Miért Időkikötő? Mert az időt szögre akasztjuk. Úgy képzelem el itt ezt az egészet, mint amikor ülök egy kikötőben, nézek a messzeségbe, és mintha az idő megszűnne, én egy leszek a hatalmas vízfelülettel, és megérkeztem.

Ennyi.

Semmi nagy és különös, inkább egyszerű, amit a magadénak is érezhetsz.

Mottó:
„A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban”. (Hamvas Béla)

A szerző: Jakab Veronika

Írok arról, amerre utazok, kirándulok, s örülnék, ha az én soraim olvasva figyelnél fel egy célpontra, ami addig nem volt a látóteredben. Különösen szeretném megmutatni, hogy nem kell a világ másik felére menni, hogy káprázatost, inspirálót lássunk. Sőt, többnyire, az igazi nagy dolgok karnyújtásnyira vannak.
Valahogy elkezdtem gyűjteni a kapuk és angyalok fotóit, mert tetszenek, jó rájuk nézni. Aztán a sorba „beálltak” a buszmegállók, amiket szintén gyűjtök, mert sajnálom, hogy kezdenek eltűnni ezek, és funkció nélküli, jellegtelen építmények veszik át a helyüket, s amíg vannak egyediek, szépek, igyekszem megörökíteni őket – beszélnek is arról a helyről, ahol állnak. Minek gyűjtök valamit, ha nem osztom meg másokkal, így aztán feltettem ezeket is ide. Ők is a kincses ládám részei lettek.

Utazni nem csak a külvilágban jó, hanem a lelkünk tájain is, ezért írok ilyen témájú szövegeket is. Abban a reményben, hogy gondolatot ébresztek, hogy valaki a homlokára csap: „ó, tényleg”, vagy megerősíti őt, kimozdítja, előre gördíti picit az életében.
Írni jó, mert az írás gondolkodás, és szabadság.
Nem utolsó sorban ez az én játszóterem, ahol Te most jársz. Kívánom, találj magadnak itt kedvedre való olvasmányt, képet.

A legcsodásabb az lenne, ha innen távozva gazdagabbnak éreznéd magad, mint előtte.