Szelektálni olyan, mint mikor hámlik a testünk, elhagyja a kígyó a régi bőrét. S érzi, ahogy fellélegzik a bőre, megujjul. Valahogy minden tágasabb lesz.
Napjaink ahogy egymásra rakódnak, úgy társulnak mellé a különféle holmik (iratok, ruhák, tárgyak), emlékek. Még a kellemetleneket is őrizgetjük, mert az is mi vagyunk, pedig … csak voltunk. A falevél is egyszer lehullik, bármilyen szép is volt a fán, lehullik és eggyé lesz a földdel.
Ha nem válogatunk régi önmagunk darabjaiban, az már akkor is csak a múlt.
De ha rendezzük őket, örülünk nekik, hogy voltak, hogy ez is mind én voltam egykor, akkor el is búcsúztathatjuk őket, és lelkesedhetünk azért, ami van, s könnyedén fellélegezhetünk, hogy ezeket a korábbiakat már elengedhetjük. Huss.
Elvihetjük az adománygyűjtőbe a régi kinőtt, vagy csak már évek óta fel nem vett egykor csini ruhánkat. Levihetjük a pincébe, vagy fel a padlásra a régi jegyzeteinket, azokat a kiadványokat, amiket sose forgatunk többé. De akár újra hasznosíthatjuk őket más célra – az az igazi utóélet.
Sőt, ki is lehet dobni.
És akkor fellélegzünk, mint a bőr, ami elhagyta régi bőrét, s kapott újat. Mert a legjobb a szelektálásban, hogy helyet teremtünk az újnak. És ez bizsergető érzés.
