Balatoni mozaik Balatonedericstől Badacsonyig
avagy Széljegyzet az OKT 06 balatoni szakaszhoz
2020. augusztus 18-19, 21.
A szigligeti kikötő naplemente után.
Végre valahára nagyobbat is haraphattam a balatoni vidékbe, nem csak csipegettem.
Ugyanis, a legszebb kéktúra szakasz (OKT 06) bejárását úgy terveztük, hogy adunk magunknak hét napot a Balatonnál, amiből „megcsináljuk” a kéktúrát, amikor nem esik az eső, és a maradék időben a környékén olyasmiket nézünk meg, amire már rég vágytam, és mind ott van karnyújtásnyira. Rengeteg csodás dolgot láttunk, adódtak szuper meglepetések, és hála az Égnek, lesz miért visszamenni, mert volt, amire vagy nem maradt mégse idő, vagy zárva volt.
Balatonederics és környéke
Balatonederics kevésbé ismert látnivalója a Fekete kastély. Amit már csak a kísérteties múltja miatt is látni akartam. Kísérteties, mert elég sokan lettek itt öngyilkosok vagy gyilkosság áldozatai. Nem lehet azt mondani, hogy előtörténete alapján bármely új lakónak vonzó otthonnak tűnhetne. Sajnos ez a kastély azon sokak egyike hazánkban, ami csak pusztul és pusztul. Kísértetiességét fokozza, hogy a természet birtokba vette mára. Alig találni, hol lehet a bejárat. Pedig szinte előtte halad egy nagy autóút, amin kocsikázva senki se sejtheti, hogy a közelben egy ódon kastély áll. Picit behajt az ember az autóútról, és lát egy földes utat balra, ami fölé növények ágai hajolnak, majd észreveszi, hogy balra egy vaskapu maradéka áll, beljebb szemétkupac, na, akkor megvan, ott van a főbejárat az épülethez. Nekem a legmeglepőbb az volt, hogy a ház körül a növényzet egészen különleges volt, mintha valami trópusi erdőben járnánk, sok, nagy dús, burjánzó, liános növények mindenfelé, amik beszőtték a házat. A kastélyhoz is csak úgy lehet eljutni, ha a fejünket lehúzzuk, és a mélyen lelógó ágak alá bújva megyünk az erdei csapáson. Mígnem felemelve fejünk, előttünk magasodik a kastély. Mint egy kedves idős hölgy, aki magán viseli az idő nyomát, és közben látjuk a mosolyában ifjúkori báját, elbűvölő lényét. Már kívülről is megfogott az erkély, ami belülről is mutatta, milyen kellemes órákat lehetett ott eltölteni. A romos épületben sétálva azonban lesújtó a kép. Ez a ház nem csak magától romlik, hanem látszik a szándékos rongálás, a falakból kitépett vezetékek, a kiszedett ablakok, ajtók, valakik vitték, amit bírtak, és ahogy csak tudták erőnek erejével. Itt-ott kikandikál a sitt alól egy-egy mozaik darab, volt itt díszítés is, nem csak formák. Érdekes elgondolkodni, hogy ez a hely miért okozott oly sok embernek fájdalmat, amikor egy mesés környezetben fekvő egykoron biztosan kellemes fészek lehetett.
Utána egy sokkal vidámabb, optimistább helyre mentem, az Afrika múzeumba. Évek óta szerettem volna ide elmenni, és a valóság felülmúlta az előzetes elvárásaimat. Tulajdonképpen három dolog van itt egy helyen: 1. van egy kis állatkert, ami önmagában semmi különös, ha nagy állatkertekkel hasonlítjuk össze (de ne tegyük), viszont vannak itt bivalyok, és az állatkerthez egy aranyos kis mini Afrika erdő kapcsolódik, ahol papírmasé állatok és emberek bukkannak elő a fák közül, 2. aztán van egy kilátócska, ami igazán alacsony és könnyen megmászható és ad egy kis kilátást a Balatonra, 3. ott van a ház a sok-sok Afrika emlékkel és tárgyakkal. No és minden Afrika designban fürdik, úgy a virágtartó, mint a mosdó férfi-nő alakja, vagy bármely dekoráció, színvilág. Érződik, hogy a múzeum tulajdonosainak szívügye a hely. Aki nem csak a kinti dolgokban leli örömét, hanem szívesen merül el a ház múzeumi szobáiban, és érdeklődő, ő nyugodtan több időt is szánhat a látogatásra. Mert a ház egykori lakójának, dr. Nagy Endrének nem csak a tárgyait ismerhetjük meg, hanem egész élettörténetét, családját. Megtudhatjuk, ahogy Afrikában létrehozott egy kis Magyarországot avagy Balatoni érzést, úgy hozott létre a Balatonnál egy kis Afrikát. Utódai pedig mai napig fenntartják az ő megvalósított álmát. Nagy Endre élettörténete is egy inspiráló krónika, aminek minden lapját olvasva csak tovább és tovább lapozzuk, akarjuk tudni hogyan tovább. Nagyon feltöltött az ott töltött idő, megerősített engem abban, Nagy Endre azt sugallta nekem, hogy az álmainkat nem álmodni, hanem élni kell.
Aki Balatonedericset a teljesség igényével akarja megismerni, ő még bemehet egy szép földalatti kincseket rejtő barlangba, a környék hírességébe, a Csodabogyós barlangba, vagy sétálhat a Pele apó tanösvényen, vagy ellátogathat a Tájházba.
A másik látványosság, ami régóta elmaradt, és most sorra került, az a Tapolcai tavas-barlang. Azt tudni kell, hogy igen népszerű hely, ezért érdemes a spontán látogatást itt mellőzi, mert nem biztos, hogy lesz még belépőjegy, hanem előre kitalálni, megvenni a jegyet, és ennek biztos birtokában odamenni. A belépőjegy magában foglal egy olyan túrát, ahol először egy vezető mesél a barlang kiállítói részében Tapolcáról és vidékéről, egy érdekes ismeretterjesztő előadásban van részünk a környező vidékről, barlangokról, élővilágról. Utána már önállóan megyünk le a tavas-barlanghoz, ahol egy segítő támogatása mellett beülhetünk a csónakokba (amikben mi magunk evezünk és a tekervényes vizes járatban nem sok idő alatt a végére jutunk). A víz csodaszép színű, átlátszó, tiszta, és meglepően sekély. A kis vízitúra után még a barlangi részben is lehet sétálni. Természetesen e fő attrakció mellett lehet még sétálni a városban, lazítani a Malom-tónál, megnézni az érdekes Halas-lépcsőt
Aztán megnéztünk még egy kőtengert – mert nem csak Szentbékkálán van ilyesmi –, Gyulakeszinél az érdekes nevű Papsapkaköveket. Egész pontosan a Csobánc lábánál, Kőmagason található ez a hely – itt is lehet egyik kőről a másikra szökkenni hegyi kecskeként, vagy csak szemlélődni a szél és víz munkáján, amit e köveken végzett.
Rengeteg templomrom van a Balaton-felvidéken, mi is többet megnéztünk, pl, a Káptalantóti Sabari templomromot.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Ilyen a Fekete-kastély, amikor kidugjuk a fejünket a fa ágai közül, s ez a feltűnésmentes „bejárat” (balra lent) és a kastély közelebbről a fejünk felett lévő erkéllyel (jobb oldali kép).
A terasz fent, egy hátsó lépcső és ez mozaik darab a járólapon.
A legszebb mozaik darab a lábunk alatt hevert.
A rombolás és romlás romai kint és bent, plusz a liános növények, amik fittyet hánynak minden emberi pusztításnak, mert csak nőnek egyre.
Az Afrika múzeum épülete kívülről és belülről.
Az Afrika múzeum állatkerti része a kis erdővel, különféle állatokkal (zebra, jávorszarvas, bivaly, teve, mosómedve).
Dr. Nagy Endre Afrika-vadász szobra és dolgozószobája, otthona s Afrika-design mindenfele.
Az Afrika múzeumban lévő kilátóhoz útba igazító bála-asszony, az oda vezető út és a kilátás a Badacsonyos Balatonra.
A Tapolcai-tavas barlang.
A Papsapkakövek Kőmagasnál és a Káptalantóti Sabari templomrom (lent jobbra).
Elkövetkezett a várva várt nagy pillanat, hogy végre Szigligeten is mászkálhatok. Sajna már elég közel voltunk a napnyugtához, így sok időnk nem volt, cserébe a naplementét a Balatonra tekintve értük el. Szigligeten most nem magához a híres várhoz mentünk, hanem az Óvárhoz. Elég sok lépcsőn kellett oda feljutni, viszont az ott lévő kilátóból pazar volt a kilátás Badacsonyra és a Balatonra. Odáig voltam, hogy a Badacsony ilyen közel van, ilyen hatalmas. Ez a hely az eddig számomra csúcstartó Tihanyi gerinc menti kilátás mellé felkerült a kedvencek közé. Maga ez az Óvár, némi falmaradványa egy egykori erődítménynek, ami a Királyné szoknyájának is hívott dombon épült. Innen átmentünk Rókarántó dombjára, ahol már nagyon a naplemente végét csíptük el, mert tán már mondanom se kell, itt is rálátás adódott a Balatonra. De volt itt sok minden más is, körülöttünk szőlőtőkék, a domb tetején a Szentháromság kápolna, világháborús emlékművek, emlékpad, kőkereszt elesett magyar katonák emlékére és emléktábla az itt lezuhant amerikai repülőgép legénységének tiszteletére. El lehet olvasni a Szigligetre zuhanó amerikai bombázó történetét. Egész hátborzongató ott állni a dombon, lenézni a Balatonra, és elképzelni, hogy 1944. június 30-án vadászrepülők repkedtek, puskaropogásszerű hang mindenfele, mintha tűzijáték lenne, pilóták ugrálnak a vízbe. „Az egyik földet érő ernyős a Tapolca-patak torkolatánál a Balatonba esett, és az összesereglett tömeg csak hatósági közbelépésre nem lincselte meg. A többiekkel együtt őt is kórházba, majd börtönbe szállították Budapestre. Egy kihallgatás után egy németországi hadifogolytáborba kerültek, ahol pár hét után a szovjet csapatok engedték őket szabadon.” (részlet a Rókarántón lévő emléktábláról). A bombázótiszt, akiről légiterroristaként írt a helyi sajtó, Joseph Conlon 2013-ban visszatért a helyszínre, ahogy az ismertetőn lévő tábla tanúsítja. Rákanyarodva az estére, kisétáltunk a szigligeti kikötőbe, ahol még az esti fényekben ott állt a Badacsony megbabonázva engem.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Szigligeten az Óvárhoz vezető lépcsősor és aztán onnan a kilátás a Balatonra és a Badacsonyra.
Szigligeten Rókarántóról a kilátás (középső képek) és az emlékművek s a pad (bal alsó két kép), és a szigligeti kikötőből a Badacsonnyal koronázott Balaton (felső kép) és a kikötő naplemente után (jobb alsó kép).
Badacsony és környéke
Maradt majdnem egy egész napunk a Balaton északi partjára, ami ez esetben első sorban Badacsony és környékét jelentette.
Most végre leesett a tantusz miért van rám akkora hatással ez a Badacsony? Hát persze, csaptam a homlokomra, vulkáni hegy, ó, én kis csacsi, hogy ez eddig nem állt össze, milyen egyszerű. Az egész terület ott Badacsonynál vulkáni munka eredménye, ezek a helyek, ahol vulkán ténykedett, valahogy mindig különös, megbűvölő energiákkal rendelkeznek. Volt bennem egy ellenállás, hogy Badacsony olyan népszerű és nyilván a borok miatt, ami viszont engem hidegen hagy, ezért nem is akartam Badacsonyban bóklászni. Ez is egy butus előítélet volt, mert a Badacsony tényleg káprázatos, úgy távolról, mint közelről, sőt, közelről tán még tetszetősebb. Engem megfogott magának minden esetre. Olyan volt nekem most Badacsony megismerése, mintha egy csillagnak több kis csücskét ismerném meg apránként, míg összeáll maga a csillag, de valójában csak a fényét látom és érzem. Az egész nagyon impresszionisztikus volt, ezért visszaadni is csak így tudom.
A szigligeti Óvárról kilátás a Badacsonyra. Egyből beleszeretős, nem igaz?
Először egy szűk, kanyargós egyre jobban emelkedő úton mentünk fel, ahol egyszercsak ott volt a Szegedy-Róza Ház, ami szégyen ide vagy oda, de nem tudtam, hogy mi is ez, és amikor megtudtam, hát kiugrottam a bőrömből. Nem hiszem el, nem hiszem el, itt forgatták a Liliomfit, azta…! Ezt láthatom, hát ez…fenomenális! De nem láthattam, csak kívülről, mert ki volt szögezve egy információ, miszerint „Az MNV Zrt, döntés értelmében a Szegedy Róza Ház ebben a szezonban nem látogatható!” Ó! Lekonyult szökdécselő lelkesedésem, de máris új erőre kapott, amikor arra gondoltam, hogy de emiatt akkor jövőre vissza kell jönnünk! Így csak kívülről leselkedtem, nyújtogattam a nyakam és felsőtestem, és peregtek szemem előtt a film kockái. Betettem a szívembe az örömteli várakozást, hogy majd látni fogom belülről azt a teret, ahol készítették a számomra legkultikusabb magyar filmet.
Pár lépésre a Szegedy-Róza Háztól egy kellemes kis árnyékos pihenő található falából folyó kúttal, és a víz egy Balatont formázó gyűjtőbe folyik, amihez oda is írták pár település nevét. Mekkora ötlet, nem? Ez még nem elég, mert a helyet ismeretterjesztésre is felhasználják, a kőpad fölött egy ilyen szöveget olvashatunk: „Mire ül? A miocén korszak végén vulkánkitörések formálták az ős-Balaton körüli tájat. A kitöréskor felszálló finom kőzetpor az akkori pannon fennsík vízébe hullott és tufa lett belőle. Csak ezután ömlött ki a folyékony láva, amely kihűlve bazalttömböket képezett. Bazalt borítja a Badacsony, a Szentgyörgyhegy a Csobánc és a Gulács hegyek tetejét.” Bizony bazalt mindenfele.
Ha vulkáni hangulat és bazalt vesz körül, akkor jöjjön a Tűzgyűrű tanösvény! Itt bevetettük magunkat kicsit az erdőbe. Aminek keretet a Tűzgyűrű tanösvény (hogy is hívnák itt másképp a tanösvényt, igaz?) adott. Rögtön egy kis lépcsőzés, majd a legendás Rózsakőhöz mentünk, ami természetesen egy bazalttömb, s ma is népszerű találkahely. „A történeti források szerint Szegedy Rózáról kapta nevét, aki szívesen üldögélt itt férjével, Kisfaludy Sándorral. Valószínűleg innen ered a Rózsakő mondája is: Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymásié lesznek. de az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni.” (részlet a Tűzgyűrű tanösvény kiindulópontjánál lévő pihenő egyik ismertető szövegéből). Ki lehet próbálni. Jó kis ismertető szövegű táblák kísérnek a túraúton, pl. olyan, amiből megtudhatjuk, a Balaton vizének kiterjedése az elmúlt 15000 évben a mai állapothoz képest miként változott. Minden esetre, ha valaki innen egy tapodtat se szeretne tovább menni, már akkor is boldog lehet ezzel a széles szép balatoni kilátással a fonyódi dombok felé. Ugyanezen a ponton hátul, a bokrok közt bújik meg a 13 Emlékhely egyike, a Badacsonyi Napkorona Emlékhely. Ha elég volt itt a pihenés és nézelődés, akkor lehet menni tovább az erdőn át, nagyon változatos ösvényeken, lesz ahol köveket taposunk, máshol a szokványos erdő, aztán fenyvesek közt, romok közé érünk. Itt az erdőben a fenyves erdő mellett a kedvencem a Klastrom-kút volt. Iszonyat nagy volt itt a népsűrűség, csak úgy jöttek csapatostul az emberek, ez épp nem tetszett, de ami tetszett, hogy a kút vizet nem csupán hűsítően hideg volt, hanem olyan ízletes, hogy azt sose feledem. Vigyem magával mindenki jó sok kulacsot, és itt tegye tele ezzel az isteni nedűvel! Itt állt egy kor egy pálos kolostor, a Szent Imre kolostor. E pihenőhelynél áll még II. János Pál pápa emlékére szentelt kis kápolna. Kis túránk itt végett is ért.
Badacsonytomajra ugrottunk be, annak is hangulatos kis központjába.
Majd ismét felkocsikáztunk Badacsonyra, arra a körútra, ahol egymást érték a borozók, borpincék, a tetejébe még egy színpad is állt, na, ez az a Badacsony, ami a sztereotípiáimban élt, a boros Badacsony, ami turistás, s ahol ezért aztán nem is sokat időztünk, hanem mentünk is le a kikötőbe. Ahol a szívem megint repdesett – mint szinte egész nap –, mert ott volt az imádott Balaton és hozzá a bűvös Badacsony, ezek így együtt…hát csak sóhajtoztam nagy boldogan.
Egy szó, mint száz, beleszerettem Badacsonyba, pedig egyáltalán nem akartam.
Badacsony kikötőjéből kilátás a fonyódi dombokra a Balatonon át.
Végezetül meglátogattuk az Ábrahámhegyi kilátót, ami egy elég pici kilátócska (már ha meg nem sértem), hasonló kilátást nyújt, mint Rózsakő, csak alacsonyabbról. Aki kis erőfeszítéssel szeretne egy kis balatoni panorámát, annak pont jó lesz. Láthat onnan Balatont, kilátással a fonyódi dombokra.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Szegedy-Róza Ház és onnan a kilátás.
Egy Balatont formázó pihenő és forrás a Szegedy-Róza Ház mellett.
Rózsakő (középen balra) és onnan a kilátás a fonyódi dombokra (fent és jobbra középen), Badacsonyi Napkorona Emlékhely (lent balra) és a Klastrom-kút (jobbra lent), valamint a II. János Pál pápa emlékére szentelt kis kápolna (lent középen).
Badacsonytomaj központja templommal, Griffmadaras-kúttal, bolttal.
Badacsony fent és lent: a borkörút odafent és a kikötő lent.
Ábrahámhegyi kilátó és onnan a kilátások.
