Sorrento sziklái egyik legszebb sziklavonulata
2023. szeptember 22.
A Sorrento sziklái tényleg elbűvölőek, amikor odaér az ember, mintha egy szempillantás alatt egy mediterrán országba csöppenne. A színek, az illatok, még a szellő is másképp mozog. Ott valami van.
Így aztán életemben másodjára is felkerestem. Azt hittem, egyszerű túra lesz, Budáról indulok és érek vissza, szépen körbe. Na, hát nem így lett.
Ezúttal is a Kirándulástippek letölthető túraútvonalát használtam, és én még ennyit nem tévedtem el, pontosabban nem tévedtem el most se, csak minden kereszteződés elgondolkodásra adott okot, hogy merre, főleg, amikor háromágú volt a lehetőség. Sokszor nem volt felfestés, és a túra jelöletlen utakon vitt. De ez csak a helyszínen derült ki a számomra. Laza kirándulásra készültem, ahol könnyű megközelítéssel, kis erőfeszítéssel gyönyörű helyre megyek. A lustaság bosszúja, így is nevezhetném a túrát. Mert már itt beköszönt a tanulság, hogy jobb, ha nincs elvárásod, és ne akard a könnyebb utat választani, mert a végén nehéznek fogod érezni.
Rövid infók
Mielőtt belefogok a túra élményvasút beszámoló részébe, egy kis tény és adatok: a túra hossza 10-12 km, közepesen nehéz terep (többnyire könnyebb), változatos táj a szokásos erdő mellett sziklaképződmények, dombok, rétek, és épített városi környezet is fel-felbukkan. Sőt, a kiindulópont is még városi környezet: tömegközlekedéssel a 8E busz Irhás árok utcai megállója, autóval pedig a Kakukkhegyi út elágazásánál lehet parkolni. Ott vettem hát fel a kirándulás fonalát, ahol múltkor az Ördög-orom túránál befejeztem.
Irhás-ároktól a Budaörsi Kopárokig
Sok kirándulás egyszerre zajlik a lábunkkal döngölt úton, és egy láthatatlan világban. Egyik nincs a másik nélkül – számomra. Lelkesen indultam a kellemes budai házak közt, letértem utcákra, és ösvényekre, lakóházak mellett vezető lépcsősoron emelkedtem, amikor elég hamar amolyan erdei üzenet állított meg az egyik ház postaládáján: „Idézd meg a FÉNYt, ő készen áll arra, hogy beléd költözzék”, hoppáré, ez igen, még alig indultam el, és már ilyen történik. Mennyire jó, hogy valaki a postaládájára ezt kitűzi, köszönettel vettem, picit elgondolkodtam és mentem tovább, batyumban nem a hamuba sült pogácsával, ámde fényes gondolatokkal. Amíg nem értem el a Budaörsi Kopárokig, addig a fény nem költözött belém, sőt. Valami félelem bújt inkább belém, pedig napsütéses nap volt, s eszembe jutott a múltkori túrán egy kedves hölgy kérdése, hogy nem félek-e egyedül túrázni, s mondtam nem, hisz semmi se történik, na de ő belém tette a félelmet, ami most előjött, és ahelyett, hogy élveztem volna a csendes erdőt, ahol egy lélek se jár, inkább thrillerek jutottak eszembe és a különben nem sötét erdő egyre ijesztőbbnek tűnt. Természetesen ennek megfelelően fel is tűnt egy fura fiatalember furán nagy hátizsákkal, rendezetlen mozgással, és félszegen, épp, ahogy egy thrillerben a sorozatgyilkost elképzeljük. Pedig csak egy egészen egyszerű srác volt, aki sietve elhaladt mellettem. Az erdőben bolyongva aztán jött egy másik magányos férfi, valami ágat hordozva, na, hát ő is felzárkózott bennem a sráchoz, miszerint, jó, hogy ő is messzire került. Mindeközben a maradék energiám arra ment el, hogy térképet olvastam, és a három jelöletlen útból kiválasszam a helyest. Az erdő teljesen átlagos, inkább ritkás, időnként bokrossá váló tájat mutatott, én mégis egyre türelmetlenebbül vártam, hogy mikor érek már az egyik attrakcióhoz, ami a Kopárok. Tádám, mint amikor széthúzzák a függönyt, igen, ez az, itt vagyok, megérkeztem, végre, egy hatalmas tágas térre jutottam, ezek a Kopárok, ahol dombok mindenfele, amiket rögtön bejárhatok, és a távolban még további dombok.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Irhás ároktól a Budaörsi Kopárokig
Budaörsi Kopárok
Budaörsi Kopárok
A Szekrényes-hegy
Budaörsi Kopárok
Huh, mint aki megmenekült, elmúlt a félelem, és ebben a szavannai tájban, mint egy kis zebra rohangászhattam – amit nem tettem, csak úgy sétálgattam. Ez a végtelennek érződő tér, ez egészen lenyűgöző, és benne a kis utak, amik felvezetnek dombocskákra, nagyon klassz! Egyik-másik dombról megtudhatjuk a Budaörsi-medence panorámáját alkotó hegyek, dombok neveit, Vitorlázórepülő-emlékmű maradványa is ott volt, meg ismertető táblák. Innen láthattam a Szekrényes-hegyet is, amerre még megfordulok a nap folyamán.
Kopároktól Sorrentóig
Jött a következő nagy bolyongás, a fő attrakcióhoz, a Sorrentó szikláihoz. Egy rejtekúton, mini kerítésfélén átlépve indult a jelöletlen út, fel egy hegyre, és akkor onnan na merre…semmi gond, a túra megadta a választ, hogy miért nem kell félni, hát ezért, mert mindig jön valaki, aki segít, végül mindig meglesz a helyes irány. Jöttek is más túrázók, akik szépen megmutatták melyik út megyen – no nem Budára, ámde –, a Sorrentóhoz. Aztán mikor újra tanácstalanul keringtem, ők újra felbukkantak, és már csak kedvesen mosolyogva mutatták, hogy merre menjek. Magyarázkodhattam én nekik, hogy egyébként tudok ám térképet olvasni, és nem szoktam ilyen ügyetlen lenni, ők csak somolyogtak, amolyan hiszi, aki látja ábrázattal. Sebaj. Fő, hogy hatalmas lendületet véve egy kellemesen kanyargó útra értem, aminek hangulatában már ott volt a Sorrento ígérete. Amely ígéret nem maradt beváltatlan, mert egyszer csak ott voltam a fenyőfás, porzó homokú, vöröses sziklás térben, amiből csak a kabócák hangja hiányzott, hogy úgy érezzem, valami tengerparthoz közeli helyen vagyok. Ja, képzeljétek, nem is vöröses, csak bennem így maradt meg, hanem inkább sárgás ez a sok szikla. Hogy mi olyan vonzó ebben a helyben, nem tudom, ott kell lenni, ezt csak érezni lehet. Azonkívül, hogy szépek, lehet rajtuk, körülöttük is mászkálni, én is felmentem a legfelsőbb pontjára és egy kényelmes sziklán ülve, lenézve a sziklacsoport alján vezető útra, fogyasztottam el az elemózsiám.
Galériaképek (képekre kattintva nagyban láthatóak)
Kopároktól Sorrentóig
Sorrentó sziklái
Sorrentó sziklái
Sorrentó szikláitól az Irhás árokig
Tudtam, innen már nem lesz több attrakció, már jön az utolsó szakasz, a hazavezető út. Ami nagyon cselesen innen fentről megy tovább egy kicsi, alig látható ösvénykén. Szemem a térképen, túl sokat kellett szimatszatyor kutyuli üzemmódban lesni, jó fele megyek-e. A táj azonban szép volt, szeretem a gerinceken vezető utakat, szép kilátással, ami itt is volt, szellős erdő, aztán egyre laposabb út. A legrosszabb élmény itt a vége fele ért, egy vadlesnél, ami valójában egy kivégzőhely volt, ami egészen elborzasztott. Igazán semmi bajom a vadászattal, hisz finom a vadhús, és a vadállományt is kezelni kell. Na de nem mindegy, hogyan. Amikor van egy kedves les egy jó nagy tisztás felett, és a vad épp arra jár, és a vadász épp el tudja ejteni, az fair, mindenki teszi a dolgát, és ami a legfőbb, a vadász tisztelje a partnert, akit meg akar szerezni. Ebben az esetben a helyén van a vadászat. De ez, amit itt láttam…egészen döbbenetes. Egy amolyan luxus vadles a fák magasában, előtte pár méterrel egy egészen pici terület, ahova belógattak egy etetőt, ami alatt még kenyérdarabkák is hevertek (nem tudom mennyire szakszerűen, mert madaraknak például nem jó a kenyér, akik szintén élnek az erdőben). Vagyis a vadász beül a csinibini kuckójába, ad enni a vadnak, aki amíg eszik, ő lepuffantja. Én ezt kivégzésnek tekintem, nem vadászatnak, és nem is etetésnek. Etikusnak meg főleg nem.
Nos, az erdőből végül kiértem oda, ahonnan elindultam, magam mögött hagyva egy olyan túrát, ahol sokféle élmény, tapasztalat ért, amelyek zöme egyéni, s ezekhez az egyéni élményekhez a táj adja a keretet és apropót. Aki elmegy, meglátja, neki ugyanez a túra mennyire más.
A további budapesti kirándulások:
Budapesti kirándulások 1.: Ördög-oromtól a Rupp-hegyig (14 km)
Budapesti kirándulások 2.: Egy nagy tó a fővárosban: Séta a Naplás-tónál
