2019. szeptember 15.
A Canale Grande, talán az egyik legkedvesebb helyszín Triesztben.
Ha jót akarsz magadnak, ne a belvárosban kezd a várossal való ismerkedést!
Ha meg akarod szeretni Triesztet és a szívedbe zárni annyira, hogy amikor a belvárosba jutsz, már nem zavar annak méhkas volta, akkor kezdd a várban, de még inkább az elegáns, csendes Miramare kastélynál.
Miért mondom mindezt? Nos, azért, mert én a belvárosban kezdtem, és mintha egy hangyabolyba zuhantam volna, ahol mindenki rohan, autók rohangásznak mindenfelé, az utcák szűkek, tekervényesek, nagyon sürgős minden. Délelőtti benyomásom az volt, hogy ez a Trieszt egy nagy zsibongó zsizsegő valami, ahol leginkább nyüzsgés és tömeg van. Észre sem veszem, hat rám a város, én is rohanok, nem annyira a lábammal, mint inkább a lelkemmel, sietek, elérek-e még ide vagy oda. Látni akarom ezt és azt a nevezetességet is. Hamar belátom, nem fogom. Lehetetlen. A nyitvatartási idők elgáncsolnak. Ha az egyik templomot meg akarom nézni, akkor a másik zár be, mire odaérek, de lehet, hogy aznap teljesen zárva van épp. Képtelenség egyeztetni, megtervezni a városban az utunk, úgy, hogy abba minden beleférjen, mert azért ez a város nem olyan kicsi. Gyalog nem minden érhető el ripsz-ropsz, vannak távolságok (a tömegközlekedést nem ismertem meg, lehet, azzal könnyebb, nem tudom). Kaotikus. Azt éreztem, pár órán belül, hogy ez a város kaotikus, és én nem szeretem, mert csak hajszol engem, vagy én hajszolom őt, de utol nem érem, el nem érem. Fogalmam sincs mi ez a város, nem tudom elkapni a grabancát. Talán mindez csak az én lelki labirintusom, mert nem is kell elkapni. Trieszt annyit ad magából, amennyit akar, épp akkor, épp Neked, rá kell hagyni. Egyfelől rá kell feküdni Trieszt hullámaira és ráhangolódni a hullámhosszára, de ez nem azt jelenti, hogy rohanni kell, de nem ám, hanem azt, hogy lássuk, Trieszt mit akar megmutatni magából, és annak örülni, s amit nem akar épp megmutatni, azt hagyjuk meg az ő rejtélyének, s eresszük szélnek.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Italio Svevo köztéri szobra egy park mellett.
A kikötő, távolban s majd közelebbről a Régi Világítótorony.
A híres Piazza dell’Unità d’Italia. Trieszt legfőbb tere.
Egy teljes napot töltöttünk Triesztben, ami nem elég arra, hogy szőröstül-bőröstül felfalhassuk e várost, így az erős prioritás és az idő szabta meg mi hullott ki a rostán, mert fontos dolgok is kihullottak – sebaj.
A nyitvatartási idők, mint már céloztam rá, azok nagyon megkötözik Triesztben a látogatót, mert zsonglőrködni kell velük, több hely bizonyos napon zárva, és tetszőleges napszakban, időtartamban össze-vissza tartanak nyitva. Ezért nem lehet láncra fűzve haladni a kiszemelt látnivalók közt, mert a nyitvatartási idők keményen beleszólnak. Más nem maradt, dönteni kell, haladunk a saját fontossági sorrendünkben, ami akkor épp nyitva lesz, amikor ott vagyunk, akkor hurrá, ha nem, hát ezt adta a város.
Világítótorony őrültként előre örültem, hogy itt két világítótorony is van. Micsoda kiváltság és szerencse! Az öröm korai volt, mert az egyik, a híres Vittoria szeptemberben csak hétvégén tart nyitva, és mi épp hétfőn voltunk ott, a másik, a Régi világítótorony is csak bizonyos napszakban, így „ő” került az élre, s lett kiindulópontja a napunknak, ahonnan bevettük apránként, az aznap épp ködös, szürke várost.
A parkolás igazi tortúra e városban – helyiek a buszt javasolják, én nem vagyok benne biztos, hogy az jelenti a megoldást. Miután körözgettünk fel s alá a kikötő vonzáskörzetében, csak találtunk egy jó kis parkolót. Kezdődhetett a trieszti túra.
Zegzugos utcákon, park mentén (Italio Svevo köztéri zsánerszobra is beficcent) haladva leértünk a partra, a vitorlásokhoz, s láttuk a Régi Világítótorony még igen messze, a part mentén haladva idővel azért elértük. Bár a világítótorony eredeti funkcióját már rég nem tölti be, de földszintjén irodák működnek, barátságosan fogadnak, és szabadon fel lehet menni a toronyba csigalépcsőn, majd a tenger közvetlen közelében szétnézni a távolba fentről.
Miután világítótorony-bolond szívem megtelt az élménnyel, jöhetett Trieszt turistásabb része a fő nevezetességekkel.
Már majdnem elértünk a mólóhoz, amikor old timer autókra lettünk figyelmesek, amikből egyre több lett, épp jöttek le a szállítóautójukról. Kiderült, pont aznap kezdődik az Adriatic Adventure, aminek a résztvevő autóit hozták. Végső indulási helyük a város leghíresebb tere a Piazza dell’Unità d’Italia volt, ahol felsorakoztak. Így a hatalmas méretű térre mentünk, ahol megmustráltunk minden egyes autót, amiket akkor a verseny indulására készítették elő. Az ilyen váratlan fordulatoknak mindig nagyon örülök, jó belecsöppenni egy ilyenbe. Aztán kisétáltunk a város központi mólójához, a Molo Audacéhoz, ami előtt két szobor fogad mindenkit, a Könnyűgyalogság emlékműve és a Varrónők, amik selfi fotók helyszínei. Nem szépítem a dolgot, nálam elmaradt a katarzis, amit a nagy víz, a tenger, és annak szinte a folytatása a gigantikus méretű Piazza dell’Unità d’Italia kellett volna, hogy okozzon (a különféle beszámolók szerint). Átvágtunk az óriás téren és a belváros látnivalói közt kolbászoltunk az egykori paloták, városháza, régi, szép épületek mellett elhaladva.
Egyszer csak elámultam, ahogy egy utca végén már híd látszott, sejtettem, bizonyára ott lesz randim James Joyce-szal, s míg ezen elmélkedtem, már ki is nyílt az utca, térré változott, sőt, azon kaptam magam, hogy a Canal Grande-nál vagyok. Ez tényleg különös hely volt, talán Trieszt egyik legérdekesebb helye, mert annyira sok szép és jó látnivaló van egy helyen, még sincs már itt a riasztó zizegés, hanem nyugalom van. A csatorna környezetében minden vonzó, bármerre nézünk, valami szépet, sajátosat látunk. Egyik oldalán egy étterem, másik oldalán park padokkal, kicsit arrébb egy tér, a maga olaszos bájával, egy utcában egy arany mozaikos gyönyörű templom. Ez utóbbi úgy vonzott, mint a mágnes, ez volt a szerb ortodox székesegyház, teljes nevén a Chiesa Serbo Ortodossa di San Spiridione, és bizony kérette magát, mert bár meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, de nem adta magát rögvest, mert épp zárva volt, vissza kellett hát jönnünk pár óra múlva, hogy belülről is lássuk, hogy a külcsín és a belbecs bizony együtt jár e templomnál.
Mégnéztük a zsinagógát kívülről (ez is zárva volt), antik színház romjainál szusszantunk egyet, színes épületek közt egyre feljebb kapaszkodtunk a városban, elhagyva a via S. Maria Maggiore-nál a diadalívet, és a lenyugodni készülő Nappal versenyt futva felértünk az erődhöz, s az ott szerényen emelkedő Cattedrale di San Giustóhoz (Szent Justus templom). Hálát adtam az Égnek, hogy még éppen be tudtunk menni, s a zárás előtti percekben járhattam ebben a templomban, ami annyira lenyűgözött, hogy levegőt se mertem venni, s csak azt éreztem, én még ilyen szépet sose láttam. Ki tudja, talán nem az esztétikai szépsége, ami így hatott rám, hanem valami, ami több önmagánál, e templom lénye, kisugárzása, az a keleties hangulat, ami beszippantja az embert. Kár, hogy nem volt időnk ott üldögélni. Arra meg főleg nem volt már időnk, mert az már bezárt, hogy a tornyába felmenjünk (belépődíjas), és onnan nézzünk szét a városra. Ha nincs a világítótorony-mániám, akkor azt hiszem ezen a részen kellett volna kezdeni a napot, ezt ajánlom másnak is, akkor az ott lévő erődbe is van idő bemenni, és akkor onnan fentről lehet leereszkedni a városba, aminek a zsibongása ez után a mély tapasztalás után talán elviselhetőbb, más érzés lehet. De a Cattedrale di San Giusto még a legkevésbé ideális helyzetben is káprázatos! Közben a Nap lement, barackszínt hagyva maga után az égbolton, mi visszamentünk az este már csendesebb városba, ahol egy olasz vacsora után még elmentünk a Vittoria világítótoronyhoz, amit világítótorony lévén este igazán érdemes megnézni. A szerpentines úton megálltunk előtte, s felnéztünk sok-sok méteres alakjára. A napot a torony alatt lévő kikötőben zártuk, ahonnan valóban romantikusan látszik a Vittoria világítótorony. Közben az idő egyre viharosabb lett, a kikötőben a vitorlások olyan vadul kolompoltak, mint egy elszabadult gulya, nem győztem becsomagolni magam, hogy védekezzek az egyre nagyobb széltől, ami már lökdösött is a parton. Nem vitás, a vihar percről percre közeledett, mielőbb szállásunk felé siettünk.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A Piazza dell’Unità d’Italia és az Adriatic Adventure-n részt vevő néhány „csinosabb” autó.
A Molo Audace, s előtte a két nevezetes szobor, a Varrónők, és a Könnyűgyalogság emlékműve.
A Piazza della Borsa szökőkútja s néhány apró jelenet Trieszt épületeinek részleteiből.
A Canal Grande és környezete, az itt lévő hídon áll James Joyce szobra is. Ugye, hogy ez Trieszt legszebb része?
A Chiesa Serbo Ortodossa di San Spiridione a Canal Grande felől nézve.
A Chiesa Serbo Ortodossa di San Spiridione, a legszebb templom Triesztben - nekem.
Az antik színház romjai, a zsinagóga épülete, és Umberto Saba szobra.
Út a trieszti várhoz, közben útba esik a via S. Maria Maggiore és a via Riccardo színes házai, diadalíve.
A vár, az erőd és a környezete, a Cattedrale di San Giusto kívülről, s a kilátás fentről, nekünk már naplementés lett.
A Cattedrale di San Giusto keleties hangulatú csodálatos belseje. Érthető, hogy elállt a szavam a láttán, igaz?
Trieszt Budapesthez meglehetősen közel fekvő olasz tengerparti város, amit ezért sokan meglátogatnak hazánkból, hisz csak 558 km-t kell megtenni, s már ott is vagyunk (autóút esetén az út nagy részét autópályán is meg lehet tenni). Távolsági busz és vonat is megy oda.
Miért jó tábort vernünk Triesztben? Miért jó bázis? Mert 25 kilométeres távolságokra további klassz látnivalók adódnak, SŐT, magánál Triesztnél is szuperebb helyek. Elsőnek ugye ott van a klasszikus szépségű Miramare kastély, ami csupán 8 kilométerre található Trieszt belvárosától, csodaszép sétányon lehet odajutni, amelyen még strand is található. Ha Olaszországban maradunk, akkor 24 km-re van a Duino kastély, szintén egy tengerpartra épült kastély és a közelében lévő káprázatos tengerparti kilátást nyújtó ösvény megéri a rá áldozott időt. De még mindig Olaszországban, 10 km-re van Muggia kedves halászfalva, ahova akár hajóval is lehet menni. A Borgo Grotta Gigante, híres barlang is 8-10 km-re bújik meg.
De mivel Szlovénia is csak egy lépés, így szintén 25 km-re van Stanjel bájos, turistáktól még érintetlen települése. A méneséről híres Lipica is csupán 10 km-re található. A szlovén tengerpart legközelebbi városa, Koper is csak 20 km-re található, de megéri tovább menni, mert a szlovén tengerpart semmivel se összehasonlíthatóan csodás. Tovább is van, mondjam még? Szerintem ebből világosan látszik, hogy bár Trieszt roppant közel fekszik hazánkhoz, mégis érdemes egy futó hosszú hétvégénél többet időzni e helyen, ha kimozdulunk onnan erre-arra.
A trieszti kikötő, a hegyen fent a távolban a Vittoria világítótorony fehér alakja.
