
A kilátóra már a távolból fel lehet figyelni.
Úgy vélem, a bögötei István-hegyi kilátó egyáltalán nem közismert, pedig érdemes lenne a népszerűségre. Mert nem csupán szép építmény, de kiváló infrastruktúrája van, ami nem tipikus kilátóknál. Azon kívül útba esik annak, aki a Jeli arborétumba tart (20 km), de közel van Sárvárhoz is (25 km), vagy Sümeghez (28 km).
A kilátó a 8-as főútról már észrevehető, Bögöte településen belül tábla is jelzi. Autóval könnyen megközelíthető, de biciklivel vagy gyalog is (GPS koordináták: 47.087837, 17.048861).

Az egyedi stílusú, kedves kilátó.
Ugye milyen szép ez az alja kő, teteje fa kilátó? Nem kell szédítő magasba mászni. A tágas kilátói térben fent is padot helyeztek el asztallal, s gyerekekkel is biztonságos.

Panoráma a dombokra a kilátóból. Egyik irányba a Zalai-dombok, másik irányba a Kemenes-vidék, a Ság-hegy és a Kissomlyó vulkáni tömbje látszódnak.

Kilátás a mezőkre.

A bögötei templom is – amit közelről is érdemes megnézni – látszik a kilátóból.

Egy Berzsenyi Dániel versből idézet a kilátó belső falán.
Berzsenyi Dániel Egyházashetyén született, amely település közel van Bögötéhez (20 km-re), ahol a legenda szerint többször járt a költő. Sőt, egyesek szerint egyenesen itt írta a Búcsúzás Kemenes-aljától című versét, amely versből származó idézet áll a kilátó falán. Talán annyi igaz az egészből, hogy amikor Berzsenyi niklai birtokára költözött, akkor búcsúzott a szülőföldjétől (Egyházashetyétől), Kemenes-aljától, amibe beletartozik Bögöte is.

A kilátó aljában egy hívogató pad áll, ahol pihenésként falatozhat a kiránduló.

A kilátó előtti teret – ahol gyerekek kedvükre futkoshatnak -, nem hiába hívják turisztikai pihenőhelynek, mert példaértékűen kialakított vizes blokkok (mosdó), vízcsap áll az arra járó rendelkezésére (nyitva: péntek délután 14:00-tól hétfő reggelig), konnektorok is áramhasználathoz. Valamint egy három oldalról zárt, fedett épület padokkal, asztalokkal, előtte tűzrakóhely.
A hely mostani kialakítása hű ahhoz a szellemhez, hogy a II. világháborúig cserkészek kirándulóhelye volt. De a története sokkal régebbre nyúlik vissza: már a XIX. század elején állt itt kilátó, amit 1938-ban az akkori földbirtokos átépíttetett, később lebontották, helyére acél- és beton szerkezetből álló légi megfigyelőállomás épült, ami tíz évig zárt katonai bázisként üzemelt, azonban ezt is lebontották az 1950-es években, ami egyre rosszabb állapotú lett, mígnem 1992-ben Bögöte Önkormányzata átvette az ingatlant és környékét, s 2001-ben elkészült a ma is látogatható kilátó.
Galéria képek: