Holnap.
Holnap is pont olyan jó lesz, mint ma.
Elég lesz holnap.
Holnap tuti.
Miközben tudjuk, hogy a holnap mindig holnap van.
Zsonglőrködünk a színes kifogásokkal, amik legalább olyan szivárványosak, mint a szappanbuborékok, és épp olyan kézzelfoghatóak. S egyre kopik, fakul a megbízhatóságunk már önmagunk számára is. De mi csak huncutul mosolygunk, pávatollainkkal legyezünk: „de tényleg, igazán, holnap… akkor már biztos…”.
Biztos? Mi a biztos? A holnap biztos nem biztos. Egy a biztos, ami ma van.
A MA biztos. Nem gyöngyházfényűen, hanem csak ódon fakó-csigaház színű módon, de valódian.
„Az egész munkának felét elvégezte az, aki hozzákezdett.” (Seneca)
