A napfényes államban mintha még az árnyékban is lesülne az ember.
Vallomás Amerikáról
Eddig négyszer jártam az Egyesült Államokban, mindig családlátogatás alkalmával. Egyre finomodik a képem az országról, az ottani életről, meg az ott élőkről. Gondolom ez egy élethosszig tartó tapasztalás lesz.
Amikor először mentem Amerikába, az kultúrsokk volt, minden annyira elképzelhetetlenül más, idegen. A legtöbb friss benyomás azt a negatív sztereotípiát erősítette, hogy Amerika a pénzről szól, hogy ott nincs rendes étel, az emberek rád se hederítenek, rohannak, minden csak hatalmas méretben létezik, a tej kb. 2 liternél kezdődik, a kakaópor is 2 kg-s, a tojás is 30 db-os csomagolásban. Úgy néznek rád, hogy nem néznek a szemedbe, kedvesek és barátságosak, de az egész csak amolyan álszent udvariasság valójában. Mindeközben minden jól szervezett és kiszámítható. Ha betartod a szabályokat, akkor minden okés.
Legközelebb már nem volt ismeretlen a hely, tudtam előre, ha Floridában kilépek a repülőgépből, akkor meg fog csapni az a jellegzetes édeskés illat, amit én szeretek, és ahonnan tudom, hogy megérkeztem Floridába. Azt is tudtam, hogy majd minden idegen azzal kezdi, hogy how are you, és mindenképp azt kell mondanom, hogy good (nem fine, kedves angolul tudó barátom, mert a british english itt felejtős), különben ők kérdeznek rá, hogy good-e nekem minden. Elfogadtam, hogy náluk ez a köszönés része és ennyi. Akkor már azt is megéreztem, hogy ez tényleg olyan, mintha az ember a Marson lenne, egy másik bolygón, nem érzem, hogy létezik Magyarország, és azok, akik ott vannak. Mindezt erősíti a 6 óra időkülönbség, hogy is lehetnénk egy bolygón, hisz amikor valaki reggelizek Floridában, akkor a budapesti már meg is ebédelt?! Nagy a távolság, lélekben is.
Aztán amikor harmadjára mentem, akkor minden kisimult. Az emberek bizony ott is sokfélék. Megéreztem, hogy ez a ránk se hederítenek dolog, ez mennyire többértelmű. Egy felől bántó, mert ha rosszul vagyok egy áruházban, senki se kérdi meg mi a bajom, nyugodtan agonizálhatok egy padon magamban, és a pasiknak sincs felhívás a keringésre tekintetük (nehogy szexuális zaklatással vádolják, mert ránéznek huncutul egy nőre). Más felől viszont nem tőrödnek velem, azaz, ha bohócsipkában sétálnék a beach-en, az is oké lenne, senki se szólna meg, nézne rám csúnyán, „why not?”, ha ehhez van kedvem, miért is ne, senkit se zavarna. Ebben a mentalitásban azért benne van az is, hogy hagyjuk a másikat kibontakozni, ha ő kitalál valamit, mondjuk egy új szolgáltatást, egy új vállalkozást, hát csak csinálja meg, ők nem bánják, nem tesznek keresztbe, nem szólnak bele. Ha valakiben van kezdeményezőkészség, motiváció és tettre kész, akkor lehet, tegye, aki akar valamit, nem állják útját. Vagyis nem is olyan rossz ez az Amerika, de tudni kell, kinek a személyiségéhez passzol.
Amikor negyedjére látogattam az USA-ba, már megszokott volt minden, ismerős, tudtam a szokásokat, ismertem már magamat is ebben az idegen miliőben, megtanultam alkalmazkodni az ország sajátosságaihoz. Már nem éreztem azt, amit első alkalommal, hogy itt az emberek nem néznek a másik szemébe és mit se törődnek velem, mert épp az ellenkezőjét tapasztaltam. A beach-en anno láthatatlanul sétáltam, senki rám se pillantott, most sok szembejövő köszönt. Ki tudja, tán odavalósinak néztek. A boltban a pénztáros nem unottan „how are-júzott”, hanem amikor bogarásztam a rémes aprópénzt keresve, akkor kinyitotta a kasszáját, és mint egy önjelölt idegenvezető elmagyarázta melyik aprópénz mennyit ér, hogy kell velük számolni. Ki változott, ők vagy én? Én biztos, ők talán annyiban, hogy mindig másokkal találkoztam, ami más tapasztalást jelentett.
Az ibiszek, ezek a nagyon helyes madarak, amik mindenfele feltűnnek a városban.
Amerika
Már sok mindent elmondtam a szubjektív szemüvegemen át, most kicsit objektívebben, de mégis a magam meglátásainál maradva folytatom. Teljesen igaz az, amit mindenki gondol Amerikáról, hogy nem a gasztronómia az erőssége. Jó, természetesen van olasz, mexikói és mindenféle nemzetiségi konyha, ami fincsi, de ha Te szeretnél mondjuk főzni valamit, akkor máris főhet a fejed. Hisz már az alapanyagoknál elakadsz, mert azok többsége vagy nincs, vagy más minőségben, az íze meg… hát az nincs. Boltban járva rögtön feltűnik, hogy a méret a lényeg, illetve az ország hatalmas mérete a supermarket polcain is tetten érhető, mert minden csak gigantikusan létezik. Egyetlen mentsvárad egy lengyel bolt lehet (ami azért akad egy-egy amerikai városban), ahol bár borsos áron, de megbízható és jó alapanyagokat vásárolhatsz. Az árak meg – a mi pénztárcánkhoz képest –… az egekben, erre fel kell készülni (úgy a háromszorosa minden, mint itthon). Azaz, mi a legfontosabb, amiből jó sokat vigyél Amerikába? Hát a pénz.
Mégis mit lehet enni Amerikában, ami finom és amerikai? Nos, szerintem a peanut butteres, mogyoróvajas dolgokat, amiből van mogyoróvajas keksz, nápolyi, csoki, drazsé, fagyi, mogyoróvajjal töltött ropiféle – aki szereti a mogyoróvajat, ő ezeket is szeretni fogja. Meg a fagyi, az is finom arrafelé. Ja, és a fánk, azt se feledjük, abban is jók az amerikaiak.
Viszont praktikusságban Amerika élen jár, sok olyan terméket lehet kapni, ami egyszerűsíti a háziasszony dolgát (ha létezik olyan Amerikában), vagy azét, aki gyorsan, kulturáltan akar valamit enni, mert előre csomagolt uzsifalatokat is lehet kapni. Persze igazságtalan is voltam, mert bár méltán híres Amerika a trash foodról, de aki ennek ellenállva egészségesen akar étkezni, arra is van sok lehetősége bioboltban, bioáruházakban.
Ha már vacak étel, akkor arról az jut eszünkbe, hogy driving vásárlás, a kocsiban ülve megveszik, fizetnek és bye bye. Olyannyira így van ez, hogy ezt az ügyintézési módot nem csak étkezésnél alkalmazzák, hanem akár banki ügyletnél is. Gondolnánk, jaj, hát nem csoda, hogy olyan súlyos egyéniségek ezek az amerikaiak, mert még erre is lusták, hogy a kocsijukból kiszálljanak, csak mi egy dologra nem gondolunk, s az a magas páratartalom, a trópusi klíma, legalábbis Floridában, ami miatt örülnek, ha klimatizált autóban ülhetnek.
Vajon hogyan ebédelnek ők? Persze, lehet a munkahelyen, de sokan ebéd tájt ellepik egy közeli mall, bevásárló központ nemzetközi étkezdéit.
Evésről lévén van szó, nem lehet kihagyni a híresen amerikai brunch intézményét. Sose értettem, amikor angol órán erről tanultunk, hogy mire jó az, hogy 11 órakor esznek egy nagyot, ami nagyobb egy reggelinél, de kisebb egy ebédnél? Nyilván nekem, aki reggeli nélkül nem tudok elindulni sehova, fura ez a dolog. Azt láttam, hogy ez a brunch, több mint étkezés, ez együttlét. Ez vagy egy családi esemény, vagy egy munkatalálkozó, de mindenképp valami kiemelt övezet. Nem elegáns, hanem bensőséges. Együtt van az idős házaspár, akik most egymásra figyelnek, kiszolgálják őket, együtt a nagyobb társaság, akik lazulnak, együtt a család, ahol a gyerekek rögtön kapják a zsírkrétát és a papírt a színezéshez, mert ami itt a fontos, az az otthonosság. Ehetsz bundás kenyeret, mindenféle speciális szószos omlettet, virslit, kolbászt, rántottát, lekváros kenyeret. Egy hely, ahol nem szalad az idő, itt mindenki ráér. Nagyon amerikai, és finom.
Ha már a jó dolgoknál tartunk, akkor ami irigylésre méltó Amerikában, az az, hogy a basic élet mindenki számára nagyon élhető, jól kitalált, kényelmes, észszerű és végtelenül le van egyszerűsítve s mindezen a korona a jól szervezettség, az emberek tudják milyen keretek közt zajlik az életük s mindez egy belátható, tervezhető életet ad.
Mikor először jártam Amerikában, úgy éreztem, itt a felhők is másképp nőnek: felfele. Mókus sok van errefelé, és annyira nem félnek, hogy ő is lelkesen pózolt nekem. Ilyen egy brunch (omlett sült krumplival).
Naples, a város
A hosszúra nyúlt felvezető után jöjjön a lényeg!
Naples neve nem véletlenül viseli az olasz Nápoly nevet, valamiféle olaszos hangulatra akar utalni, amiről azért többségünknek inkább Velence jutna eszünkbe, a cölöpökön álló házak, kikötők, öblök, amik át-átszövik a várost.
Gazdag városról van szó, ahol az épületeken is látszik a jómód, 10 év alatt egy hajléktalant láttam, nem jellemző, ellenben a tisztaság, jó minőségű autó- és bicikliutak igen. Olyan a város atmoszférája, mintha Balatonalmádiban lennénk, viszont a mérete sokkal nagyobb. Kertvárosi érzés, a többség önálló családi házban él, vagy lakóparkba (subdivision) rendezett házakban, a kevésbé tehetősek kisebb lakásokban. A városban nincs tömegközlekedés, mindenki autóval jár, a gyerekeket is autóval viszik az iskolába, vagy iskolabusszal, vagy biciklivel mennek. Az idősebbek, sokan háromkerekű biciklivel közlekednek. Florida híres arról, hogy itt sok a nyugdíjas, idősebb ember. Ez pont így van. A település békés, biztonságos. A turisták kevésbé a kulturális (bár van több múzeum, akár képzőművészeti is) programok miatt, mit inkább a pihenés és a természeti látványosságok miatt jönnek ide, vagy a golfpályák miatt, amiről még híres e hely.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Csatornaként hálózza be a víz a várost, egy citromfa a ház előtt nem nagy különlegesség, ahogy a letisztult, tavakkal díszelgő golfpályák (balra az első kép) se.
A beach közelében ilyen paloták, tekintélyes házak állnak, amik közt akár kikandikál egy kis öböl. Egy lakópark (subdivision) bejárata is ilyen elegáns (kép: középen jobbra).
Néhány egyedibb postaláda.
Átlagosabb postaládák, köztük kettő halloween dekorációval. A kis – többnyire piros – kar fontos része a postaládának Amerikában, mert ha felfele áll, akkor az azt jelzi hogy a ládában feladásra váró küldemény lapul a postás számára.
Naples nevezetességei
A belvárostól a Mexikói-öbölig
A nyüzsgő belváros tele exkluzív boltokkal, minden csillogó, este szépen kivilágított, parkolni nehezen fogsz, de itt mehetsz el színházi előadásra, vagy a Naples Historical Society’s Historic Palm Cottage-ba, ahol vezetett túrán sétálhatunk egy pálmaházban és egy régi házban, megismerve a város történetét.
Természetesen a városban találhatsz különféle múzeumokat ezen kívül is, de Naples-ben a fő attrakciókat mégis inkább a természetben vagy a víz közelében találjuk. Ami egész közel van a cityhez, választhatunk, hogy a Mexikói-öböl vizét rögtön testközelből vagy hajóval akarjuk előbb megismerni. Ha az utóbbit választjuk, akkor Tin cityben felszállhatunk egy delfinnéző hajóútra. Ha azt hiszitek, hogy a delfinek füttyszóra előugranak a vízből, akkor csalódást fogok okozni, mert nem, ellenben a hajóút kivezet a nyílt vízre is. A hajókázás során a város igazán tehetős lakóinak csodaszép palotáit nézhetitek sorra, amik előtt ott „parkolnak” mindenféle luxus hajóik. Közben hallgathatod, hogy a kapitány elmeséli melyik csodaház mennyit ér, és akkor megszilárdul benned az érzés, hogy itt se fogsz lakni, sebaj. A vízben mindenféle magas oszlopokon állnak a viaszbábú mozdulatlanságú pelikánok, elsuhanunk kis földnyelvek és szigetes képződmények mellett, olvashatjuk a vízben lévő táblákon, hogy épp elmegyünk egy helyen, ahol manatee-k (tengeritehenek) is lakhatnak, és a végén a távolban ott ugrálnak a delfinek hármasával, de inkább inkognitóban, mint lencsevégre kapható látványosságként.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A színház (kép: jobbra lent). A Tin city hangulatos bejárata, kilátás a hajóról indulás előtt, s a hajó mosdójának szellemes jelzése a fiúknak s lányoknak.
Naples városának egy kis szeletének térképe a hajón. Hajózáskor ilyeneket lehet látni. Az egyik helyben álló „hajócska” arányait mutatja a mellette elevező kajakos.
A Beach és a Pier
Azonban semmi sincs veszve, ha delfinre vágysz, mert a tengerparton vagy a mólónál is lehet szerencséd.
A Pier, a hosszú-hosszú móló a város egyik nevezetessége, vagy jelképe. A horgászok itt próbálnak halat fogni (engedély nélkül is szabad), a családok itt sétálnak, s a parton rögtön strandolni is lehet. Világítótorony híján ezzel is beértem, én nagyon szeretem az ilyen kikötőféle helyeket. Sokan a naplemente miatt jönnek ide, ami itteni emlékeinknek nagyon emlékezetes háttere lehet.
Beach viszont kilométereken át tart, bárhol becsatlakozhatunk egy beach access-nél, mert a vízpart ingyenes (kivéve a szállodák előtti nyugágyas részeket). Sokan a selymes, puha, fehér homok miatt jönnek ide a Mexikói-öböl partjára. Ahol aztán mezítláb sétálnak, akár órákon át, hisz oly hosszú a part, hogy megteheted, ahogy én is mindig ezt teszem, közben lehet gyűjteni a kagylókat, bámulni a vizet, ahol fel-feltűnik egy-egy delfin, csapatostul repülnek a pelikánok a hatalmas testükkel, s a különféle madarak, akik ott tipegnek a lábunk körül, csak egy lépésnyi távra ugranak arrébb. Nekem reggel 8 tájt a legkülönlegesebb a part, amikor még igazi erejét nem mutatja a Nap, amikor még emberek is alig sétálnak, amikor még hűvös van egy kicsit és háborítatlan csend. Aztán ahogy én sétálok, úgy egyre jobban telik meg a part emberekkel.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A Pier, annak bejárata, ismertető táblája, aztán maga a móló haltisztító állomásával.
Sokféle táblával találkozhatunk a parton, ami segít beazonosítani a kagylókat, vagy a madarakat, vagy csak informál a szabályokról, legviccesebb talán a lassúságra intő teknőc táblája.
Ilyen kisimult és titokzatos kora reggel a part, ezt szeretem leginkább (bal felső kép).
Vannak, akiknek a vihart sejtető égbolt se szegi kedvét (jobb felső kép) a parton merengeni.
Sok arca van a beach-nek: a homokos része, a buja növényzetes, a fal pallón közlekedős, a vad része, ahol tilos fürdeni, vagy az, ahol már rálátunk a város épületeire.
Természeti szépségek
Elértem beszámolómban a fő szenzációkhoz, a természeti látványosságokhoz.
A kedvencem Everglades, ahol a mangrove fák közt airboattal száguldoztunk, különleges élmény volt egész közel kerülni a mangrove fákhoz. Aligátorokat nem láttunk, de a tudat is elég volt, hogy valahol ott a vízben, ott vannak ők.
Hasonló, ám sokkal nyugodtabb hely a Corkscrew Swamp Sanctuary (belépőjegy: 14 dollár), ahol fadeszkákból épített járdán sétálhatunk önállóan egy trópusi erdőben, annak hatalmas fái közt, ahol a fák időnként vízben állnak, ahol különféle madarakat figyelhetünk meg, de mosómedvével is találkozhatunk, nem beszélve a szép virágokról.
A vad természetből egyre jobban beérek a civilizáltabb természetbe, ami egy arborétum, vagyis a Naples Botanical Garden (belépőjegy: 19.95 dollár), itt órákat vagy akár egy napot is el lehet tölteni, padokon üldögélve, csodálva a színesebbnél színesebb virágokat, orchideákat, pillangókat, tavat, nyári házat. Szemet, lelket üdítő hely.
Ha a számtalan növény után állatokra vágynánk, akkor irány az állatkert, a Naples Zoo (belépőjegy: 22.95 dollár), amiről már írtam korábban. Itt senki se egy magyar állatkert bőségére gondoljon, ez méretében is egy kisebb állatkert, kevesebb állattal, egyedisége, erénye abban áll, hogy egy trópusi kertben helyezkedik el, és az állatkerti program része egy hajókázás a „majmok szigete” körül. Főleg ott élő állatokat láthatunk, de a majmok mellett azért láthatunk hangyászsünt, párducot, kígyókat, gazellát, zsiráfot.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Everglades.
Corkscrew Swamp Sanctuary.
A botanikus kert.
Az állatkert (Naples Zoo).
Gyerekprogramok
Az előbb említett állatkert is abszolúte gyerekbarát program, hisz az állatokon kívül játszótér is van a végén. Ahogy több árnyékolókkal védett játszótér is van a városban. Fő gyerekprogram a Childrens Museum, ami olyan, mint Magyarországon a Csodák Palotája, vagy egy játszóház, s itt időszakonként változó programokkal is várják a gyerekeket. A színtiszta játék helyszíne lehet a Chuck e Cheese, ahol a szülők egy kártyára feltöltenek egy összeget, amivel aztán használni tudják a különféle játékgépeket, igénybe venni a játszási lehetőségeket. A miliő nagyon amerikai, pont mint a Vissza jövőben c. filmben látott színes műanyag ülések, bokszok veszik körül a játék terét, ahol természetesen enni is lehet.
Ha mindezek nem esnének útba, akkor sincs semmi veszve, mert a mallban (bevásárló központban) ott van a körhinta, ahol a körhintázáson kívül lufit is kaphatnak, és ha itt még nem fáradtak volna le a kicsik, akkor a puha járófelületű, elkerített beltéri (klimatizált, ez nem is kis szempont) játszótér is még rendelkezésre áll.
Vásárlás
Ha a Mallban járunk, akkor nézzük meg futólag, mit és hol is lehet vásárolni! Nem szóbeszéd, tényleg szeretnek az amerikaiak vásárolni – hisz ne feledjük, a fogyasztói társadalom fellegvárában vagyunk –, egy jobb mall olyan, mint egy kisváros, az említett játszótéren kívül persze éttermek is vannak, javítóboltok elromlott termékekhez, elegáns vagy átlagos boltok. Bár az a hír járja, hogy a kerítés ott kolbászból van, ezt cáfolnom kell, ott se gazdag mindenki, vagy nem akar mindig nagy pénzeket otthagyni a kasszánál, ebben az esetben elmehet a dollár boltba, ahol minden egy dollárba kerül, és nem minden gagyi, legfeljebb egyszerű. Ha európai terméket akar, akkor irány a lengyel bolt. Ha fontos a kreativitás, egyediség, árusoktól, kézművesektől akarjuk a saját kis portékájukat megvenni, akkor a bolhapiacon a helyünk. Mint már említettem, magyar árakhoz képest ott kb. háromszor olyan magas árakra számítsunk. Az van a köztudatban, hogy Amerikában a ruha viszont olcsó, még nekünk is, nos, ez se igaz, a minőségi ruhanemű vagy olyan árban van, mint itthon, vagy drágább, az átlagos minőségű egyszerűbb ruhaneműk egy olcsóbb boltban viszont tényleg lehet jó vétel még számunkra is.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A gyerekek terepe a körhinta egy mallban vagy egy játszótér.
Bolhapiac (fenti két kép). Egy díszesebb bevásárló központ (balra lent). A Tin city két életképe (jobb oldali képek középen és lent).
Naples, mint csillagtúra kiindulópontja
Hol is van Naples? Floridán belül egészen délen. A déli csücsök nyugati partján. Amerikai léptékben nézve sok mindenhez közel, olyan célpontokhoz, amiket sokan ismernek. Mindeközben Naples, a csendes, tiszta, jó közbiztonságú város olyan, mint egy láthatatlan kincs, kevesebben ismerik.
Ami igazán közel van és már beszéltem róla, az Everglades. Utána egy kőhajításnyira, 30 km-re van Marco Island, egy igen csendes kis hely, ahol főleg természeti látványosságok, hajókázási program található, kajakozni lehet, illetve itt van a Marco Island Historical Museum (belépés ingyenes), ami egy olyan múzeum, ami egy korhűen felújított régi ház, egyik termét kortárs képzőművészeti kiállításra használják, a többi termében pedig bemutatják Marco Island történetét a kezdetektől, az odaérkező, ott élő törzsek életétől kezdve a közelmúltig, mindezt videó felvételek színesítik. Fort Myers északra 70 km-re van csupán, természeti centrummal, gyerekeknek számos programmal, vidámparkkal. Fort Lauderdale 170 km-re keletre található, ahova sok belföldi repülő is érkezik, ami már egy nagyobb város, s ahol egyaránt lehet áldozni a művészeteknek és a természet szeretetének. Talán a legismertebb floridai város Miami, ami egyben a legnyüzsgőbb floridai város is lehet, s ami Naples-től 200 km-re keletre fekszik, s amely város rengeteg látnivalót és programot rejt magában, a jó közbiztonság s nyugalom nem az erőssége.
Szintén nagyobb város Tampa, 270 km-re északra.
Másik híres floridai város, Orlando 300 km-re északra, a szórakozás fellegvára.
A nagy kedvencem pedig Key West, 400 km-re délre található. A hely, ami hangulatában szerintem nem Amerika, de nem is Európa, mert ez Key West. Annyira egyedi és önmaga, csak beleszeretni lehet, engem minden esetre elbűvölt, bármikor visszamennék oda.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Marco Island Historical Museum (Marco Island).
Miami este.
Amerika üzenete
Légy extrovertált! Ez is Amerika üzenete. Mire gondolok itt? Nem arra, hogy állj ki a kör közepére és nyisd szét a ballonkabátod, vagy kurjants egy nagyot. Nem. Hanem arra, hogy biztassuk a többieket, mondjuk, hogy de klassz, amit csinál, vagy ő maga de szuper, adjunk pozitív visszajelzést (nem kritikát, mert abban jók vagyunk) a köröttünk lévőknek. Ha látjuk, hogy valaki mellettünk szerencsétlenkedik, akkor kéretlenül segítsünk, mutassuk meg mi a megoldás. Legyünk nyitottabbak arra, hogy kapcsolódunk másokhoz, kíváncsian és a másikban a jót meglátva. Aki ismer, tudja, hogy nem éppen extrovertált vagyok, de egyre jobban látom, hogy ez a kelet-európai zárkózottság, amivel szinte kérkedünk, hogy nem szólunk bele a többiek dolgába (legfeljebb a háta mögött megszóljuk), ez idejétmúlt. Mert adott esetben segítség is lehet, ha beleütjük az orrunkat valamibe. Ettől nem veszítünk az értékes közép-kelet-európai mélységünkből. Mindenképpen tanulság nekem, hogy az introvertált (befelé forduló) – extrovertált (a külvilág felé forduló) skálán érdemes elmozdulni az extrovertált felé, ami még nem azt jelenti, hogy az egész világot a keblünkre öleljünk, de nagyobb szélességben azért kitárhatjuk a karunkat mások felé.
Hey, how are you!?
