2024. május 1. – május 4.
Balatonboglár: a hattyú szépen beúszott a kép közepére, és még meg is duplázta magát egy kis tükörképpel.
Isten úgy döntött, hogy nem élhet nélkülem…így hát megszülettem. (Megyeri Jonatán rabbitól kölcsönöztem ezt a csodás gondolatot). Rám épp akkora szükség van, mint a rigóra a fán, vagy az eperre vagy az esőre, vagy a napfényre. Ezt érdemes ünnepelni a születésnapomon, amely ünneplésre több napot is szántam és mi más lehet az újjászületésnapom díszlete, mint az imádott Balaton?!
Balatonboglár, de miért?
A Balaton iránti szerelmem nem csak múlhatatlan, hanem mindig újabb és újabb árnyalatot, színt kap, ahogy más és más módon gyarapszik a róla való ismeretem.
Ezúttal a bázis Balatonboglár lett, azért, mert a tervezett programok közt volt Badacsonytomaj és Tihany, és lelkessé tett, hogy mindkét célpontra át lehet hajózni innen. Képzeljétek, csak egyre nem gondoltam, hogy májusban még nem nyitnak meg minden kikötőt, és éppen a boglárit még nem nyitják meg. Szólok, hogy legyünk körültekintőek, ha a Balatonnál nem nyáron akarunk hajókázni. A harmadik szempont, ami Balatonboglár mellett tette le a voksom, az Fonyód közelsége, mert a kedvenc partom, a fonyódligeti, ahol tán legszebb a naplemente, és ahol az egyik legszebb oldalát mutatja a méltóságteljes Badacsony hegye.
Badacsony Fonyód magasából.
Fonyódliget és Fonyód
Olyan elképzelésem is volt, hogy milyen menő körbesétálni a Balatont, bárhány nap alatt is. De szembenéztem önmagammal, és a kényelmi faktorommal, miszerint semmi kedvem nyelvet lógatva, hólyagos lábbal kutyagolni napokon át, így ez elvetve. Azonban átsétálni Boglárról Fonyódligetre, az már jól hangzik. Aztán ez is elvetve ez alkalommal, mert fél nap alatt ez túl sietős lenne, helyette inkább több látnivaló, túra pedig lesz még a többi napon, illetve Fonyódon is akad némi domb. Hét évvel ezelőtt – amikor a Balaton körbebiciklizésekor lett e hely pihenőpont –, azt mondtam, hogy ide még visszajövök, ide, a fonyódligeti Árpád utca-Duna utca sarkánál lévő partra. Íme, itt vagyok, egykor kigondoltam, és most itt vagyok. A Föld azóta kifordult a sarkából, akkor nyár volt, most tavasz, de a Balaton örök. Némi merengés és örömködés után átsétáltam Fonyódra, ahol alaposabban megismertem a települést. Körtúrát tettem, aminek során megmásztam az ikerdombokat, amiket eddig csak messziről láttam, most belülről. Az első domb tetején a Siposhegyi kilátó áll, ami egy erdőn át közelíthető meg, aminek van egy díszes fakapuval rendelkező bejárata, és egy lépéssel feljebb egy rejtőzködő ösvény piros háromszög jelzéssel, na itt lehet bemenni a kilátóhoz, vagyis én itt mentem fel. Nyilván ott is fel lehet menni, ahol én lejöttem, és akkor a sötét erdőben támadó utálatos apró bogarakkal és szúnyogokkal (igen, május elején szúnyogok!) való találkozás elkerülhető. Nyáron azonban jól eshet a hűvös erdőben sétálni kicsit. A tv-adó toronyra emlékeztető kilátó csigalépcsői elég alacsony korlátot kaptak, így eljátszotta az esélyét, hogy lábammal tiszteljem meg. A kilátótól lefele vezető aszfaltút mentén ivókutat is találni, paddal. Majd a Siposhegyi Parkerdő feliratos másik fakapu jelezte az erdő végét, ahonnan nem messze egy helyes kis vörös téglás templom állt.
A hullámvasút-túra következő felívelő szakasza jött, elindultam megint be egy sűrű sötét erődbe a Várhegyi Széplátóhoz, amiről már itt a kilátó táblánál jelzik, hogy jelenleg zárva tart. Ennek tudatában azért mentem tovább, ismét a piros háromszögön. Kisvártatva fel is értem a kilátóhoz, ami klasszikusabb, kedvemre való kilátó volt, erre fel is mentem volna, de majd máskor. Viszont a hely tartogatott egy nagyon kellemes meglepetést a számomra. Ugyanis van itt egy imakő, ami messziről céltáblának néz ki, de közelről már egész más, csigavonalban kirakott temérdek hófehér kő, amely kövek mindegyikének lerakásakor egy ima hangzott el, így a kövek spirálja a szeretettel elmondott imákat árasztja. Ennek a szakrális emlékhelynek a neve Boldogasszony oltára és széke, ami szintén itt áll. A búza és a gyógynövények megszentelésének ünnepére is emlékeztet a hely.
A piros kereszttel jelzett úton lejöttem, és hipp-hopp máris a Szaplonczay panoráma sétányon találtam magam, ahol először a Millenniumi kereszt mellett haladtam el, ami alatt egy paddal rendelkező kilátópont terül el. Innen már hosszan egy magaspart hangulatú sétányon lehet andalogni, végig a nagy látószögű balatoni kilátással, közben egy-egy ismertető táblán olvashatunk Fonyódról, Huszka Jenőről, Ripka Ferencről, megismerhetjük a sétány névadója, Szaplonczay Manó arcmását. A sétány végén, ha nem megyünk egyenesen vissza a központba, akkor egy kis balkanyarral megnézhetjük a Fonyódi Katolikus Templomot, amit természetesen a sétánnyal megegyező csodás panoráma felé építettek.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A fonyódligeti partról a kilátás.
Fonyódon a Siposhegyi kilátóhoz felvezető út, maga a kilátó, és a levezető út
Fonyódon a Várhegyi kilátóhoz vezető út, a kilátó, és a mellette lévő Boldogasszony oltára és széke az imakővel, és az ott található ima szövege.
Fonyódon a Szaplonczay panoráma sétány a Millenniumi kereszttel, parkkal, panorámával.
Fonyódon a Szaplonczay panoráma sétány
Ilyen isteni a kilátás a Balatonra a Szaplonczay panoráma sétányról (Fonyód)
Fonyódi Katolikus Templom, és onnan a kilátás
Badacsonytomaj
Badacsony, a hegy, ami elnyel, mint a cet, és belőle napok (órák) múlva más emberként jössz elő.
Eljött hát a hajózás napja, amikor fél óra alatt átkelünk a Balatonon Fonyódról Badacsonyba. Az időjárás pártomat fogta, és a korábban beígért esőtől eltekintett egész nap folyamán.
Nem most voltam itt életemben először, hisz a kéktúrán már megmásztuk a csodás Badacsonyt, most csak egy kis kirándulást tettem, fel a Kisfaludy kilátóhoz, ami szerintem simán kihagyható, ha épp nem heppünk meredek úton felfelé caplatni. Ugyanis a kilátó látványos faszerkezete nem engedi látni folyamatosan a tájat, csak faoszlopokra darabolva, és hát sokan panaszkodtak a természet rendje szerint egyre magasabbra nővő lombokra, amik bizony kezdenek a kilátó fejére nőni. De azért, aki egy pontról körbe tekintve szeretné látni a többi hegyet és Balatont, van rá módja. De ha kényelmesebben akar élményhez jutni, akkor bőven elég a Páholykőig felmenni, mert onnan zavartalan a kilátás a Balaton egy kanyarulatára. A központtól nagyon egyszerűen lehet felmenni, a vízparttól felfelé, átvágva az éttermes bódék és más árusok közt ráfordulunk a Római útra (mindenki ott megy), aztán Kisfaludy Sándor utca, szépen kanyarog, aztán elhaladunk Szegedy Róza Ház előtt, a Balatont formázó forrás előtt, és elérjük a Tűzgyűrű tanösvény bejáratát, ahol pár lépcsőfok után a Rózsakőnél is termünk (itt egyébként a tanösvénynél van egy parkoló, ha nem akarna valaki ide gyalog feljönni). Innen kilátás Fonyód dombjaira (amiket már meg is másztam előző nap). Itt lehet szusszanni a sok padon és árnyékban, s eldönteni merre tovább. A gps-em beadta a kulcsot erre a napra, ezért itt hagyományos módon kellett térképet olvasnom, figyelnem, és azonosítani hol is lehetek. De rövid volt a táv, sikerült. A Páholykőig nem felfele kell menni, hanem vízszintesen be az erdőbe a piros jelzésen, egészen addig, míg nem jön egy elágazás, ahol már nem a piroson tovább, hanem a kék jelzésen balra, és aztán a Kisfaludy-kilátóig végig a kéken, de folyamatosan vannak itt táblák, felfestések, amik segítenek. Rájöttem, miért kaptam ezt az ajándékot, hogy a gps sztrájkolt. Mert így nem kellett folyton a mobilon nézni a térképet, hanem szabadon csak sétáltam, és gondolkodhattam, vagy csak nézelődhettem, sokkal jobb volt. Hisz az volt ennek az üzenete, hogy befelé kedvező figyelni, a sugallatra hallgatni, azaz önmagamra hallgatni, a válasz bennem van, még olyan egyszerű dolognál is, mint jobbra vagy balra menjek. Visszafelé a Páholykőhöz kimentem, és aztán már csak le azon az úton, ahol feljöttem. Badacsonyba érve ebéd, aztán szülinapi sütizés, délután vissza Fonyódra a hajóval. A születésem pillanatában, perceiben a Balaton vizén „jártam”, ennél jobb helyen nem is lehettem volna, a fény, a Nap pedig áradt és megsokszorozódott a vízen.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A Badacsony, ide megyek a hajóval, és a fonyódi ikerdombok, akiket magam mögött hagyok egy napra
A fonyódi kikötő, ahonnan indul a katamarán, és a badacsonyi kikötő, ahova érkezik.
A kikötőtől felfele az út Szegedy Róza Ház kertjével (szobrok), Balatont formázó forrással
A Tűzgyűrű tanösvény bejárata, aztán kilátás a Rózsakő teraszáról és az út fel a Kisfaludy-kilátóhoz
A Kisfaludy-kilátó (Badacsonytomaj), és onnan a kilátás Szent-György-heggyel, Guláccsal
Páholykő-kilátótól (Badacsonytomaj) így lehet kikukucskálni a Balaton egy kanyarjára
Badacsonytomajban a lefele út
Badacsonytomajban a lefele út még mindig
A hajóról ilyen tapinthatóak az északi parti hegyvonulatok
A Balaton közepén így csillámlott a víz a május délutáni napfényben
A hajóról visszatekintve Badacsony felé, ilyen szinte az egész északi part
Balatonboglár
A badacsonyi napom végébe még pont belefért (kegyes Időjárásnak köszönhetően) felmenni a Gömbkilátóhoz, ahol utoljára akkor voltam, amikor le volt zárva, felújítás előtt. Most a környezete gyönyörű, letisztult, rendezett, nagy terek közt egyik oldalon a Gömbkilátó, másik oldalon a lombkoronasétány, amit Magasösvénynek hívnak, gyakorlatilag egyik a másikba nőtt bele. Nekem azt mondta a pénztáros, hogy előbb menjek az ösvényre, mert annak végében van a kilátó. Ezt én úgy képzeltem el, hogy lelépek az ösvényről, és hopp már rá is lépek a kilátó pallójára. Ezért fennakadt a szemöldökön és lélegzetem, amikor véget ért az ösvény és a szememmel hosszasan követtem a lépcsők útját, amiknek végén végül ott csücsült a gömb. Huh. Ezt jól félreértettem. Egy szó, mint száz, aki nem szeretne felfelé menni sokáig, hanem csak kicsit, annak érdemesebb előbb a kilátóból szerte nézni, és utána kényelmesen leszökdécselni az ösvényhez.
Mind a kettő nagyon szeretni való, az ösvény kanyarog eleinte a lombok magasában, és közben egyre másra játékos ismeretterjesztő alkalmatosságok hívják fel magukra a figyelmet, aztán a fák közül mind jobban kisejlik a nagy kékség, és végül a magasból nézünk le a Balaton egy nagyobb egészére, miközben az ösvényt követjük. A Gömbkilátó (hivatalos nevén: Xantus János Gömbkilátó – Xantus János természettudós után elnevezve) pedig az egyik legegyedibb kilátó, ami 2020-ban Az Év Kilátója is lett, amire sokat kellett várnia 1967-től, amikor is megszületett. A Budapesti Nemzetközi Vásárra készítették Kádár István mérnök tervei alapján. 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 háromszöglemez alkotja. Geometriai szemszögből nézve egy egységes, tökéletes forma, amely egyforma, szabályos háromszögekből áll össze egy gömbbé. Ha ez nem lenne elég, akkor mindezt teszi, méhsejtszerűen. Csodálatos! 1972-ben kezdte meg életét Balatonbogláron, ahova már a belsejébe panoráma presszót álmodtak, s ekkor üveggel fedték volna be. Sajnos be kellett látniuk, hogy ott fent a magasban a természet mégis az úr, és nem lenne szerencsés az az üvegborítás, így lemondtak a tetszetős presszóról, s lett belőle kilátó. Még pedig olyan, amit még a túlsó partról is látni lehet, a világítása jóvoltából, amivel 2002-ben díszítették fel. Mai, felújított állapotát 2012-ben nyerte el. Tériszonyosok is bátran látogathatják, csak pár lépés az egész, és cserébe ott a nagy Balaton, Badacsony és társai. Gyerekekkel is jó program idelátogatni, mert a lombkoronán kapnak ismeretterjesztést, a közelben van bobpálya, kalandpark – utána kifáradva lehet csobbanni a Balcsiban (amikor az évszak, hőfok engedi). Aki még többet akar megismerni Boglárról, csendes helyen szeretne sétálni, andalogni, elmélyülni a természetben, ő elmehet a Várdombra, más néven Temetődombra, ahol érdemes megnézni a Kék kápolnát és a Vörös kápolnát, amely utóbbi egyébként rózsaszín. Ritkaság az ilyen kecses, bájos kápolnák és ezek a színek – amik fittyet hánynak a konvencióknak –, ezek engem levettek a lábamról. A Kék kápolna mellett van egy temető, aminek sírkövei talapzatában, és a környezetében lévő padok ülőkéje alatt is üres boros palackok sorakoznak, gondolom tisztelegve Balatonboglár borászata előtt. De itt a dombon található egy Árpád-kori romtemplom maradványa is. Egy spirálformában megközelíthető mini csúcsocska, amolyan kis jelképes kilátó is van itt, ahonnan picit ellátni a magyar tengerig, az odáig vezető úton három pad mutatja az utat, amire a következő szavak vannak írva (ebben a sorrendben): hit, remény, szeretet. „Ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” – fejben így folytattam a sort. Ha a rózsaszín…oh, pardon Vörös kápolna felé hagyjuk el ezt a békés helyszínt, akkor a Vörös kápolna alatt egy félköríves levendulással bővelkedő rózsákban sem szűkölködő kis bájos kertecskén haladhatunk át, le a lépcsőn, ki a nagyvilágba, a profán utcára ebből a szakrális dombról. A sikeres napot megkoronázta a naplemente, amit előző nap elengedtem, mert megelőlegeztem a holnapnak, hogy majd akkor lesz, és úgy is lett.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Balatonbogláron a Gömbkilátó melletti magasösvény útjai, terei és onnan a kilátás
Balatonbogláron a Gömbkilátó és a hozzá vezető út a magasösvénytől
A balatonboglári Gömbkilátó méhsejtszerű szerkezetén át a Badacsony és Balaton
A balatonboglári Kék kápolna és Vörös kápolna
A balatonboglári Várdomb, kertjével, temetőjével, a távolban rejtőző csigavonalú mini kilátójával, levendulás kertjével, Árpád-kori romtemplom maradványával
Balatonboglár este
Naplemente Balatonbogláron
Májusi eső aranyat ér
Nehéz az örökzöld mondásra könnyű szívvel gondolni, amikor ez az arany várhatóan épp abban az 1-2 napban árasztja el a túrázásra kiszemelt területet, ahol tartózkodunk. Kattog az agyam, semmi gond, semmi se véletlen, ez van, ennek van itt az ideje, nem örülök, de hozzuk ki a legjobbat ebből a lelombozó adottságból. Vészforgatókönyvet kell kovácsolni. Mit lehet a Balatonnál csinálni folyamatosan zuhogó esőben, ha nem autóval ugrasz el különféle távol lévő zárt helyekre? Át kell adni az irányítást a Gondviselésnek, hisz ember (aki lennék én) tervez, Isten végez. Kár kalimpálnom, és durcáznom, attól az eső nem fog elállni.
Újratervezés, tanuljak rugalmasságot, belevetem magam – a Balatonba épp nem – a kultúrába, irodalom és színház, ide vele! Még átszállás nélkül is megközelíthető, egész jó kedvem kezd kerekedni. József Attila és Latinovits Zoltán, halálukat szeretik egy lapon említeni, a vonat elütése okán, ami közös volt az életük lezárásában. Soha nem voltam még egyik múzeumban se, úgy látszik most alkalmam adódott erre, hála a beígért esős időnek. Fő az inspiráció, ha nem a természet adja az inspirációt, akkor a művészetek. Ja, és mindig volt egy olyan vágyam, hogy sorra járjam a déli parti kikötőket. Most ezt megtehettem, igaz, zömüket láttam már korábban, de most kikötőmustra lesz a másik napirendi pont.
A vonatok óránként járnak a kistelepülések között, ehhez igazítva mozogtam. Elsőnek Balatonszárszóra mentem.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A balatonszárszói part a József Attila emlékművel (a part közepén ahatalmas szerelvény), Vers utcával
Balatonszemesen a Latinovits Zoltán Múzeum és a színész sírja
Balatonföldvár: kikötő, sétány
Balatonlelle bájos partja, parkja
Balatonszárszó
Itt a József Attila Emlékház volt a célpont. De előtte lementem a partra, a Vers utca egyik állomásán meghallgattam egy verset, megnéztem a József Attila- emlékművet (Ortutay Tamás alkotása), amit nem lehet nem észre venni, mert olyan hatalmas, a kicsit vonat, kicsit írógép „szerelvény” telis tele betűkkel, amik József Attila verseinek sorait rejtik, de nem a figyelő szemek elől. A múzeum felé menet elhaladtam a vasúti átjárón, ami mentén egy egyszerű fekete kereszt a krónikása József Attila halálának, ami meglepett, hogy decemberben történt, talán a Balatoni helyszín miatt nyári időpont volt a fejemben. Kellő ráhangolódás után hamar, és könnyen eltaláltam a múzeumba, amit nemrég újítottak fel, nagyon szép, és kicsi. Azt az infót kaptam, hogy 45 perc alatt meg lehet nézni, nekem 1,5 óra volt, mindent elolvastam, megnéztem. A szokásos fényképek, leírások, tárgyak mellett modern része is van, ahol a gyerekeknek foglalkoztató eszközök is segítenek közelebb hozni a költő személyét, világát, fülhallgatóval hanganyagok is elérhetők.
Balatonszemes
A következő állomás a Latinovits Emlékmúzeum volt, ami szintén nem volt messze a vasútállomástól. Idényen kívül jelezni kell a megtekintés igényét, és akkor nagyon kedvesen beengednek, kinyitják. A múzeumban van egy Latinovits Zoltánról szóló sok képet tartalmazó kiállítás, néhány használati tárggyal, aztán egy csöpp helytörténeti szoba, és egy másik apró szobát szenteltek Balatonszemes szülöttének, Reich Károly grafikusművész és illusztrátor alkotásainak. A múzemtól nem messze van a temető, ahol Latinovits sírhelye található. Mire visszakeveredtem a vonatállomásra, már indult is a vonat, így a partra itt le se mentem, ami döbbenet, és csak a hideg, szeles idő miatt hagyhattam ezt ki. A két múzeum után elgondolkodtam, hogy mindkét alkotó milyen hamar itt hagyta a földi létezést. Azt szokták mondani a nagy tehetségekre, hogy milyen kár, hogy nem vigyázunk rájuk. Én azt mondom, milyen kár, hogy nem vigyáznak magukra, nem tudtak vigyázni magukra. Milyen jó, hogy napjainkban egyre népszerűbb az a hozzáállás, hogy lelkünket is ápoljuk, ne csak a testünk. Milyen jó lett volna, ha tudták volna karbantartani a lelküket, ahonnan olyan sok zseniális alkotásuk származott, és akkor még több alkotásuk születhetett volna, és a lelkük egyre magasabbra emelhette volna őket, nem pedig az örvénybe húzta volna le őket.
Balatonföldvár
Maradt még időm megnézni, a talán legszebb déli parti kikötőt. Ami így tavasszal és nagy szélben, zord időben elég szomorkás volt, néhány hajó már a kikötőben ringott, mások várták a vízre bocsátást, mással pedig már kapitánya bíbelődőt szerelmesen. A kikötőtől balra lévő sétány alatti partszakaszon leültem egy padra, ahol egy hirtelen érkező kegyelmi napfényben töltekeztem.
Balatonlelle
Kellett, hogy legyek már itt, és voltam is, de mintha ezen a parton mégse, nem volt ismerős. Annál inkább tetszett, a vízpartot megelőző tágas park, aztán a kikötő is olyan optimális méretű volt, nem olyan nagy, mint Balatonbogláron, se olyan előkelő, mint Balatonföldváron, hanem a kettő között olyan otthonos, barátságos, csendes. Így a tavaszi borús időben. Ki tudja nyáron hányan vannak ugyanitt.
A balatonföldvári strand amolyan öbléből egy jókora medencényi Balaton
Búcsú a Balatontól
Az elutazás reggelén azért lementem a partra, csak a rend kedvéért, és mert maradt időm a vonat indulásáig. Ekkor az idő még borúsabb volt, mint előző este, már fodrozódtak a hullámok és ehhez mérten erősen fújt a szél, dzseki alá merészkedősen. Mit nekem szél, ha végzetesen bele vagyok habarodva ebbe a Balatonba! Gyerekkoromban is szerettem, amikor a parton sétálva néztük a hatalmas hullámokat, most csak távoztamkor lettek olyan hófehér tarajosan nagyok, de így is lelkesen néztem, és csodáltam a víz erejét, a víz sokféleségét, a csendes után most a haragost vagy inkább morajlósat. Ha nem lett volna elég a váratlan szépségekből, akkor tetézte örömöm, hogy rengeteg olyan madár jött a móló öbléhez, akiket Balatonnál még nem láttam, a vadkacsa sereg előtt valami vékony testű, nyakú, búbos fejű fekete-fehér helyes madár siklott a vízen, aztán a távolban evezett egy vadkacsára hajazó, de nálánál sokkal díszesebb, piros csőrű madárcsalád, aztán a hattyúk. Ó, a hattyúk repülése volt a reggel fénypontja, ahogy az elképesztően hosszú és gyönyörű testükkel repültek, minden szárnysuhogásuk egy jól hallható erős szélrezgetés volt. Nem is egy, hanem négy hattyú ajándékozott meg az égi jelenlétükkel. Soha életemben még ilyet nem láttam. Én eddig hattyút csak vízben és földön láttam, ámultam. A korábban leírt sereglethez aztán megérkeztek a vadludak, nos, ők a nagy kedvenceim, eddig még Balatonnál nem láttam ludakat, itt Bogláron is állítólag csak 3-4 éve vannak. Tetézték a megjelenésüket, hogy sok kis pelyhes bébi lúddal jöttek. Ennél a reggeli madárélménynél szebben nem tudtam volna búcsút venni erre az alkalomra a Balatontól.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
A szél átvette az uralmat vízen, fán (Balatonboglár)
A korbácsolódó hullámok (Balatonboglár)
Madársereglet (vadkacsák, ludak)a balatonboglári kikötőben
A hattyúk szárnyalnak a magasban (Balatonboglár)
