegelés is.
Ezen földrészek a képen feltüntetett állatait találhatjuk itt…
…meg még ezeket.
A jó kis térképek is sejtetik, hogy ilyen rengeteg állatból nagyon nehéz kiválogatni, hogy melyikről szóljak, mert mindegyik érdekes, különleges.
Nekem ez az állatkert a fehér állatkert volt, mert sok olyan fehér állatot láttam itt, amit máshol nemigen: fehér tigris, fehér páva, fehér oroszlán, hóbagoly (s lehetett volna még a hópárduc, „aki” akkor épp nem mutatkozott). Élcelődések elkerülése végett, nem a Nap szívta ki a színűket, és nem is albínók, ők ilyenek, fehérek.
Sokféle fajta majom volt, pl. Fehérarcú sátánmajom, Bolíviai mókusmajom, pávián. Ez utóbbi hím példányát két nőstény kurkássza épp, s egy harmadik mindezt nézi. Rájuk muszáj kicsit több szót vesztegetnem.
Még pedig azért, mert mérhetetlen pimaszságuk, ellenszenvességük dacára nagyon szórakoztató és eleven kis lények. Náluk mindig történik valami. Hosszú percekig el lehet őket nézni úgy, hogy nem unatkozunk, mert mindig van valami fennforgás. Vagy civakodnak, vagy futkosnak, vagy együtt vonulnak csak úgy, vagy rimánkodva lesik, hogy kapnak-e valami falatot, s ha igen, akkor megy a dulakodás, vagy a hím megtámadja az egyik nőstény kicsinyét, akit anyja a hasa alá ment, és hát a kölykeik cuki vézna kis majmocskák.
A pávián kicsinyeken kívül még sok állatkölyköt lehetett látni, kis lámát, kis tevét, kis elefántot.
Vagy jaguár kölyköt, amelynek az az érdekessége, hogy a 4 hónapos jaguár kölyök sárga, míg az anyja fekete.
Tudom, sokan ellenzik az állatkerteket, mert állatkínzásnak tartják, s ez az álláspont teljesen érthető, nekünk is éreznünk kell, amikor a fel-alá járkáló nagymacskákat látjuk a számukra igen kicsi mesterséges élettérben, ami a valódinak csekély mérete. Akkor elszorul a szívünk. Másfelől viszont egyedülálló lehetőség és nagy öröm olyan állatokat látni testközelből, mégha ők amolyan börtönben is vannak a mi önző kedvünkért, olyan állatokat látni, amiket sose láthatnánk másképp. Átélve a dolog kettősségét, én azért inkább örülök, hogy ez megadatik nekünk.
A Nyíregyházi Állatparkot egy igazi tölgyfa erdőben hozták létre, ami különleges, és egyben különös akkor, amikor a gepárd sétálgat méltóságteljesen a lombhullató fák közt.
Ebben az állatkertben földrészről földrészre járva ismerhetjük meg Földünk állat- és növényvilágát. Ennek része például az afrika panoráma nevű „út”, ahol magaslatról szemlélhetjük az állatokat.
Láthatunk rénszarvast is.
Biztos sokan észrevettétek már autóút mentén utazva, hogy egy ragadozó madár (egerészölyv) ül mereven és kitartóan az út menti fán, és csak ül és ül. Ebből a leírásból megtudhatjuk, hogy sokszor nekik nincs elég fa, amin így üldögélve leshetik a zsákmányukat, s ilyenkor hasznos egy amolyan T-fa.
A kis szurikáta mint egy némafilmes sztár, vicces és szerencsétlen egyben, ahogy áll, s jobbra, balra, előre mozgatja fejét koreográfiára, mert ő az őr, aki figyel, míg a többiek esznek.
Az egész állatkert hangulatát jellemezte a játékos szellemesség, ami még a mosdók ikonjában is tetten érhető.
Beszámolómban nem jut hely mindennek, így a rengeteg madárnak, hüllőnek, rovarnak, patásnak, trópusi háznak, vagy vízi és víz alatti állatoknak se, de vannak, nézhetőek, és még több minden. Kiváló infrastruktúrával kényelmesen lehet itt felhőtlenül mulatni, s közben változatos étkezdék, büfék kínálatából is lehet válogatni.
Szerintem a legfigyelemre méltóbb okosítós tábla ez a madáróra volt, amiből kiderül, hogy ébredésben a lappantyút nehéz megelőzni a maga hajnali 3:00-as dalolási startjával.
Sokunk kedvence az elefánt, s itt az állatkertben megtudhatjuk, hogy a szembetűnő különbség az afrikai és az ázsiai elefánt közt, például, a fülén látszik. Mert az afrikaié ez a nagy legyezős fül, míg az ázsiaié pici.
Csak pár kedvencem tudtam megmutatni, mert egy állatkertes napnak is egyszer vége van, s akkor tovább kell röppenni, ahogy a pelikán is teszi. Huss, itt a vége, fuss el véle.
A történet első része itt: Nyírségi kalandozások 1.
