Biciklivel a Balaton körül 4 nap alatt – 1. rész
2017. július 06-09
A Balaton szerelmese vagyok, amolyan forever módon. Gondoltam mi sem jobb módja megismerni, mint egészen közelről, nyeregből, és akkor olyan igazi benyomásom lesz az egészről. Botorság. 4 nap erre nem elég, hisz sokszor a bicikliút nem is visz be a településre, csak ha te direkte bemész, letérve a bicikliútról. De azért ha az egészről nem is adhat benyomást, sok mindenről azért mégis.
1. nap: Siófokról Balatonfűzfőre
43 km
Siófokról indultunk, 4 napot adtunk magunknak. Az is benne volt a pakliban, hogy ha nem bírnánk, sebaj, majd felpattanunk egy vonatra, ahogy azt Móricka elképzeli, de erről majd később.
Csütörtök reggel, napfényben indultunk el Siófokról. Apropó napfény, a 30-as faktorszámú naptej mit se ér, ha még nem vagy előre napozott barnaságú. Aztán ott van a fejfedő kérdése. Mi bukósisakban bicikliztünk, eleinte, mert ugye a biztonság és effélék, de sokan baseball sapkában vagy hőguta elleni vászonsapkában. Ma már én is erre szavaznék. Az első napról tudtuk, hogy laza lesz, csak 35 km-t terveztünk aznapra, lesz idő fürdeni, nézelődni.
Szabadinál a nagy, hosszú strandszakasz.
Kedvenc helyünkre, a Szabadinál lévő strandokra mindenképp elmentünk, és a nagy kedvenc pici strandon is megálltunk, ami ebédbe és fürdőzésbe torkollott, hisz tömeg nincs, a víz már kellemes, még padunk is akadt az árnyékban. Aznap kezdődött a Kék szalag vitorlás verseny, annak vitorlásait láttuk a túlparton. A nap folyamán több felé követtünk a mozgásuk, melyik tart már vissza a célhoz, hol van az élboly és hol a többség. Engem mindig elbűvöl ez a látvány. Szóval a strandolás: biciklizéstől kimelegedve megmártózni a Balatonban, olyan, mint kiéhezve enni, sokkal jobban esik. S utána kerekezni…az meg még jobban.
Szabadinál a bizonyos pici strand a vasútállomás alatt.
Nekem ez a strand a tökély, semmi extra, de minden van, ami kell, a terület kicsi, de fás, tehát árnyékos, nincs tömeg, nem a percekig sétálok az emberekkel tömött parton érzés, hanem családias. Van mosdó, van átöltöző fülke, van étkezőhely hagyományos balatoni étkekkel és fagyizó. Jó, hát közel van a vonat, aminek hallani a hangját, de ki hallja ezt meg, s kit zavar? Engem nem. És az a hosszú stég, amin kifekszenek a Naptól nem félők, s ugrálni lehet, abban is van valami nagyon kedves és otthonos.
A hosszabb pihenő után felüdülve mentünk tovább Balatonvilágos felé, ahol a szép parti szakasz van (világosi magaspart). Mi nem az autóút mellett, hanem lent a vonatsínek túloldalán mentünk, ahol a sok szép villát, exkluzív parti házakat lehet látni.
A legjobb a bicajos Balatonozásban, hogy bemehetünk egy kis szűk utcába, ami jelentéktelennek tűnhet, ahol aztán váratlanul kinyílik a Balaton, egyik irányba stégek sorával…
…másik irányba a végtelenbe.
Balatonvilágosi Club Aliga kikötője.
Közben hamar elértük Világost, ahol nem mentünk fel a magaspartra, mert azt már megcsodáltuk sokszor, és most a könnyebb verziót választottuk, áthaladni a Club Aligán alul. Ez egy zárt üdülőhely, csak az mehet be, aki ott száll meg, illetve az áthaladó utasok belépési engedélyt kapnak, a bicajosoknak 15 percet adnak erre, ami elég is.
A szemfülesek ez alatt kimehetnek a Club Aliga kikötőjébe is akár egy gyors mustrára.
Aztán egy trükkös, másik útvonalon, konkrétan nagyon meredek, kanyargós utcákon közelítettük meg a Panoráma kilátót Világoson. Érdemes volt, mert közben olyan szemszögből láthattuk a Balatont, mintha egy horvát tengerparti képkivágást látnánk. Ami miért is kéne nekünk, ha itt van nekünk a Balaton, nem igaz?
Kisvártatva a balatonkenesei löszfalat is megpillantottuk fentről, …
…majd lentről is.
S újra sík terepen kerekezhettünk. Ezzel túl voltunk a túra egyik legnehezebb részén (de az északi part tartogat még ilyesfajta élményeket).
Ez már a Balatonfűzfői part.
Hamar Balatonfűzfőre értünk, ahol először a Zagykazettán időztünk, amit szépen fejlesztettek, kaptak a szörfösök (akik itt mennek be a vízbe) zárt öltözőt, ivóvizes vízcsapot.
Kerestük a kikötőt, amit nem találtunk, csak egy vip bejáratosat, de a Parti sétányra keveredtünk ezért, ahol egy nagyon érdekes játszóteret találtunk, ami inkább kalandparkba oltott játszótér volt, homokos felülettel, kis dombokkal, és csupa nyersfa és kötél elemekkel.
A hely a Mikádó nevet kapta, mert a játszóteret alkotó rönkoszlopok olyanok, mint a Mikádó játék (mi Marokkó néven ismertük), ahol a véletlenszerűen széthullott pálcikákat kell összeszedni, úgy, hogy a többi pálcika mozdulatlan marad.
Az autókerék gumi hinta nagyon kényelmes, és a különböző kötélpályák még felnőtteknek is jó móka. Nem beszélve arról, hogy ez az egész, árnyas fák alatt van, és a sétányon végig padokat találunk.
A tényleg laza napot lángossal és hamburgerrel zártuk. És bár laza napnak nevezem, mégis fáradtak voltunk. Fenékfájás, derékfájás, nyakfájás. Ilyenkor jönne jól igazán egy masszőr, aki jól meggyurmázza az embert.
2. nap Balatonfűzfőtől Balatonedericsig
72 km, amibe beficcent 9 km vonatozás
A Balatonfűzfőtől Almádiba tartó bringaút gyönyörű, sima, és nagyon hamar jön egy bringapihenő egy kanyarban, tetszetős bringaparkolóval, padokkal, napvitorlával.
Az említett bringapihenőben azért érdemes megállni, mert a hívogató kis út egy fapallós hosszú stéghez vezet, ahonnan kilátás nyílik a Balatonra Fűzfő és Almádi fele.
Balatonfűzfő és Balatonalmádi közt a táj.
A kellemes belső bicikliút után jött az autóút mellett párhuzamosan haladó, és már emelkedőkkel tarkított rész, de vele jött a széles nagy panoráma is a Balatonra.
Követve a bringaút útmutatásait, elértünk Balatonalmádiba, ahol kicsit nézelődtünk a kikötő melletti parkban.
Időnként nem tudtam hol is vagyok, ahogy az ember megy, figyeli hol kell kanyarodni, és azon veszi magát, hogy valószínű ez már Csopak, ahol egy kedves kis pihenőbe ér, játszótér, padok.
E játszótéren még a Balaton élővilágáról szóló táblákat is tettek ki, miközben a gyerekek játszanak, észrevétlenül okosodjanak is.
Innen parti úton megyünk tovább, majd újra az autóút melletti bringaút, nagy kilátással.
A balatonfüredi sétánynál a part.
Balatonfüreden nem volt egyszerű átvergődni, mert az egyébként is nagyobb városban építkezések is folytak, plusz zajlott a Kék szalag (aminek ez a kiinduló- és célpontja), és készültek a FINA bajnokságra. Itt nem is időztünk sokat.
Füredtől Aszófőig szép fák közt vezetett az út, és a kilátás itt már több közeli hegyet mutatott. Az aszófői vonatállomásról látni a távoli völgyhidat.
Aszófőből nem sokat láttunk, csak a vonatállomást, de azt kell, hogy mondjam, hogy már ez is nevezetességgé nőtte ki magát a szememben, mert olyan kilátást adott, hogy egy ilyen megállóban még várakozni is szinte öröm lehet. A helyet beírtam a még jöjjünk vissza ide listámra.
Aszófőnél.
Aszófőtől Örvényes felé búzatábla és autóút közt vezetett utunk.
Ugyanitt, hasonló toszkán bájjal folytatódott a látvány.
Mígnem Balatonudvariba értünk, ahol egy elég morbid helyen állították fel sátrukat a cirkuszosok, a temető mellett, közvetlen.
Balatonudvariban megnéztük a Fövenyesi kertmozit, ami épp olyan, mint 30 éve, és épp olyan kedves és szeretetreméltó.
Balatonakalinál volt egy száguldásos lejtős út, aminek az alján közvetlen folytatás gyanánt már a Balaton csillogott, az tisztára olyan érzés volt, mintha gurulnék bele egyenest a vízbe, persze tudtam, hogy nem, de olyan vígjátékian csiklandós érzés volt.
Ezen a napon nem sok időnk volt fényképezni, mert sietni kellet a betervezett 70 km teljesítése miatt. Közben az ég is kezdett beborulni.
Zánkán a békás szobornál, ami mellett boros hordók álltak, s ami valami bor „emlékmű”, el is eredt az eső.
Az egész olyan szimbolikus, hogy a béka ugye esőt jelez a hagyomány szerint, s erre tessék, esik is. Szerencsénk volt, mert mellette pont egy szuper nagy és fedett buszmegálló állt, sehol egy buszra váró, betoltuk a bringákat, bent leültünk a padra, s vártuk mikor áll el. Még aznapra kb. 35 km volt hátra, ezért a B-terven törtük a fejünket. Az eső elállt 20-30 perc múlva, este 6-ra, így nekivágtunk, de ott volt a fejünkben a vonat, mint alternatíva.
A Balatonszepezdi állomáson kicsit vártunk a vonatra, mert akkor már villámlott, dörgött, újabb záporra számíthattunk. De a vonat csak nem jött, mi nekiindultunk. Aztán a vonat mégis jött. Kicsit közben az eső is megérkezett, mi mentünk a bicajon. Pár kilométer után egy gyors rögtönzéssel az ábrahámhegyi vonatállomásoson találtuk magunkat, ahol a vonat máris jött, így gyorsan el kellett dönteni, hogy vele megyünk vagy maradunk.
Tudni kell, hogy az a naiv elképzelés, hogyha gond van, s kifutunk az időből, semmi gáz, mert hopp, felpattanunk egy vonatra, ez kacagtató. Mert az északi parton megtenni 10-15 km-t átszállás nélkül például nem lehet, Szepezdről Edericsbe 2 átszállással lehet eljutni. Ehhez jön akkor még, hogy a vonat kb. óránként jár, vagy 2 óránként. De Ábrahámhegyről is egyszer át kellett volna szállni.
Hogy vágtuk hát el a gordiuszi csomót?
Gyors megbeszélés: menjünk 9 km-t vonattal, és a többit bicajjal, így lenyessük a bizonytalan (lehet hogy iszonyat emelkedők, és mi már most fáradtak vagyunk, este van és még sok kilométer van hátra) terepviszonyú badacsonyi kanyart, s ezzel kb. egy óra tekerési időt nyerünk. Oké. Vonatra fel. Még sose utaztam ilyen kis vonaton, ami bicaj részleges, de nagyon profi volt.
Badacsonytördemicig mentünk vonattal, ahol a vonatállomáson szép kilátás volt a Somlóra.
A Szigligeti vár egy gyors, úti fotóval.
Szerencse, hogy nyáron olyan sokáig világos van, bár a levegő lehűlt, de az eső már nem esett, így a maradék 15 km-t nyugodtan tudtuk megtenni, közben elhaladtunk a Szigligeti vár alatt. Volt egy útszakasz, ahol a Szigligeti vár mögöttünk, és előttünk egy hatalmasnak tűnő hegy magasodik impozánsan, mintha el akarna nyelni, mintha mennénk bele a hegybe, volt benne valami egyszerre félelmetes s mégis vonzó. Este 9-re oda is értünk Balatonedericsre, a szállásunkra. Egy hosszú, sietős nap volt mögöttünk.
Folytatása: Bringa-Balaton – 2.
