Svájc
2024. június 30- július 2.
Gornergratról kilátás a gleccserekre
Zermatt
Ez a kisváros volt a bázis, ahonnan sok izgalmas látnivalót elérhettünk. Maga a város olyan 30-40 perc alatt bejárható, ezért a városnézés bő pár óra. Mert ez nem is klasszikus városnézés, hanem amolyan nézzünk szét, séta amerre visz a lábunk, és úgyis a főutcára bukkanunk ki, aminek mentén, vagy annak elágazásában találjuk a városi „nevezetességeket”, úgy, mint a Zermatterhof, a város grand hotele, ami már a XIX. században is itt állt, és ránézésre is egyből látszik a patinás volta. A főutcán sétálva, ha a lábunk elé is nézünk, akkor észrevesszük a nagyobb méretű botlatókőre hajazó kis bronz táblákat, amik a Matterhorn első hegymászóinak állítanak emléket. A Walk of climb táblái közt két női mászó nevét is felfedezhetjük. A templom oldalában a japán testvérvárosokról szóló szobrokat pillanathatjuk meg. Nem messze innen, a Matterhorn Múzeum, közelében a Mormota szökőkút, aminek háta mögött a kecske és az első női hegymászóra, Ms Lucy Walkerre emlékező szobor (1871-ben mászta meg a „piramist”). A Mormoták igen népszerűek itt, a szobron is bronzosan fénylőre simogatták fejüket, és az ajándéktárgyak vagy akár termékek szimbólumaként is szembe tudnak jönni. A boltok és éttermek mellett napi látványosság, amikor a kecskéket végig hajtják a fő utcán, s akkor a járókelőknek bizony utat kell nekik biztosítaniuk, majd a turisták egy része csapatba verődve futnak a kecskék után, kísérve őket, ki tudja meddig.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Zermatterhof, Walk of climb táblái az úttesten, és a Matterhorn első megmászója (1865), Edward Whymper (angol hegymászó, felfedező, 1840-1911) tiszteletére elhelyezett emléktábla.
A római katolikus templom (mennyezetén Jézus körül színes körökben az evangélisták szimbólumai, úgy, mint az angyal Máté, az oroszlán Márk, a sas János, a bika Lukács) Zermattban és japán testvérvárosokról szóló szobrok
Zermatt a folyóval, ami most épp szokásos medrében folyik
A Matterhorn Múzeum, mellette a Mormota szökőkút, aminek háta mögött a kecske és az első női hegymászóra, Ms Lucy Walkerre emlékező szobor (1871-ben mászta meg a „piramist”). Lovaskocsik a zermatti vasútállomás előtt.
A kecskék is Zermatt főutcáján sétálnak.
Zermatt: városi képek
Zermatti utcaképek
A Matterhorn (4478 m)
A világsztár, de legalábbis Svájc sztárja. Zermattban és környékén mindenki őt fürkészi, azt figyelve és várva, hogy mikor látszik teljesen a metszett kis teste, hisz’ gyakran ködbe burkolózik, kicsit, nagyon, teljesen. Az emberek megállnak séta közben, felállnak a játszótér melletti asztaltól falatozás közben, és mennek megbabonázva, ha felcsillan a remény, hogy most, igen, most látni fogjuk, most a ködfátyol fellibben, és ott lesz ő. A közelében lévőket bűvöletében tartja, ami azért nem csoda, mert vannak olyanok, akik egy hétig a hegy közelében vannak, és nem sikerül az egész piramist meglátniuk.
Közismert, hogy a Toblerone csoki múzsája volt e hegy.
Szentségtörő leszek, de a Riffelhorn, a Zermatt feletti hegyeknél lévő nagy barna hegy, nagyobb spontán szívdobogást okozott, mint a Matterhorn. Talán azért, mert a Matterhornt már ismertem fotókról, tudtam, hogy ez az a híres hegy, ettől kell elájulni, nem tudom, de nem volt rám akkora hatással, mint ami elvárható lett volna, miközben éreztem, hogy persze, van benne valami, szép, érdekes, de mégse érint meg engem személyesen. És akkor még kelletti is magát, hol előjön, hol nem, mórikálja magát, nekem nem esetem az efféle „viselkedés”.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Matterhorn felől elvonult a felhő
Matterhornnak csak a sipakja látszik ki a felhők közül
A Matterhorn különböző láthatósági fokban (Zermattból, Sunneggáról)
Sunnegga (2288 m)
Zermattból nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető a Sunnegga egy sebes siklóval, ami egy csőben száguld felfelé. Egy szempillantás alatt már a célállomáson vagyunk. Amely hely egy igazi pihenőhely, de kiindulópontja túráknak. Családosoknak kihagyhatatlan program: itt található a Wolli gyerekparadicsom, a Leisee partján fa nyugágyakban lehet heverni, a gyerekeknek csúszda, kincsmosó áll a rendelkezésükre. De ha a nem túl nagy tavat valaki körbe sétálja, akkor útközben is akad mászóka vagy kisebb csúszda. A kilátás pedig…egyet lehet találni, na melyik nevezetes hegyet lehet látni (ha épp lehet látni ugye) innen is? Talált, süllyed, a Matterhornt, hát persze. Amit egy kilátóteraszról is elsőként pillantunk meg. A tóhoz pedig egy liftszerűséggel mehetünk le, ami senkit se tévesszen meg, hogy nem működik, de igen, ugyanis nekünk kell üzemeltetni.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Sunnegga siklójának megállójánál Zermatt város folyója, megérkezésünk napján, itt még békésen
A folyó pár nap múlva, amikor a Sunneggára mentünk, már ilyen dühösen hömpölyög, miután előző este a korlátot is átszakította.
Korlát szaggatásban hatalmas farönkök is segítségére voltak
Sunneggán kis térkép a Leisee vidékéről
Sunneggán a Leisee
Sunneggán a Wolli park bejárata és Wolli ember méretű alakja, a tó a mini „lift”-ből nézve, illetve a „lift” kívülről nézve, és a Matterhorn felhők közt
Sunnegga körül a táj (a tó, kiránduló ösvény, játszótéri elemek) és a sikló
Sunneggánál a játszós rész
Sunneggánál a Leisee egy kellemes pad nézőpontjából
Sunneggánál a Leisee a pihenőpadokról nézve
Körbejárva a Sunneggánál lévő tavat
Gornergrat (3135 m)
Nos, elértünk ahhoz a látnivalóhoz, amit szerintem semmiképp se szabad kihagyni. Ha semmire sincs idő, akkor erre legyen! A Gornergratra való kirándulás az első perctől csodálatos volt. Zermatt vasútállomásától indul a fogaskerekű, ami átmasírozik a város felett. Szépen komótosan ballag, jól meg tudjuk közben figyelni a járókelőket, a kis vízeséseket, az erdőket, ahogy egyre magasabbra kapaszkodunk. Az emberek rácuppannak az ablakokra, gyerekek feltérdelnek a székekre, és mindenki csüng az ablakokon, amiket már rég mindenki lehúzott, hogy mind jobban kilássanak, és akadálymentesen fényképezzenek. Miközben kanyarog és kanyarog a kis vasút. Ahogy egyre magasabbra jutunk, úgy tűnnek el a zöld fák, s veszik át helyüket a havas felszínek s mind magasabb hegyek. Aztán jön a kiszállás, Gornergrat állomás. Kisétálunk a teraszra, s ott szó bennszakad, csak ’ó!’ és ’ah!’ van, legalábbis az én lelkem mintha kiszállt volna oda, abba a nagy mindenségbe, mert itt a lelkünk belenyújtózik ebbe az égi végtelenbe. Hosszú percekig csak álltam, hallgattam a hegyek hangját, ami nem csend volt, hanem olyan tengeri kagyló belsejének a morajlása, a gleccserek kék hangja, magával ragadó. Itt fent a Gornergratton egész nagy területet lehetett bejárni, mind magasabbra sétálva, fotópontokon pózolva, vagy besétálni a kis kápolnába, vagy a nagy szállóba (amit épp felújítottak), és egyre több szemszögből simulni bele ebbe az egységélménybe. Észrevenni a kecskéket, akik felszökkeltek, hogy sóhoz jussanak. Közben nem szűnik a varázslat, és mint hatás alatt álló kószálok, ámulok ezen a gleccser-kék szépségen, s hogy mi egyek vagyunk, mindketten a természet részei, de ő mégis nagyobb, erősebb. De tán belebújhatok az erejébe, és magamba szívhatom ezzel az erős hegyi levegővel, s eztán itt van bennem a gleccser-kékség.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Fogaskerekűzés fel a Gornergratra, ezt látjuk az ablakból
Gornergrat, a Kulmhotel a magasban, a kis kápolna, és a sót nyaló kecskék a gleccserek felett
Gornergraton a fogaskerekű megállója, a kilátóterasz és a kilátások, valamint a csillagvizsgálós Kulmhotel
Gornergraton gleccseres látvány
Gornergraton fentről a fogaskerekű megállója a terasszal
Egy kis napsütötte gleccser a Gornergraton
Szélesvásznú panorámakép a Gornergraton
Riffelsee
A Riffelhorn Badacsonyos barna teste a Riffelsee felett és a Matterhorn felhőbe burkolt alakja mellett
Ámulatból ocsúdva fogasoztunk 1-2 megállót le, és ott kiszálltunk egy kis valódi kirándulásért. A Gornergratbahn retúr jegyével meg lehet szakítani az utat, és kiszállni fent, meg lejjebb, aztán vissza. A jegyre egész úton vigyázni kell, mert az állomásoknál is van kis forgóajtó, amivel ki tudunk menni az állomásról és vissza. Ez a kisebb tavacska, a Riffelsee a Rotenboden állomástól közelíthető meg, leírások szerint csak 10 perc gyalog, de nem, van az több is. Lefele kellemes ugye szinte gurulni a tóhoz, miközben mágnesként húzza a lábunk és tekintetünk nem csak a Matterhorn, hanem a Riffelhorn barna sziklás formája. Részemről szerelem volt első látásra ezzel a Riffelhornnal, könnyen lehet, hogy azért, mert amolyan svájci Badacsonyra emlékeztető a formája. Akinek szerencséje van és a Matterhorn épp teljesen felfedi magát, és még kedvezőek a fények is, akkor akár a tó tükrében egy Matterhorn duplumot is viszontláthat. Mi ebben nem részesültünk, de így is a kettes számú kedvenc volt itt mászkálni a tó körüli sziklákon, és azt érezni, hogy mi most kirándulunk a Matterhornnál. Sokan egyébként túráznak itt ezen a részen.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A gyalogösvény Rotenboden állomástól a Riffelsee felé, s bár a Matterhornnak befelhőzött, de a Riffelhorn barna dudorai jól látszanak
A Gornergratbahn Rotenboden megállója és a Riffelsee vidéke a kis kirándulás során
A Riffelsee a felhős piramisú Matterhornnal
A Riffelsee fentről a Riffelhornnal és a felhőkbe vesző Matterhornnal
Gorner szurdok
A többi fenomenális program közt kevés figyelmet kap ez a látnivaló, pedig rengeteg előnye van. Zermatt végénél található, mielőtt elérjük a bejáratát, már egy dinamikusan áramló folyó feletti hídon haladunk át, majd egy kalandpark mellett (ami gyerekeket akár megállásra is késztetheti vagy programmódosításra). A szurdok nem hosszú, kb. 5 km, és ha nem körbe megyünk, hanem a város felé hagyjuk el, akkor egy klasszikus mezőn vágunk át, amit hegyek vesznek körbe. A szurdok pedig…nem okoz csalódást. Aki járt már szurdokban, azt kapja, amire számít, mélység és magasság, fahidak, vízesések, sziklák. Aki még nem járt szurdokban, ő örül, hogy eljött. Kedves szurdok, hamisítatlan kirándulás érzéssel.
Ahogy a szurdokot elhagyva sétáltunk vissza a városba, ott a város szélén egész másmilyen volt a város, sokkal csendesebb, békésebb, s itt botlottam bele a régi stílusú házakba is.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Útban a Gorner szurdok felé, a bejárat, egy kis vízesés a szurdokból
Klasszikus szurdokos közlekedő
Gorner szurdok arcai
Gorner szurdokból kiérve egy bájos patak, majd a mező, amin keresztül visszatérünk az épített környezetbe. Hát és ezek az igazi palakőből készült palatetők nagyon tetszettek
Zermattba érve, közel a szurdokhoz ilyen idilli a táj
Zermatt szélén a régi városrészben régi technológiával készült ház
Glacier Paradise – Klein Matterhorn (3883 m)
Talán ez a legnagyobb attrakció, s mégis majdnem lemaradtunk róla. Az utolsó nap olyan rossz idő volt, köd, hogy ha akartunk volna, se engedtek volna fel a hegyre. Már lemondtunk róla. De másnap, a tovább indulásunk napján verőfényes nap kerekedett, és merészen döntve a délelőttöt erre szántuk (bár időnk szűkre volt szabva), hogy felmegyünk, egy életünk egy halálunk. Apropó halálunk, nem véletlenül írják le, hogy itt már jelentősebb magasságba emelkedünk, ezért szívbetegek, kisgyerekek ne menjenek fel. Azt nem mondták, hogy a tériszonyosok is erősen gondolják meg. Még soha nem éreztem tériszonyt zárt kabinban, hát itt nem is kicsit. Az út nem is rövid felfelé, és több szakaszból áll, megállók vannak. Az első részben kisebb kabinban ülünk, ami enyhén himbálózik is, és a megállóknál még egy nagyobbat ráng is, hát, a teljes út egy harmadát a túlélésért való légzőgyakorlattal töltöttem, és lehetőleg nem néztem ki az alattam elterülő mélységbe. Pedig gyönyörű volt a táj. A tériszonyom valahogy elmúlt, aztán amikor a kisebb kabinos felvonóból át kellett szállni a nagyobbra, akkor ott már jelentősen hidegebb volt. Komolyan kell venni azt a hideget, ami abban a magasságban már van. Alapos aláöltözet, sapka, sál, kesztyű, ezek mind hasznosak itt. Bizony itt még nyáron is síelnek. Annyira hideg volt (és sietős is volt, épp csak felugrottunk), hogy felérve a végállomásra a jégszobrokhoz már nem mentünk el. Kiszállva a felvonóból némi folyosói séta után a lifttel emelkedtünk a kilátóteraszra. Tömeg. Erre lehet itt számítani. A liftből kiszállva egy szűk lépcsősoron lehet a kilátópontba araszolni, már a lépcső is csupa hó és jég. Nagyjából úgy lehet a látványhoz jutni, mint a Mona Lisához, toporgás, várakozás, miközben lefagy az ujjad fényképezés közben, és a fagyos szél kapirgálja az arcod. No de azok a hegyek, az az érintetlen hófehér hó a szélrózsa minden irányában! És a Breithorn fura hatalmas alakja, amin kis hangyaként látni mászni az embereket, és ott a várva várt Castor és Pollux, most nem csillagképként, hanem hegyként, ó, ott vannak! Iszkiri vissza a felvonóhoz, amivel lementünk a közbülső állomásra, a Trockener Stegre, ahol kávézóban lehetett melegedni és a hatalmas teraszáról mi mást nézni, mint a Matterhornt, vagy a síelőket. Innen aztán lehimbálóztunk vissza a városba, hogy a shuttle trainnel újra kocsiba szálljunk, és irány a mediterrán Italia.
Addig is, a folytatásig: ciao!
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Felvonóval a gleccser paradicsomba. A felvonó alsó végállomásán a mosdók ajtajai is a síelést hirdetik.
Kilátás a felvonóból, majd a síelők léceikkel a felső állomásnál.
Breithorn tetszetős alakja, Castor és Pollux égen is látható csúcsaival
Hegyek, csúcsok neveikkel
A Glacier paradise-ról lefele itt kell átszállni a másik kabinos libegőre: Trockener Steg állomásról a Matterhorn, szintén innen indul sok síelő. Lefele himbálózva lehetett látni az odalenti Zermatt betűket és vízesést.
A Matterhorn egész közelről és pőre pompájában a Trockener Steg kilátóteraszáról.
Az utazás előző része: Hello Matterhorn, ciao Madonna della Corona! – 1. rész (1./3.)
