Az ürügy: Tamási

2017. november 25-26.

A Tamási-tó.

A november végi egyre hidegebbre forduló időben melegségre vágytunk fürdőzés formájában. Az ország tele van gyógyfürdőkkel, ezt mindenki tudja, de olyat találni, ami nincs túlságosan messze a fővárostól, és van benne gyógyvíz vagy termálvíz is, élményelem, szauna is, csúszda is, és még nem is drága, nos, ilyet nem volt könnyű találni. De sikerült, ráleltem Tamásira. „Ő” szolgált ürügyül a hétvégi kiruccanáshoz.
Tamási kb. 40 km-re van a Balaton déli partjától, így mindaz, amit ezen a hétvégén mi megnéztünk, akár egy nyári balatonos vakáció kirándulós célpontjai is lehetnek, legalábbis szerintem színesítheti a strandolós napokat, vagy mentőprogram lehet strandolásra nem alkalmas napra.

Ságvár
Siófoktól kb. 12 km-re található.

Egész délelőtt jó nagy ködben utaztunk, ami akkorra se szállt fel, amikor a Ságvárnál lévő Gám-pusztára (Szélesség N 46° 50,700′, Hosszúság E 18° 3,915′, Magasság: 153 m) értünk, ahol Lőrinc Mátyás emlékoszlopa áll egy mező közepén. Egész valószerűtlen az egész. A nagy területen felszántott földrész közepén ott egy kerítéssel körülhatárolt emlékhely ismertetőtáblával (sok infó és fotók), kopjafával egy vadászpilóta őrmester emlékére, akit itt zuhant le és vesztette életét 1944-ben.

A Gám-pusztai emlékhely, ami csak pár kilométerre van a falu (Ságvár) központjától.

Egy merengésre alkalmas pad a ködben a Gám-pusztai emlékhelynél.

A Bújó-lik Ságvárnál

Egy nagyon kedves kis barlangra emlékeztető, ám mégis egy egyre rövidülő alagútszerű jelenség a Lándor-hegyen a Bújó-lik (N 46° 49,648′, E 18° 5,127′). Egyébként is szeretem a löszfalakat, talán mert világosak, puhák és azt érezni, bármikor semmivé lehetnek. Ami nem igaz, mert ez is már vagy 200 éve ott van.

Balra a Bújó-lik bejárata, amikor még nem sejteni, ahogy megyünk felfelé, hogy ennek kijárata is lesz majd. Jobbra pedig a lik puha fala belülről, amire könnyen firkálhattak mindenféle feliratokat.

S itt már látszik, ahogy feljebb sétáltunk, hogy van ám kijárata is a liknak, a kis fény a végén erről árulkodik.

A lik kijárata bentről és kintről.

A lik kijárata kintről a fák között.

Aki átmegy az alagúton, ő egy dimbes-dombos tájra jut – köd nélkül feltehetően élvezhetőbb a kilátás.

A Lyukas-dombhoz egy kanyargós kalandos út vezet fel, amin hosszan lehet menni kocsival is (de elég necces). Gyalog pedig jó kis emelkedős séta lehet a löszfalak közt vezető úton.
Az alagútról nem maradt fenn írásos emlék, így csak szájhagyomány útján ismert a lik története, miszerint „…a hegy túloldalán volt az akkori református lelkész szőlője, és az ő elméjében született meg az alagút fúrásának ötlete. Egyik évben gazdagon termett a szőlő, lett bor bőven, s a hegy két oldalára kitettek egy-egy jókora hordót teli borral, és aki arra járt és dolgozott az ásáson, az ihatott belőle. A Bújó-lik elkészült, melynek hossza és magassága az idők folyamán lassan csökken. Hajdan olyan magas volt, hogy lovas kocsival is közlekedtek rajta, de napjainkban már feltöltődött, így már könnyen elérni a tetejét. A közepén van egy kis görbület, bizonyítva, hogy valóban két oldalról történt az ásás. A mesélő Cicsvai Vasas Andrást nevezte meg az ötlet gazdájának. Ezek szerint a Bújó-lik létrejötte valamikor 1800 és 1832 közé tehető, hiszen ő ekkor volt református lelkész Ságváron.” A liknál lévő ismertető táblán olvasható ez az érdekes sztori, amit mindenképp meg akartam „mutatni”. Engem megnyert magának ez a játszótér feelingű alagút.

Halastó Újiregen

Egy híd egyik oldalán a tó egyik fele, ahol még hattyúk is úszkáltak..

Tamási
Siófoktól 40 km-re.

Tamásihoz érve először a Tamási halastavat néztük meg, ami Gonozdi tavak néven is fut. A tó bejáratánál egy sorompó állja az odaérkező útját, kis táblával: magánterület, szóval, nem tudom, hogy a tó mentén ingatlannal rendelkezőkön kívül más horgászhat-e itt.
Nagyon aranyos a tó, körülötte a sok kis cölöpökön álló különféle házikókkal. Az egész rendezett, csendes, romantikus.

A Tamási horgásztó.

Villámgyorsan ránk esteledett, így sajnos mire a Tamásiban található Miklósvári Parkerdőbe értünk, már olyan sötét volt, hogy elmaradt az erdei séta fel az erdőbe, hogy a kilátóról ne is beszéljünk.

A parkerdőben lévő helyes kis tavat is esti fényben láttuk. Ez volt a sötétség ajándéka nekünk, mert az erdőnek ez a része olyan szépen volt megvilágítva, és nem kivilágítva, hogy azon csak ámultam. Nem odatettek pár kandelábert aztán hadd égjen, mint egy városi lámpa, hogy az ember ne botoljon meg, hanem mint egy múzeumban, ahol megvilágítják a műtárgyakat, úgy világították itt meg a tavas erdő egy részét, vagy a szigetet. Miközben a kápolna ablakában bent meleg pirosas fény égett, mint valami kis mesebeli részlet. Tulajdonképpen hálás lehetek a téli korai napnyugtának, mert sose láttam volna nélküle, hogy ilyen igényesen, szépen is meg lehet mutatni egy parkerdőt. Ahol nem a vaksötétbe vész a táj szépsége, hanem még azt megemelik, az esti szépség dimenziójába.
Ide még vissza kell jönnünk nappal is. Akkor majd megnézzük közelről is a tónál lévő Szent Hubertusz fakápolnát, a szigetet, s az erdőt.

A Tamásiban található Miklósvári Parkerdő megvilágított erdő részlete a kápolnával (ablakában a fényekkel).

Most azonban mentünk a fürdőbe, ahol 17:00 órától lehetett esti, kedvezményes jegyet venni. A legjobban az tetszett a fürdőben, hogy nem volt tömeg, nyugodt légköre volt, akadálymentesített, például lifttel is lehetett közlekedni benne. Ugyanis olyan praktikusan alakították ki, hogy míg lent volt az élményrész, jacuzzi, szaunavilág, gyerekrész, addig felette a gyógyvizes medencék, ahova lépcsőn vagy lifttel lehetett menni. Ez utóbbinál volt büfé is. Azt furcsállottam, hogy itt miért ment egy tévé, ahol elvileg a gyógyvízben lazulna az ember, nem a híreket hallgatná, vagy a sportközvetítést (mert épp az ment). A másik, ami nem tetszett, hogy a jacuzziban olyan erős volt a klór, hogy hosszabb ott tartózkodás után annyira csípte a szemem, hogy könnyezett. Ezt leszámítva nagyon kellemes hely, szép üveg mennyezettel, olyan szellős, tágas érzést ad, sok-sok növénnyel.

A Tamási Fürdő bejárata.

Siófok

Aki a Balaton szerelmese, az tudja, hogyha kicsit megközelítjük a Balatont, bármikor is tesszük ezt, legyen tél vagy nyár, mindenképp meg kell néznünk az imádott tavat.

Nyáron itt az árusoknál nagy a nyüzsgés, télen természetesen minden zárva.

És a Balaton! Igen, igen!!

A Jókai park fasora, s két villa a fasor egyik s másik oldalán.

Enying
Siófoktól 20 km-re.

Halastó Enying határában

Horgásztavakban nem volt hiány a hétvégén, már magam se tudom hányadiknál jártunk (legalább harmadiknál).

A tó egyik oldalát erdő határolta, másik oldalát szántó, s néhány kis zöld házikó (talán bérelhetőek, nem tudom, ez csak tipp) is volt az egyik szélén.

Az említett zöld házikók.

Az enyingi temető

Az ember viszonylag ritkán – bár mi valahogy mintha gyakrabban – kirándul temetőkbe, pedig sok érdekes van. Például akár több száz éves sírra is bukkanhatunk. Itt az enyingi temető (N 46° 55.542 E 018° 15.081) elején lehet belebotlani egy koporsót formázó kőbe, ami egy Rebeka nevű lány sírja, aki a XVIII. században élt s Tokaji Pál (1721-1753) református pap leánya volt. Pikáns legenda kapcsolódik a sírhoz, miszerint Rebeka „rosszéletű” volt, ezért kőkoporsóba zárták holttestét, azonban a koporsót kivetette magából a föld, s bárhova vitték, visszament eredeti helyére. S ha ezt fokozni kívánnánk, akkor kincskereső emberek megrongálták, ámde hasztalan.

Rebeka sírja az enyingi temetőkertben.

Ebben a temetőben egy sokkal maibb emléket is találtunk, amit egy cigányvajda tiszteletére emeltek.

A csupa márvány vagy nemes kő mauzóleum méretével impozánsan kiemelkedik a temető hagyományos sírjai közül.

Dég
Kb. Siófoktól 38 km-re.

Álmok tava horgásztó

S ha még nem lett volna elég horgásztavakból, hát szembejött az Álmok tava horgásztó.

Nem én találtam ki, így hívják, nagyon úgy fest ez a neve.

Ez hát az Álmok tava…oké, én se épp így képzelném el az álmaim horgásztavát…de nekik ez az álmok tava.

A dégi Festetics-kastély

Dégen található egy kastély is, a Festetics-kastély.

A Dégi Festetics kastély bejárata.

Amikor megpillantottam ezt a kastélyt, az olyan érzést volt, mintha egy bonbonos dobozra lelnék, aminek már a doboza is patinás és pazar, de az igazi döbbenet, hogy a benne lévő desszert-falatok mind káprázatos ízűek.
Egész nap tavakról tavakra jártunk, aztán elvetődtünk Dégre, ami egy teljesen szimpla település, ahol aztán egy tó sarkából a kerítésen túl valami mesés parkot láttam tóval, csak a fránya kerítés bosszantott, s tett egyre türelmetlenebbé, hogy de nekem oda be kell jutnom. De hogyan? Hát a bejáraton, mert ugye egy látogatható kastély (parklátogatás 400 Ft, park- és kastélylátogatás együtt: 600 Ft) lévén van neki olyan.

A Dégi Festetics kastély és az azt körülvevő park.

Ennek a helynek az igazi értéke a 300 hektáros kastélypark, ami hazánk legnagyobb angolparkja, ahol minimum egy órát lehet bóklászni, és a séta végig felfedezéssel teli lesz. Mert van ott nagy öreg fa, tágas tisztás, tó, sőt, szinte tórendszer, a bizonyos szerpentin-tó. Csinos hidakon kelhetünk át, s körbe sétálhatjuk a tavat, miközben még egy szigetre is lelünk szép házikóval.

Nagyon tetszett ez a fa, mintha sárga hó esett volna róla, köré. S a parkban egészen magas magas körist is láthattunk.

A Dégi Festetics kastély Magyarország egyetlen látogatható klasszicista kastélya, parkját 1813 és 1820 között Festetics Antal megbízásából három patak találkozásánál hozták létre.

Itt látszik a nagy patak, annak végéből, s a távolban a Hollandi-ház.

A vörös téglás, németalföldi stílusban épült Hollandi-ház a kastélypark szigetén. Az épület igazi ritkaság hazánkban. Nekem belopta magát a szívembe.